Tele a hűtő, mehetek szülni. Ezen is paráztam máig, amíg be nem vásároltunk egy hónapra előre. Most már fullon van a fagyasztó, nem tudom, miért (a fajfenntartás ösztöne), de ez megnyugvás nekem. Ha esetleg elhúzódna a kórházi tartózkodásom, Géza sem hal éhen, de ha hazaérünk, és nem lesz időm, erőm boltba, piacra menni, akkor fagyasztva a megoldás. Az utolsó pillanatban még beszereztünk egy sterilizálót is. Állítólag az jó, eddig nem tudtam, hogy ez is kell nekünk, de tapasztalt anyukák szerint igen. Sőt azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, még ott tartottam, hogy majd fazékban kifőzöm a cumikat meg játékokat, de időközben felvilágosítottak a csajok, hogy Ágnes asszony patakos módszere a múlté, és nemhogy sterilizáló edény van már, de folyadék is! Lám. Előbbi egy kerek, fedeles, mikróba helyezhető műanyag edény, melynek aljába adott mennyiségű vizet kell önteni, majd bepakolni a sterilizálni vágyott dolgokat (fejőgép, khmm, erről még szólok később, cumik, cumisüvegek, poharak) és 8-10 percen át melegíteni, attól függően, hány wattra állítjuk a mikrót. Aztán várni és örülni az új, steril életnek. A másik cucc, a folyadék pedig vízben oldva fertőtlenít, azt nagyobb játékok esetén érdemes használni. Szóval már ez is van. A listát így túlteljesítettük, mert erre nem is vágytam, ugye de jó, hogy mindig igényeket teremtünk egymásnak. Időközben Zsófi is megszült július 10-én, mikor éppen a Balatonból másztunk ki Gézával. Sokat gondoltunk rá aznap, mert tudtuk, hogy éjjel óta kórházban van. Lőrinc nehezen indult meg, de végül csak kibújt, és hál’ Istennek szép, egészséges babaként érkezett a világra. Zsófi azt mondta, csodálatos élmény és kibírható fájdalom. Szuper kombó, ezt akartam hallani, köszönöm! Ma éjjel hidegfronttal fenyegetőznek (35 fok lesz a 38-ból?), de én megint megbeszéltem Barnival, hogy ráér két hét múlva ficánkolni, addig az apjával elnyaralgatunk még a Balcsin, amíg lehet, mert Géza Die Hard-os munkája és maga Bruce Willis ingázása is elég kiszámíthatatlan, így tervezni szinte lehetetlen. Ezt többnyire jól viselem, írtam is már erről valamelyik naplórészben, hogy bizonytalan időbeosztást cserébe egy boldog férjért (feleségért), de moooost, most kis hiba van a mátrixban, mert ugye jó lenne, ha a szülésnél a férjem a közelemben lenne, mondjuk, a fejem mellett. Jó, mindenki azzal jön, hogy úgysem hipp-hopp jön majd az a gyerek, és Géza is beér a kórházba, mire kinyomom, de azért a franc akar még taxit is hívni két fájás között. Gondoltam ezt napokig, aztán átállítottam az agyam (ebben jó vagyok) egy másik adásra, és onnantól kezdve elfogadtam ezt is. Elővettem egy papírlapot, ráírtam a mentők, a taxi, a szülésznőm, Géza és a szüleim telefonszámát, leírtam a saját címemet (ki tudja, mennyire leszek magamnál) és a kórház címét, és megbékéltem azzal, hogy egyedül megyek majd szülni. Na meg összepakoltam végre a bőröndöt, amit már tök rég össze kellett volna, mert ki tudja. Amikor Balcsira mentünk (még ezen a héten is), gyorsan összedobáltam mindent egy hatalmas szatyorba, ami kellhet egy ilyenféle élményhez, hogy ha utánam kell hozni, akkor Géza azt kapja fel. De most, hogy megint itthon vagyok, és még mindig hasasan, van időm szépen csomagolgatni. A csomagolás a nő halála, ha itthon van a férj, akkor az övé is, mert egy nőnek mindig minden kell. Sosem lehet tudni alapon mindenből több verzió, ki tudja, ha elül a kánikula, és beáll a fagy, akkor pizsamanadrág is legyen nálam. A legnagyobb és leghomályosabb kérdés az utolsó napig az volt, hogy MIBEN FOGOK MAJD SZÜLNI? Elképzelni nem tudtam! Hálóing? Póló? Vagy egy szál melltartóban, hiszen úgyis minden olyan mészárszékjellegű lesz? És hogy lesz erőm átöltözni, mikor állítólag úgy fáj majd mindenem, hogy ülni sem tudok? És miért vigyem a szép hálóingem, ha úgyis dobhatom ki utána? Vagy nem? Mindenesetre az is van a bőröndben, igazi mai darab, csipkés gallérral, bokáig eresztve. Már most utálom, de van egy sejtésem, hogy ez a hálóing lesz a legkisebb gondom, ha Barna úgy dönt, hogy elindul.
Kapcsolódó cikkek
