Egyik éjszaka az egész nap tartó erős hasgörcs és pecsételő vérzés miatt a nőgyógyászati ügyeleten kötöttünk ki. Ott megvizsgáltak, és az orvos hazaengedett hóközi vérzésnek titulált semmiséggel. Aztán havivérzés-szerűségem volt, majd közvetlenül utána egy pozitív terhességi tesztem. A nőgyógyászom szabadságon, ezért egy helyettesítő orvos nézett meg ultrahanggal, nem látott semmit. Mondta, hogy várjunk egy kicsit, sima hasi ultrahangon még nem is látszhat rendesen a baba.
Aztán csak nem múlt el a hasgörcs. Három nappal később visszamentünk. Ekkor már hüvelyi ultrahangon is megvizsgáltak, kerítettek gyorsan egy orvost – úgy, hogy „gyere gyorsan, ezt nézd meg, ilyet még nem láttunk, szerinted mi ez?” –, aki azonnal klinikára küldött. Akkor derült ki, hogy van egy méhen kívüli valami bennem, és egy furcsa rendellenességem, ami miatt állítólag teherbe se nagyon lehetne esni.
Befektettek a klinikára, és közölték, hogy másnap reggel kiszedik azt az embriót belőlem, mert rossz helyen van. Közben valami hormonszintet néztek folyamatosan.
Eljött a reggel, előkészítés a műtétre – majd egy vizit. Egy doktornő leállíttatta, hogy minden kiírt vizsgálathoz sok papírt kell megcsinálni, dolog lefújva. Nem vicc, tényleg ez volt a kifogása! Akkor kezdett elegem lenni, hogy senki nem tudja megmondani, most van baba vagy nincs, jó helyen van vagy nem.
Rá egy napra volt a nagylányom születésnapja. Mivel senki nem csinált érdemben semmit, közöltem az orvosokkal, hogy én bizony hazamegyek saját felelősségemre. Először elkezdték magyarázni, mennyire veszélyes a méhen kívüli terhesség, meg hogy ki hogyan veszítette el a babáját azzal, hogy hazament inkább. Én meg nem engedtem eltántorítani magamat. Nem örültek neki. Mondták, hogy jó, de másnap reggel menjek be vérvételre. Bementem. Ott viszont kiderült, hogy én csak éjszakára voltam elengedve, vegyem tudomásul, hogy én bent fekszem – ennivalót ugyan nem kaptam, az ágyamat áthúzták, és rám is szóltak, nehogy rá merjek ülni.
Késő délutánra nagyon-nagyon nehezen, de sikerült előkeríteni a műtétleállító doktornőt, akire a szülőszoba előtt ülve vártunk. Délután csinált egy ultrahangot, ahol azt mondta, hogy 5-6 cisztám van a bal petevezetékemben, az egyik embrió alakúnak tűnik. Valószínűleg a többi is baba volt, csak elhaltak. Ezt már egy magánorvosi rendelőben derítettük ki, ahova elmentünk végül, mert borzalmas volt már, hogy folyamatosan fáj a hasam, és nem lehet tudni, mi is van igazából odabent. Az ultrahangos hölgy kiderítette, hogy nyolchetes a mi kis picurkánk. A szívhangja rendben, jó helyen van.
Persze azért végig veszélyeztetve voltam, nyitott méhszájjal, folyamatos betegségekkel, és a végén indított szüléssel, de a lényeg, hogy 2010. július 2-án megszületett a babánk, Katica. Egy nagyon jó fej orvossal jutottunk el a szülés végére: dr. Erdődi Balázsnak hívják. Nem tudom ugyan, lehet-e őt választani a DEOEC szülészetén, de ha van olyan ismerősötök, aki mostanában és ott szeretne szülni, mi nagyon ajánljuk, mert rendes, mosolygós, és a gátvédelem híve.
Kapcsolódó cikkek
