Teherbeesés

Hétvégi horoszkóp: Erre az 5 csillagjegyre nagy szerencse vár

Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szuper az október 3. és 5. közötti hétvége? Máris megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
2025. Október 10.
Fotó: Getty Images és Canva.com

Fotó: Getty Images és Canva.com

Ha már itt jársz, nem hagyunk hétvégi előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes napoknak néznek elébe az égiek szerint.

Ilyen hétvégéje lesz a csillagjegyeknek

Hétfőn a kapcsolatok és kommunikáció bolygója, a Merkúr a Skorpió jegyébe lépett, és kedden máris összetűzésbe került a Plútóval, ami a Vízöntőben jár. A hangulat emiatt meglehetősen puskaporos lehetett, és könnyen elhangozhattak olyan szavak, amik sebet ejthettek. 

Lehetett számítani arra is, hogy felszínre kerülnek olyan rejtett igazságok, amik alapjában változtatják meg az elképzeléseidet és a jövőre vonatkozó terveidet. Leginkább a Bika, az Oroszlán, a Skorpió és a Vízöntő jegyűeknek kellett emiatt résen lenni, de alapvetően minden csillagjegy érintett volt ebben a hatásban.

Szintén kedden felragyogott a Kosban a telihold, ami nem mellesleg szuperhold is volt egyben: az érzelmek felerősödtek, vágyaid intenzívebbé váltak és még inkább kikristályosodhattak. Megeshetett az is, hogy a megszokottnál jobban szerettél volna érvényesülni, és egy kicsit önzőbbé váltal – ezek a napok most pont erről szóltak!

Szerdán a Szűzben járó Vénusz kedvező fényszöget zárt be a Rákban járó Jupiterrel, ami harmonikussá tette a szeretetteljes kapcsolatokat, örömteli találkozásokat hozhatott és különösen kellemes meglepetésekkel szolgálhatott a Bikáknak, a Szüzeknek, a Bakoknak, a Rákoknak, a Skorpióknak és a Halaknak.

A hét utolsó napjaiban viszont borsot törhet az orrod alá, szembe kerül ugyanis a Szaturnusszal. Ez korlátokat állíthat eléd, visszatarthat és az orrod alá dörgölheti a felelősségedet.

A hétvége legfőbb leckéje, leginkább az Ikreknek a Szüzeknek, a Nyilasoknak és a Halaknak, hogy felismerjék, mi az, ami a fejlődésüket és a javukat szolgálja, és mi, ami már csak visszahúzó, lealacsonyító.

5 fotó megtekintése