Terhesség

Császármetszés után ezekre a nehézségekre számíthatsz

Bármilyen ok álljon is a császármetszésed hátterében, érdemes minél több információt összegyűjteni a műtétről. Lássuk, mire számíthatsz a császármetszés után 1 nappal, 1 héttel és 1 hónappal.
2018. Február 02.

1 nappal a császármetszés után

Lehet, hogy nehezebben mozogsz

A műtét előtt kapott érzéstelenítő hatásait még a császármetszés után jó néhány órával is érezheted, és bár nagyon fontos az esetleges komplikációk elkerülésének érdekében, hogy amint tudsz, kelj fel és próbálj meg sétálgatni, könnyen előfordulhat, hogy nem tudsz úgy (vagy annyit) mozogni, mint korábban.Komoly fájdalmaid lehetnek – vagy éppen alig érzel valamit

Nagyon sok dologtól függ, hogy mennyi fájdalmat érezhetsz a császármetszés utáni napokban, például a korábbi egészségügyi állapotodtól, hogy tervezett vagy sürgősségi volt a császár, voltak-e előtte fájásaid. Akár erősebb, akár gyengébb fájdalmaid vannak, mindenképpen jelezd azt a nővéreknek, orvosoknak! Az is előfordulhat, hogy erős fejfájásod lesz, mely akár napokig, sőt hetekig is elhúzódhat!

Remegés

A műtét után a távozó fájdalomcsillapító hatása a remegés, reszketés, mely teljesen normális (bár egy kicsit ijesztő) jelenség.Vizesedés és állandó vizelési inger

A műtét alatt valószínűleg nagy mennyiségű folyadékot is kapsz infúzió formájában, és mivel nehezebben is mozogsz, ez lassabban távozik a szervezetedből. A vizesedés az is előfordulhat, hogy rengeteget mész pisilni vagy éppen erősen izzadsz.Hüvelyi vérzés

Függetlenül attól, hogy császármetszéssel vagy hüvelyi úton szültél, a szervezetednek meg kell szabadulnia azoktól a plusz szövetdaraboktól, váladéktól és a vértől, melyek a terhességed kihordásához szükségesek voltak. Ez a gyermekágyi vérzés, vagyis lochia, mely teljesen természetes dolog. Akár hat hétig is elhúzódhat, és folyamatosan gyengül.

1 héttel a császármetszés után

Fájdalmak

Bár valószínűleg jóval ritkábban, de még mindig lehetnek fájdalmaid, fejfájásod. Ha azonban a fájdalmak nagyon erősek, esetleg más tünetek is jelentkeznek (hányás, láz, hidegrázás stb.), akkor haladéktalanul fordulj orvoshoz!Nincs étvágyad és ritkábban mész vécére

A császármetszés után a bélrendszer irritálttá válhat, ami étvágytalanságot okozhat, emellett pedig enyhébb székrekedés is jelentkezhet. Próbálj meg minél több folyadékot fogyasztani, és annyit sétálgatni, mozogni, amennyit csak bírsz!

1 hónappal (vagy később) a császármetszés után

Fura érzések a vágás helyén

Előfordulhat, hogy a vágás helye, illetve környéke érzéketlen, esetleg viszket vagy bizsereg. Ez meglehetősen gyakori, az esetek legnagyobb részében teljesen ártalmatlan tünet, amely rövid időn belül magától elmúlik.Inkontinencia

Egy-két csepp becsurog, ha tüsszentesz, köhögsz vagy nevetsz? Ne aggódj, ez gyakori dolog, ami nagyon sok frissen szült anyukánál jelentkezik, és a terhesség alatt végbemenő, fizikai és hormonális változások okozzák. A legtöbb esetben néhány héten, hónapon belül elmúlik, de ha továbbra is jelentkezik vagy súlyos a panasz, akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni!Hogy is érzed magad?

Az érzelmi hullámzás a hüvelyi úton és a császármetszéssel szült anyukáknál egyaránt jelentkezhet, de sok császáros kismamának kifejezetten rossz emlék a műtét, és csalódottságot, haragot vagy szégyent is érezhet, amiért nem “sikerült” neki a hüvelyi szülés. Ezekkel az érzelmekkel mindenképpen kezdeni kell valamit, keress egy támogató, szülésfeldolgozó csoportot vagy fordulj szakemberhez!Ez is érdekelhet: