„A cél, hogy a nők úgy érezzék: megint szeretnék szülni” – Pleván Tímea saját szülészeti adatbázist hozott létre

Miért, milyen indíttatásból kezdted összeállítani ezt az adatbázist?

Ez egy hosszú és kanyargós történet, ami a gyerekeim világra jöttével kezdődött. Ikreket vártam, programozott császárral szültem a 38. héten, ami után egy napra elválasztottak a két kislánytól. Ikrekkel nem nagyon hagynak más utat, aki két babát vár, annak nagyon tájékozottnak és határozottnak kell lennie ahhoz, hogy ne „darálja be” a rendszer. Amikor a kistestvér gondolatával foglalkoztunk, akkor még azt hittem, legközelebb  nem lenne akadálya hüvelyi úton szülni, de rá kellett eszmélnem, hogy itthon ennek nagyon kevés a támogatottsága. Az élmények hatására elkezdtem tájékozódni, utána olvasni a dolgoknak.
Ezzel párhuzamban jött a felismerés, hogy ha az ember belép egy babás-mamás csoportba, akkor mindig ugyanazok a kérdések hangoznak el. Melyik kórházban szültél? Indították a szülést? Együtt maradhattál a babával? Ezek újra és újra elhangoztak, én meg úgy gondoltam, jó lenne, ha létezne egy adatbázis, amiben a kismamák, anyák válaszokat találnak.
Régebben a lányok úgy nőttek fel, hogy láttak szülő és szoptató anyákat. Amikor a szülés áthelyeződött a kórházba, akkor ez az információs csatorna megszűnt; amit ma tudunk a szülésről, az kórházi tapasztalatokon nyugszik. Tudjuk, hogy sokszor burkot repesztenek, hogy szintetikus oxitocint kapunk, hogy vajúdás közben általában nem lehet felkelni. De az összefüggések, hogy mi miért történik, az nincs meg. Én ezt a hidat szeretném a tőlem telhető módon újjáépíteni.

Létrehoztál egy honlapot, amin bárki kitölthet egy kérdőívet saját szülésélményéről. Az így kapott adatokból készítesz táblázatokat, kimutatásokat. A kérdőív összeállítása hogyan történt, milyen gyorsan kristályosodott ki, hogy pontosan milyen adatokra, témakörökre szeretnél rákérdezni? 

Ehhez a munkához feltétlenül szükséges, hogy minél többet tájékozódj. Én is igyekeztem elmélyedni a szülés élettani folyamatában. Két központi kérdés minden kórház esetében az, hogy mennyire támogatják az élettani folyamatokat, illetve az, hogy miképp tájékoztatják az anyákat. Kérik-e beleegyezését a beavatkozások előtt, és mennyire tartják be az egészségügyi törvényben lefektetett jogokat.

Ami még nagyon lényeges, hogy csak olyan anyák töltik ki a kérdőívet, ahol a babák időre születtek, nem volt fejlődési rendellenesség, nem volt szükség szülést követően intenzív ellátásra. Ez alól csak a császármetszés a kivétel. Ezért nem állja meg a helyét a kritika, hogy bizonyos intézményekről azért rajzolódik ki negatív kép, azért mutatják az adatok a sok beavatkozást, mert a koraszüléseket, a problémás várandóságokat oda irányítják.

Honnan, milyen forrásokból tájékozódtál?

Ez egy végtelen út, az ember kezébe veszi az első könyvet, aztán a megjelölt forrásokat is elolvassa. Az első mű talán az Útmutató a szüléshez Ina May Gaskintól, és a Vajúdástámogatás mindenkinek Noll Andreától, de dr. Varga Katalin publikációit is olvastam, amiben az oxitocin élettani hatásairól ír. Elvégeztem az ELTE-n a perinatális szaktanácsadó képzést, és igyekszem több oldalról tájékozódni, például Papp Zoltán szülészeti tankönyve sem ismeretlen számomra.

Pleván Tímea perinatális szaktanácsadó – Fotó: magánarchívum

Maguktól a kórházaktól mennyire nehéz beszerezni az olyan jellegű adatokat, amiről ez az adatbázis szól?

Örülünk, ha a császármetszések arányához valahogy hozzáférünk, ezt most már évről-évre közzé teszi a NEAK. A szüléskor aláíratott beleegyező nyilatkozatokat csak a kórházak töredéke teszi fel a honlapjára, én ezeket bekértem az intézményektől az adatgyűjtés részeként, de akad olyan, intézmény is, amely a közérdekű adatigénylésemre annyit válaszolt, hogy ez nem közérdek, ezért nem adják ki. Pedig fontos lenne, hogy a kismamák lássák ezeket a szülés előtt, hiszen két fájás között nem lehet már szöveget értelmezni, és nem is annak van akkor az ideje. Ha a páciensek előre kérik ezeket a papírokat, gyakran közlik velük, hogy majd a szülésnél kaphatják meg. Más jellegű adatok még ennyire sem hozzáférhetőek. Ha viszont mi, már szült anyák „összeadjuk”, amit tudunk, akkor abból kirajzolódhat a kép. Ezt a képet persze befolyásolja, hogy kik milyen tapasztalatokkal töltik ki a kérdőívet, de ezért is igyekszem eljuttatni minél több csatornán az adatgyűjtést az édesanyákhoz, hogy amit látunk, minél inkább közelíthessen a valósághoz.

