Sok félelme van ám egy várandós nőnek. Nem csak lelki, de fizikai szempontból is. Sorolom az enyéimet: szétrepedő bőr a hason, visszér, aranyér, vizesedés, kiforduló köldök. Ezek a legfőbbek. Reggelenként sokszor az az első dolgom, hogy csekkolom a hasam a tükörben, még mindig egyenletes-e a rajta feszülő bőröm vagy idegen piros csíkok barázdálják-e hosszában… olyan nem lemoshatók, nem eltüntethetők, nem elmúlók, örökké emlékeztetők. Na persze, vannak krémek, meg olajok, meg imádságok is, de a védőnő és sok orvos szerint is, aki hajlamos: az reped. Oké. És mi a helyzet a visszérrel, a vizesedéssel és az aranyérrel?-kérdezem tovább. A válasz nem igazán az, amit hallani szeretnék: aki hajlamos az csinálhat bármit. Hát, nem csoda, hogy ez az Eszter-lány védőnőnek állt és nem marketingesnek. Ennél kiábrándítóbbat! És nem csoda, hogy nő és nem férfi, akkor ragadt volna belé némi kegyes hazugság. White lie -ahogy az angolok mondják. Mindegy, a nőket nem lehet úgysem ilyen könnyen elintézni! Minket, akik nélkül iparágak ezrei hullanának hamvukba! Megvan bennünk a nemadomfel és a csakazértsemfogokszétrepedni! Így én is zavartalanul olajozgattam tovább a focilabdámat minden este. Csessze meg a hajlamosság! Éljen a babaolaj!A vizesedés azt mondják csak később esélyes, majd az utolsó hónapokban vagy nagy melegben, a visszér is, amikor már nagy súlyt cipelünk és nem pihenünk eleget, sokat állunk, megyünk vagy sokat lógatjuk a lábunkat-szó szerint. A köldököm viszont más tészta. Bár mély, de nem sötét verem, a köldököm a mindenkori közepem. A köldök az összes nő közepe – ahogy Bakács Tibor volt kollégám mondta mindig, majd hirtelen rám üvöltött: „Mutasd a köldököd!!” Én mutattam és ő szerette. Jó, mondjuk ő mindig, mindent szeret egy nőn, én meg ezt szerettem benne. Szóval a köldök kifordulása a terhesség során eléggé esélyes. Ahogy nő a has, úgy feszül és vékonyodik a bőr, úgy van egyre kevesebb helye a köldökünknek is. Nekem egyelőre még a régi, a mélysége nem, de a formája igen.
A férfiak! Imádom őket! Egy nő nem nő férfi nélkül, ez tiszta sor. Egyenes, jó értelemben egyszerű és sokkal kiszámíthatóbb teremtmények, mint mi. A másik felünk, a jangunk, férjeink és gyermekeink apjai vagytok. Szeretjük azt hinni, hogy oltalmaztok és védtek minket, hogy támaszaink és csodálóink vagytok. Géza nekem ilyen. És tudom, hogy még sok férfi férfi a mai világban, csak mégis, amikor felszállok a buszra illan el néha a belétek vetett hitem. A várandós nő sokkal félősebb, ijedősebb, mint egyébként, mint annak előtte. Nyilván, hiszen egy gyerek van a hasában, akivel egy egész, akiért felelős. Ettől nehéz bármikor is elvonatkoztatni. Felszállunk a járművekre persze, mert el kell jutnunk A-ból B pontba, mert nem fogunk kilenc hónapot végig taxizni és mert nem mindig várjuk el vagy ér rá valaki, hogy fuvarozzon minket. Szóval marad a BKV. Felszállunk, vagyis inkább feldöcögünk, Ti ránk néztek, majd gyorsan kinéztek az ablakon vagy bele jóóó mélyen az üléshuzatba vagy akárhová, csak nehogy még egyszer a nagy hasúra, mert akkor ő észreveszi, hogy észrevettem és át kell adni neki a helyet. Rossz érzés. Főleg akkor, mikor viszont egy idős néni erősködik, hogy üljünk le a helyére. Vagy mikor egy ízületi fájdalmas középkorú nő emelkedik fel nagy nehezen a székéről, hogy minket beletuszkoljon. Nők, akik már szültek. Kellemetlen, mert nem szoktuk meg, hogy, másoktól elvegyük a helyet, főleg olyanoktól, akinek talán még jobban fáj az álldogálás. Nem feltételezem, hogy azért nem kínáljátok fel azt a széket, mert nem bírnátok állni és azt sem, hogy élvezitek, hogy mi sem bírunk állni, egyszerűen azt gondolom, hogy azt gondoljátok, nem akartok feltűnősködni vagy, hogy ciki megszólítani minket, kikecmeregni a belső ülésről… vagy tudom is én. Igazából egyik sem elég nyomós ok részetekről. Nem elég nyomós ok akkor, ha egy fékezésnél elesünk vagy elájulunk és megütjük magunkat (persze, mikor a harmadik hónapban összeestem a buszon még nem látszott, hogy terhes vagyok, de pl. már akkor is nő voltam). Szóval egy gyerekkel teli has nehéz. Még akkor is az, ha még nem akkora, mint egy görögdinnye, az a has időnként keményedik, szúr, feszül. Egy várandósnak rosszabb az egyensúlyérzéke, sokszor hőhullámok kerülgetik, alacsonyabb vagy magasabb a vérnyomása a normálisnál, érzékenyebb a dereka, a háta. Kiszámíthatatlan egy állapot. Meg van még egy csomó dolog, amit nem kell tudnotok, én meg nem akarom sorolni, mert nem akarok mártírkodni, nemhogy a többi várandós nő, de még a magam nevében sem. Viszont ez tényleg szar szitu. Állni terhesen, úgy, hogy Ti ültök. Nemcsak fizikailag rossz érzés de lelkileg is megalázó, ilyenkor akarva akaratlan is azt üzened: nem veszlek észre sem nőiségedben, sem anyaként. A hasam meg velem együtt fölfeszülhet a szivárványra vagy szanaszét repedhet a bőröm is, kit érdekel! Többé már nem vagyok a másik feled és a köldököm sem a közepem.