Terhesség

Kiborulsz, mert lány? Szomorú vagy, mert fiú? – A csalódottság a baba neme miatt létező dolog

Fontos tabutémára hívja fel a figyelmet egy édesanya videója. Akkor készült, amikor kiderült, hogy fiú lesz vagy lány a születendő babája - két fiú után.
2023. Március 02.
baba neme
(Kép forrása: Getty Images)

A Kidspot írt nemrégiben egy korábbi gender reveal videóról (olyan videó, amiben a születendő baba nemét fedik fel a szülők), ami egy nagyon fontos témára hívja fel a figyelmet: a baba nemében való csalódásra. A TikTok-on osztotta meg @rosalyndapresley videóját, amiben igazán különleges módon fedik fel születendő harmadik gyermekük nemét a szülők: két fiuk a fehér pólót viselő édesanya hasára teszi festékes kezét, miközben mindenkinek be van csukva a szeme. Miután kinyitják a szemüket, látják, hogy kék tenyérnyomok kerültek a pólóra, vagyis a harmadik gyermek is fiú.

A kamera ráközelített az anya arcára is, mutatva, hogy nem arra számított, hogy ismét kisfiút vár, és kísérőszövegnek is azt írta mellé, hogy „A nem felfedése rosszul sikerült…”. Plusz az aláfestő zene refrénje is ez: “no, no, oh, no, no, no”. Később nyilatkozatot írt hozzászólásban a videóhoz (talán a rosszalló kommentektől tartva): „Nagyon boldogok és áldottak vagyunk, hogy újabb gyönyörű babát várunk. Ezt a babát már most nagyon szeretik, függetlenül a nemétől”.

A felvétel fontos tabutémát érint, a csalódást a baba neme miatt. Ez egy létező dolog, mások is megtapasztalták már, de van, aki még magának sem ismeri be szívesen, és „nem illik” beszélni sem arról, ha nem vagyunk maximálisan boldogok és elégedettek a baba nemének hírével, mondván: mindegy, csak egészséges legyen.

Pedig annak, hogy miért szeretné valaki, hogy bizonyos nemű gyermeke szülessen, számos egyéni oka lehet – ahogy valószínűleg az említett videó esetében is, ilyen lehet például az, amikor valaki több fiú vagy több lány után vágyik egy ellenkező nemű babára. Fontos, hogy a csalódottság érzése egy teljesen normális reakció, ami valószínűleg sokkal gyakoribb, mint  gondolnánk. Ahogy azt a Healthline is írja, a nem miatti csalódásnak számos formája lehet, többek között a szomorúság, a harag, és nehezíti a dolgot, hogy ezekhez az érzésekhez szégyenérzet, bűntudat is társulhat. Az érzések pedig gyakran maradhatnak rejtve a nyomás miatt, hogy a megfelelő, helyes dolgot mondjuk ki. Ezzel pedig nem vagyunk egyedül.

Attól kezdve, hogy megtudjuk, hogy babát várunk – vagy akár már azelőtt –, elképzeljük, hogy vajon milyen lesz majd, álmodozunk róla, és időbe telhet hozzászokni a valósághoz.

Ha csalódottságot érez valaki a leendő gyermeke neme miatt, fontos, hogy foglalkozzon ezekkel az érzésekkel. Találjunk egy olyan személyt, akiben megbízunk, és akivel őszintén beszélhetünk az érzéseinkről. Ez lehet akár olyasvalaki is, aki nem a rokonunk, és akár egy szülői támogató csoporthoz is érdemes lehet csatlakozni, beszélni más szülőkkel. Szükség esetén pedig kérhetjük szakember segítségét is az érzések feldolgozására. Adjunk magunknak időt arra, hogy feldolgozzuk az érzéseinket, és megtaláljuk az örömöt.

Sokszor már az is segít, ha az ember tudja, hogy nincs egyedül. Ahogy a fentebbi videó esetében is számos támogatást is kapott az édesanya: „A nem miatti csalódás valódi! Ez nem azt jelenti, hogy nem vagy izgatott a baba miatt. Valószínűleg én is így reagálnék” – írta valaki a hozzászólók között.

„Teljesen rendben van, ha csalódott vagy a nem miatt. Mert tudod, hogy bármi is legyen, szeretni fogod a babát, csak lányban reménykedtél” – kommentelte valaki, míg egy hozzászóló azt is kiemelte, hogy nem kell az édesanyának nyilatkozatot tennie, és rendben van, hogy lányt akart.

Egy édesanya pedig ezt írta: „Idén megszületett a hatodik fiunk. Öleléseket küldök”.

Felhasznált források: kidspot.com.au, healthline.com