Általánosságban milyen képet mutatnak ezek a számok a magyar szülészetekről, hogyan szülünk mi, magyar nők?

Kirajzolódik egy mélyen medikalizált szülészeti ellátás, sok a beavatkozás, amihez sokszor nem kérik az anyák beleegyezését, vagy még tájékoztatást sem kapnak, pedig ez az utóbbi még életveszély esetén is jár. Az, hogy „na, most bekötünk egy kis oxitocint”, az nem tájékoztatás. A szintetikus oxitocin egy olyan gyógyszer, amit nagyon szigorú protokollok mentén lenne szabad alkalmazni. Például a magzati szívhang eltérését okozhatja, ami a betegtájékoztatón is szerepel. Az Ablak a világra adatai alapján azok az anyák, akik a császármetszés okaként a magzati szívhang-eltérést megjelölték , azok 72 százaléka kapott szintetikus oxitocint. Teljesen mindennapi, hogy nem várják meg, hogy a szülés magától meginduljon, hanem indítják, ha indítják, akkor már szükséges a CTG, ha van CTG, akkor feküdni kell, ha feküdni kell, akkor jobban fájnak a kontrakciók, ha fáj, akkor csillapítsuk a fájdalmat, de akkor nem termelődik annyi természetes oxitocin, akkor azt mesterségesen kell adni. Beindul a dominó-effektus.
Önmagában egyik beavatkozás sem rossz, bármelyiknek lehet indokoltsága bizonyos esetekben. De amikor „mi így szoktuk” – alapon minden anyán alkalmazzuk őket, akkor felesleges kockázatnak tesszük ki a szülő nőket és a babákat. Az orvosnak csak akkor lenne szabad beavatkoznia a szülés folyamatába, ha azt az anya és/vagy a baba érdekében muszáj megtenni, hiszen mindennek van valamennyi kockázata, lehetséges mellékhatása. Ha egy beavatkozást, gyógyszert ok nélkül használunk, akkor annak csak kockázata van.
Most sok helyen a szokásjog uralkodik; egészségügyi dolgozók részéről gyakran hangzik el, hogy mi ezt tíz-húsz-harminc éve így csináljuk.  De harminc év alatt a világ rengeteget változott. És míg egyik oldalról meg lehet érteni, hogy a túlhajszolt egészségügyben nagyon nehéz kutatásokat olvasni, vagy továbbképzésre, szakmai konferenciára járni, másik oldalon viszont ott vannak az anyák, babák, családok, akik megszenvedik mindezek következményeit.

Nyilván a szülészorvosok is a legjobbat akarják a kismamáknak és a babáknak. Akkor miért tesznek olyat, ami esetleg veszélyes lehet rájuk nézve?      

Marsden Wagner mondta, hogy a halak nem látják a vizet, amiben úsznak. A képzés során a szülésznők és a szülészorvosok nem látnak élettani szülést, vagyis olyan szülést, amibe nem avatkoznak be. Így nehéz elképzelni is, nem még úgy jelen lenni, hogy a folyamatot “csak” kísérik, és ok nélkül nem nyúlnak bele. A szülés kompetens kísérői a szülésznők, az orvos akkor jönne a képbe, amikor bármi eltér a normáktól. Viszont nagyon nehéz csak jelen lenni, és nem tenni semmit. Magyarországon nagyon ritka a teljesen spontán szülés, harmada indított, a gyerekek 40 százaléka pedig császármetszéssel jön a világra. Még az is mindennapos, hogy belekönyökölnek a szülő nő hasába, a kérdőívet kitöltő anyukák 40 százaléka számol be az úgynevezett Kristeller-manőverről, holott azt a WHO harminc éve nem ajánlja. Teljesen spontán szülés nagyon ritkán történik, pedig a babák 80-85 százaléka magától, minden beavatkozás nélkül világra jönne.

Mondják, hogy a nők egy részének averziói vannak a hüvelyi szüléssel, ez is oka lehet például a császármetszés magas arányának.

