Részlet a WHO 1985-ben megfogalmazott szülészeti ajánlásaiból
“Komolyan vettem a biztatást, és már várandósságom első hónapjaiban szóba hoztam választott orvosomnál, hogy a WHO szülészeti ajánlásainak figyelembevételével szeretnék szülni, vagyis lehetőleg nem fekve, gátmetszés nélkül és minél kevesebb beavatkozással. Az orvosom erre azt válaszolta, hogy a WHO nem a fejlett országokban élő, fejlett egészségügyi ellátással rendelkező országoknak ajánlja ezeket a dolgokat, hanem olyan körülmények közt élőknek, ahol nem is adottak a szóban forgó beavatkozások gazdasági, higiénés és személyi feltételei.”
Z. Sz.
2003 májusában, a Születés Hete rendezvénysorozat keretein belül került sor arra a nemzetközi bábakonferenciára, melynek előadói között Marsden Wagner professzort is üdvözölhettük. Elsőként arra kértük, foglalja össze a WHO tevékenységének célját.
– Az Egészségügyi Világszervezet az ENSZ tagszervezete, s ajánlásai valamennyi tagországra, így Magyarországra is érvényesek. Célja, hogy a kutatások, helyszíni felmérések, adatok értékelése alapján, az adott szakterület legkiválóbb képviselőinek közreműködésével korszerű ajánlásokat fogalmazzon meg, és segítse az információáramlást. Mivel a szülés és a várandósság nem betegség, az ezzel kapcsolatos ajánlások megfogalmazásában a nők képviselői is részt vettek. A szervezet tevékenysége hat régióra oszlik, az európai régió például Kelet-és Nyugat-Európára egyaránt kiterjed.
– Egységesek-e a különböző régiók számára megfogalmazott ajánlások?
– Nem minden területen. Meg kell különböztetni az egyes betegségekkel, például a tbc-vel, a SARS-szal, a HIV-vel kapcsolatos állásfoglalást, ami régiónként más-más lehet. Ami azonban a szoptatással kapcsolatos, természetesen tudományos tényeken alapuló, általános ajánlásokat illeti, azok Földünk valamennyi országára egyformán érvényesek. A WHO azért ajánlja a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatást és azután a szoptatás folytatását kétéves korig, illetve igény szerint tovább, mert ez a gyakorlat jelentősen csökkenti az anyatejjel táplált csecsemők fertőzéses betegségeinek és az allergiának a gyakoriságát. Sok fejlett országra jellemző, hogy szülés után elviszik az egészséges újszülöttet, pedig nem volna szabad elválasztani az édesanyjától. Jobb, ha születése után az anyja testén található kórokozókkal ismerkedik meg, és nem az ellenálló kórházi törzsekkel. Alábecsülik a korai kötődés jelentőségét is, pedig ez jelenti a későbbi érzelmi, szellemi fejlődés alapjait. A WHO ajánlásainak közzététele és megvalósítása egyébként mindenütt az egészségügyi kormányzat feladata.
– Ön szerint mi az oka, hogy itthon sok szülészorvos elutasítóan fogadja a WHO szülészeti ajánlásait?
– Mindössze tizenhárom év telt el a rendszerváltás óta. Végre szabad lett ez az ország, most kell megtanulni élni a szabadságjogokkal, a hatalom megkérdőjelezésének képessége azonban nem született még meg. Az orvosok a szovjet modellnek megfelelően az (egészségügyi) hatalmi struktúra csúcsán vannak, anyagi előnyöket élveznek – miért akarnának bármiféle változást? Magyarországon még csekély számban választják a párok az otthonszülést, de hogy egyáltalán előfordul, jelképes értékűnek tekinthető, hiszen ez az első repedés a gáton. Az a legfontosabb, hogy a nőknek joguk legyen választani, hol és hogyan akarják megszülni gyereküket. Persze nem csupán az otthonszülésről van szó, hanem még inkább arról: mi folyik a kórházakban?
– A kórházi szülészeti gyakorlat mely részein kellene változtatni?
