Most nem arról a problémáról szeretnék beszélni, hogy sokszor nincs wc-papír a kórházakban, hogy a koszt lehet egy szelet kenyér egy almával vagy arról, hogy a kimerült ápolók és a “mindent tudni akarok” betegek egymás idegeire mennek. Egy olyan problémát tapasztaltam az elmúlt években, ami túlmutat egy-egy ország egészségügyi rendszerének pénzügyi helyzetén. Azokra az esetekre gondolok, amikor a lélek, az együttérzés és az átgondoltság hiányzik.
Nagyon jó orvosaim vannak. Mindegy, hogy a vesémről, vagy a nőgyógyászati nyavalyáimról van szó, lelkiismeretes, figyelmes és szakmailag is kiváló orvosok kezében vagyok, amiért nem tudok elég hálás lenni. De vannak helyzetek, amiken ők sem tudnak változtatni.
A nőgyógyászatokon gyakran közös szobába kerülnek azok a betegek, akik spontán vetélésben elveszítették a babájukat, azok, akiknek egészségügyi küretre van szükségük és azok is, akik abortuszra érkeztek. Soha nem felejtem el, amikor egy ilyen szobában feküdtem. Miközben az abortuszra érkezett nő – teljesen mindegy, hogy milyen okból döntött így – meredten bámult maga elé, a másik ágyon egy olyan hölgy feküdt, aki mindennél jobban szeretett volna már babát, de ismét elvetélt. Ő sírva kérte az orvosokat, hogy beszélhessen egy pszichológussal. Miközben az abortuszra váró nőnek azt magyarázták, hogyan távolítják majd el az élő magzatát, a másiknak arról beszéltek, mi történik majd a halott babájával.
Igen, a kórházak túlterheltek. Az ágy kevés. A legtöbb osztály matekozik, és nemcsak itthon, külföldön is. Mégis a lehető legszerencsétlenebb, és még ha erős jelző is, de leglelketlenebb helyzet az ilyen nőket közös szobában elhelyezni. Ismét jelzem: nem az orvosi, ápolói csapatot hibáztatom, hanem a rendszert, az átgondolatlanságot, a korlátokat.
Hasonlóan antihumánus az is, amikor nem lehet külön rendelést, vagy rendelési helyszínt megszervezi azoknak a nőknek, akiknek a pocakjában már ott fejlődik a baba, és azoknak, akik bármilyen egészségügyi okból harcolnak, hogy anyák lehessenek. Luxus? Lehet… Magam is látom, hogy nemcsak a rendelők, de még a folyosók is tömve vannak. Elképesztően nehéz helyzet, de az is az, amikor nemcsak a szervezetünket kell felkészíteni a megpróbáltatásokra, a fájdalmas kezelésekre, hanem a lelkünket is. Mert nagyon nehéz órákig ülni meddőnek titulálva egy rendelőben, miközben gömbölyödő pocakos, boldog kismamák veszik körbe az embert.
Hogy van-e megoldás? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy az egészségügyi rendszerekben tapasztalható nehézségeknek csak a legvégén helyezkedik el az általam felvázolt probléma.
Kiemelt kép: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