Létező jelenség, hogy egy anya császármetszéssel szeretne életet adni, azonban Magyarországon évente 35 000 kisbaba születik császármetszéssel, ami a szülések negyven százaléka. Egyrészt hazánkban császármetszés orvosi indikáció nélkül nem hajtható végre, másrészt azok az anyák, akik ezt preferálják, nincsenek annyian, hogy számottevően befolyásolják az arányszámot. Persze könnyebb lenne megítélni a helyzetet akkor, ha lennének hivatalos adatok a végrehajtott beavatkozások okairól, de még akkor is nehézséget okozna, hogy anyai kérésre nem végezhető el a műtét, így a számokban nem tudna ez megjelenni.
Fontos lenne látni, hogy a nők mekkora részét érinti a kérdés, de legalább ennyire fontos lenne foglalkozni azzal, hogy vajon mi ennek a valódi oka. Akár az is lehet, hogy egy kismama ránéz az én statisztikáimra, és azt mondja, hogy inkább a császármetszés, mint az, hogy a hasamba könyököljenek, és úgy nyomják ki belőlem a gyereket. Számtalan élethelyzettel, egyéni történettel találkozhatunk, viszont a feltárásuk, a megoldáskeresés, és az anyák megfelelő támogatása helyett csak címkézzük a nőket, olyanokkal, mint például „a kényelmes utat akarják választani”, közben a valódi okokkal nem foglalkozunk.

Kapcsolódó cikk

szülés

„Azt szeretnék, ha a lányaiknak már nem így kellene szülniük” Több mint százhatvan nő mesélte el a történetét Vivi kamerájába

Milyen a jó szülés?

Ez egyéntől is függ, minden édesanyának mást és mást jelent. Az viszont nagyon fontos, hogy semmi ne történjen olyan, aminek ott nincs helye, ne legyenek felesleges beavatkozások. Ez az alap, ehhez jön hozzá az, hogy empatikusan és tisztelettel bánjanak az anyákkal, kérjék a beleegyezést a beavatkozások előtt, a kontroll az ő kezében legyen, felnőtt emberként bánjanak vele.

A szülésnél az anya mellett ott a másik főszereplő, a megszülető baba. Számára milyen egy „ideális születés”?

Senkinek nem jó, ha forszírozott szüléssel jön a világra, számára is fontos, hogy végigmehessen azon az úton, ami a természetes, hogy a szülés után bőrkontaktusba kerüljön, ne szeparálják az anyjától, ne vágják el nagyon korán a köldökzsinórt, hanem hagyják visszaáramlani a vért. Anya és a baba érdekei ugyanazok, nem különválaszthatóak.

Időnkét elhangzik egy olyan vélemény, hogy a szülés nem azért van, hogy bárki jól érezze magát, hogy bárkinek a „lelkét simogassuk”. A lényeg az, hogy az anya és a gyerek egészségesen hagyja el a kórházat.

A szülés az ember életének az egyik legmeghatározóbb élménye, ezt senki nem tagadja. De közben ott van egy másik állítás: ne foglalkozz vele, mi történt, hogyan történt, a lényeg az, hogy egészségesek vagytok. Akkor melyik az igaz? Az ember csak lépjen túl azon, hogy élete legmeghatározóbb eseményén nem kapta meg az alapvető tiszteletet? Ha a pénztáros belénk köt a boltban, azon is ventillálunk, pedig ott csak egy kiló cukorról van szó. Nagymamakorú nők a mai napig pontosan fel tudják idézni, mint mondott nekik az orvos akkor, amikor szültek…

Az otthonszülést mennyire támogatod? Szerinted egy ideális egészségügyi rendszerbe mennyire fér bele az intézményen kívüli szülés?

Nagyon is belefér, ideális esetben az egészségügyi rendszer nem helyezkedik szembe vele, érti a létjogosultságát, és támogatja az otthonszülést választó anyákat. A magyar társadalom azonban a kórházi szülést és annak a milyenségét ismeri, a kórházi eseményeket ülteti át otthoni környezetbe, viszont kevéssé ismeri a szülés élettanát, és az előítéletek tömegében nem érti az otthonszülést. A kérdőívemet kitöltő otthon szült édesanyák az összes otthonszültek nagyjából 10 százalékát jelentik, vagyis elég nagy a merítés ebből a szempontból.
Az utolsó kérdés egyébként arra vonatkozik, hogy szülne-e megint, ha csak magára a szülés közben átéltekre gondol. A kórházban szült anyák 50 százaléka mondta, hogy „igen, bármikor”, szemben az otthonszülők 90 százalékával. Akkor érezhetjük, hogy rendben vagyunk, hogy célt értünk, amikor a kórházból is úgy jönnek haza az anyák, hogy „ezt bármikor végigélném újra”.

Kapcsolódó cikkek

Család Háborítatlan szülés – nekem is lehet ilyen?

Terhesség Ezért születik olyan sok baba reggel 8-kor

Terhesség Túl hamar, túl erősen nyomnak a nők szülés közben?

Terhesség 7 tipp, hogy természetes szülésed legyen

Terhesség Császármetszés után hüvelyi szülés – Lehetséges?

Terhesség Császár után is lehet sikeres a természetes szülés