Minden szülészeti eseménynek tudományos tényeken kellene alapulnia. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez Magyarországon sok területen nincs így. Az európai országok perinatális halálozási mutatója (ez a terhesség utolsó heteiben, a szülés során, valamint az azt követő hét napon belül bekövetkező magzati és újszülött-halálozást jelenti) olyan országokban a legjobb, ahol alacsony, 10-15 százalék közötti a császármetszések aránya, a szüléseket bábák kísérik végig, és az orvos csak a magas kockázatúnak ítélt szüléseknél van jelen. Magyarország csak a 27. helyen van a 2000-es adatok alapján, a szülést orvos vezeti le, a császármetszések aránya kétszer ekkora. Ennek például az elterjedt rutinszerű magzat-monitorizálás (vajúdás alatti folyamatos CTG) az egyik oka. A monitorizálás néha valóban fontos, de a kutatások azt mutatják, hogy azokban az intézményekben, ahol minden szülésnél ez a gyakorlat, nagyon megnő a császármetszések száma, mert magas a tévesen kórosnak diagnosztizált eredmény. Azokban az országokban, ahol a következményeket látva megszüntették a rutinszerű monitorizálást, és a szüléseket bábák kísérik, ismét jelentősen csökkent a műtéti szülések aránya. Ez jó, mert a császármetszés a nőnek és a babának is fokozott kockázatot jelent. Hasonló a helyzet a rutinszerű gátmetszés gyakorlatával is, melynek vélt előnyeit nem bizonyította a tudomány! A gátmetszés több vérzéssel, több, hónapokkal később is érezhető fájdalommal, székletürítési nehézségekkel és szexuális problémákkal járhat, s tulajdonképpen nem más, mint szexuális csonkítás.
A kutatások azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol gyakori a tervezett otthonszülés, ez hatékony alternatívának bizonyul: mindenütt jobbak az anyai és magzati halálozási mutatók, mint Magyarországon, ahol ezt tiltani próbálják. Véleményem szerint úgy lehetne javítani a helyzeten, ha az alacsony kockázatú szüléseket a bábák önállóan kísérnék, így ugyanis a tapasztalatok szerint jelentősen csökken a beavatkozások és az ebből fakadó szövődmények száma. A terhesség nem betegség, mégis az a gyakorlat, hogy pácienst “csinálnak” az egészséges szülő nőből.
Marsden Wagner M. D., M. S. P. H. szülész, neonatológus, a kaliforniai UCLA egyetem professzora. Sokéves praxis, kutató- és oktatómunka áll a háta mögött. Kalifornia állam Anya- és Csecsemővédelmi Intézetének, valamint tizenöt éven át a WHO nő- és gyermek-egészségügyi részlegének igazgatója. Több mint ötven országban tevékenykedett az egészségügyi kormányzat tudományos tanácsadójaként. Százhúsz tudományos szakcikk és nyolc szakkönyv szerzője.
Részlet a WHO 1985-ben megfogalmazott szülészeti ajánlásaiból
– Támogatni kell a szülésznők továbbképzését. A normális lefolyású szülések vezetése az ő feladatuk.
– Normális esetben a burokrepedés csak a késői szakban következik be, a tágulás végén. Nem indokolt a rutinszerűen végzett korai burokrepesztés.
– Szülést kényelmi szempontok alapján nem szabad indítani.
– A gátmetszés általános alkalmazása nem indokolt. A gátvédelmet mint alternatív módszert kell alkalmazni.
– Szülés alatt nem szükséges a nőt kőmetsző (fekvő test, kengyelbe rakott lábak) helyzetbe hozni. Előnyben kell részesíteni a vajúdás alatti sétálást, és lehetővé kell tenni, hogy a szülés alatti testhelyzetét mindenki maga választhassa meg.
– A szülés utáni közvetlen mellre tételt és szoptatást támogatni kell, beleértve azt is, hogy ez a szülés után a szülőszobában történjék.
– A szülés után az egészséges újszülött maradjon az anyjánál, ha ezt mindkettejük állapota lehetővé teszi. Az egészséges újszülött megfigyelése nem lehet indok az elkülönítésre.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
