Pénztárca

Még kérdéses, lesz-e elég magyar tojás húsvétkor

Fogadunk, hogy már mindenki tudja, mi lesz az ünnepi menü. Talán azzal sem lövünk mellé, ha feltételezzük, lesz benne tojás. Ha minden igaz, még hazai is lehet...
2023. Március 30.
tojás
Fotó: Getty

Nem lesz hiány tojásból a következő napokban, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés – mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.

Pákozd Gergely kifejtette, hogy a behozatal aránya változó mértékben csökken, 2022 előtt 20 százalék körül alakult. Az átlagos havi fogyasztást ki tudják elégíteni a magyarországi termelők, de karácsony és húsvét előtt annyira megugrik a kereslet, hogy csak külföldi szállítmányokkal lehet biztosítani a szükségletet. A vásárlás ráadásul évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.

Hozzátette, hogy a tojás előállítási költségei egyelőre nem változtak jelentős mértékben, hiszen hiába csökkent az utóbbi hónapokban a takarmány-alapanyagok ára és az energiaköltség, ezek beszerzéséről még tavaly ősszel, magasabb áron kellett megállapodniuk a termelőknek.
Most abban bízhatnak, hogy a takarmány-alapanyagok piacán a növekvő kínálatnak köszönhetően mérséklődnek az árak, valamint a tavalyinál olcsóbb lesz az energia.

Pákozd Gergely szerint továbbra is belföldön termelt tojást érdemes választani, mert az garantáltan jó minőségű, és biztosítja a termelés fennmaradását.

A magyar fogyasztás évente körülbelül 2,3 milliárd darab, utoljára a kilencvenes években esett vissza jelentősebb mértékben. Azóta legfeljebb csak a diéta- és fitnesztrendek befolyásolták valamennyire, de nyilvánvaló, hogy a tojás önmagában is teljes értékű, kiváló élelmiszer – emelte ki a szövetség alelnöke.

Közben egyes üzletláncok igyekeznek reagálni a helyzetre, a Tesco például néhány napja bejelentette, hogy eltörli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet, így például tojásból is bármennyit vehetünk.

Forrás: MTI