Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse egy kedves videót tett közzé, amiben a pár egy Beverly Hills-i bababoltban nézelődik, és próbálja összeállítani, mire is lesz szüksége a kis hercegnőjüknek. És persze, ahogy máskor is, most is lazán és viccesen teszik mindezt.
Kiderült: a 36. hétben jár Palvin Barbi
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse első gyermeküket várják, és már azt is tudni lehet, hogy kislányuk születik. A baba érkezését a pár a cannes-i filmfesztiválon jelentette be még májusban, később pedig az is kiderült, hogy a kislányt egyelőre csak „Principessának”, vagyis hercegnőnek becézik.

Palvin Barbi és Dylan Sprouse hamarosan szülők lesznek
A pontos születési időpontot természetesen nem árulták el, de most már tényleg nincs messze a nagy nap. A pár 36 hetes várandósságnál járt, amikor Beverly Hillsben betértek egy bababoltba, hogy végre beszerezzék, amire szükségük lehet.
És itt jött a meglepetés: addig ugyanis gyakorlatilag semmit nem vásároltak a babának.
Barbi elárulta, ez nem véletlen:
„Anyukám azt mondta, Magyarországon van egy olyan hagyomány, hogy a baba érkezése előtt az utolsó három-négy hétig nem szabad semmit vásárolni.”
Így aztán most igyekeznek bepótolni mindent, ami eddig elmaradt.
Barbi és Dylan most is hozták a formájukat
A közös videó alapján azonban egyáltalán nem úgy tűnik, hogy pánikba estek volna amiatt, hogy ilyen közel a baba érkezése, és még akad néhány beszereznivaló. Sőt, inkább úgy nézelődnek, mint két lelkes, kissé tanácstalan leendő szülő, akik közben nagyon jól szórakoznak.
Dylan például szemmel láthatóan komolyan veszi a pelenkázást. Megmutatta, hogyan fogja majd ellátni ezt a feladatot, méghozzá nem is akárhogyan: szuperhősként. Amikor pedig Barbi tüsszentett, férje azonnal egy pelenkát kínált neki – mintha erre lenne a világ legkézenfekvőbb megoldása.
A videóból az is kiderült, hogy Dylan nem feltétlenül a legegyszerűbb megoldásokat keresi. Megnéztek például egy olyan modern babaágyat is, amely érzékeli, ha a pici sír, és ilyenkor magától ringatni kezdi a kicsit. Barbi láthatóan alaposan szemügyre veszi a technológiát, Dylan viszont egyszerűen csak megállapítja: ez már tényleg a high-tech babafelszerelés kategóriája.
A pár közben babaruhákat és a gyerekszoba berendezését is nézegette.’Pricipessa’ szobájának hangulatát egyébként a Studio Ghibli filmek világa ihlette, így a természetes, mesés hangulatú darabok különösen tetszettek nekik.
„Barbara Sprouse” – így hívja a férje
A videó egyik apró, de annál kedvesebb részlete, hogy Dylan Barbara Sprouse-nak szólítja a feleségét. Mi persze továbbra is Palvin Barbi néven emlegetjük, de valójában a Mrs. Sprouse a helyes megszólítás.
És az egész felvételben éppen ez a természetesség az egyik legjobb. Nincs sztárallűr, nincs túljátszott tökéletesség: Barbi és Dylan egyszerűen csak együtt készülnek valamire, amire valószínűleg egyikük sem tud teljesen felkészülni.
Barbi közben megjegyzi, hogy „sok mindenre lesz szükségünk”. Ez aligha jelent majd komoly anyagi problémát a családnak: a nyilvános becslések szerint mindketten dollármilliomosok, közös vagyonukat pedig korábban mintegy 11 millió dollárra taksálták. Barbi valamivel gazdagabb férjénél: a modell vagyonát körülbelül 6, Dylan Sprouse-ét pedig 5 millió dollárra teszik.
A kommentelők is imádják őket
A videó alatt egyetlen negatív hozzászólás sincs, sőt gyorsan megjelentek azok a kommentek, amelyekből az látszik, hogy nem csak nekünk tűnik ennyire szerethetőnek a páros.
Volt, aki azt írta: „Pont ilyen szülőknek képzeltelek benneteket”, más pedig azt kívánta: „Bárcsak engem is megtalálna egy ilyen szerelem.”
Barbi és Dylan most nem egy tökéletesre komponált hollywoodi család képét mutatják. Inkább két embert látunk, akik együtt nevetnek, együtt készülnek a babára.
Amikor pedig szóba kerül, hogy Dylan hamarosan hivatalosan is „Big Daddy”, vagyis „Apafej” lesz – utalva első filmszerepére –, Barbi rögtön közbevág:
Szerintem csak most esik le neki, hogy ez tényleg megtörténik.”
És valóban: hamarosan megtörténik, megérkezik a legkisebb: Sprouse.