Terhesség

Ezeket az ételeket ne fogyaszd terhesen!

Sokat olvashatunk arról, mely ételeket érdemes fogyasztani a terhesség alatt, hogy biztosíthassuk a magzat megfelelő fejlődését. Azonban azzal is tisztában kell lennünk, hogy milyen ételeket javasolt kerülni. Íme, a lista.
2018. Április 21.
A zöldségeket, gyümölcsöket alaposan mossuk meg  fogyasztás előtt!

Magas higanytartalmú halak

Bizonyos halakban (pl. a kardhalban vagy a makrélában) nagy mennyiségben található higany, mely erősen mérgező hatású az emberi szervezetre, és a magzati fejlődést is befolyásolja. A halakban azonban olyan tápanyagok is vannak, melyek kifejezetten előnyösek az agyunknak vagy a szívünknek. Egyszerűen válasszunk olyan halfajtákat, melyekben kevesebb a higany. Ezek közé tartozik a lazac vagy a tőkehal.

Füstöléssel tartósított halak

A füstöléssel tartósított, hűtött halételek (pl. skandináv lox) tartalmazhatnak egy Listeria monocytogenes nevű baktériumot, mely a liszteriózis nevű fertőzésért felelős, és fejlődési rendellenességeket, vetélést vagy halvaszületést is okozhat. Emellett ezekben az ételekben nagy mennyiségű só van, amely megemelheti a vérnyomást, és a végtagok ödémásodását okozhatja.

Nyers tengeri herkentyűk

A nyers tengeri ételek, például a kagylófélék vagy az osztriga gyakran okoznak ételmérgezést, és olyan baktériumokat, vírusokat vagy toxinokat tartalmazhatnak, melyek komolyan károsíthatják a magzatot.

Nyers tojás

A nyers (vagy a túlságosan lágy) tojásban megtalálhatjuk a szalmonellózist, vagyis az ételmérgezést okozó baktériumot, mely súlyos hasmenéssel, hányással, magas lázzal, fejfájással, hasfájással jár együtt. Bár ezek a tünetek általában nincsenek hatással a magzatra, de az immunrendszer legyengülése, illetve az enyhe mértékű kiszáradás befolyásolhatják a kicsi fejlődését. Nyers tojást tartalmaz például a házi majonéz, a jégkrém, a hollandi és béarni mártás vagy a tiramisu.

Nyers hús és szárnyas, felvágottak, nyers tej

A nyers vagy félig nyers, nem megfelelően elkészített húsban és szárnyasban megtalálhatjuk a Toxoplasma nevű parazitát, mely a szervezetünkbe kerülve influenza-szerű tüneteket okozhat, de a magzatra nézve rendkívül súlyos szövődményei lehetnek, akár vetélést is okozhat. A felvágottakban pedig egy másik baktérium, a Listeria is benne lehet, amely szintén átkerülhet a magzatba, és akár annak halálát is okozhatja. A nyers, nem pasztőrözött tejben (illetve az ebből készült tejtermékekben) is találatunk olyan baktériumokat, melyek az anyára és a magzatra egyaránt veszélyesek

Csírák

A csírák (pl. a bab-, retek-, brokkoli-, hagymacsíra) rendkívül egészségesek, hiszen tele vannak vitaminokkal és ásványi anyagokkal, de a várandósok inkább kerüljék ezeket, mert a növényi csírákban sajnos könnyen megtelepedhetnek a különböző, ételmérgezést, hányást, hasmenést okozó baktériumok.

Éttermi saláták és friss gyümölcslevek

Sajnos, nem lehetünk biztosak abban, hogy az étteremben elkészített saláták, illetve a friss, nem pasztőrözött gyümölcslevek nem tartalmaznak betegséget okozó baktériumokat, mint ahogy abban sem, hogy megfelelő módon előkészítették, megmosták a zöldségeket és gyümölcsöket. Ezért ezeket a terhesség alatt célszerűbb elkerülni.

Túl sok koffein

A nagy mennyiségű (200 mg-nál több) koffein növelheti a vetélés, illetve a kis születési súly rizikóját, ezért nem szabad naponta több erős kávét, teát vagy energiaitalt meginni! Különösen a terhesség első három hónapjában jobb, ha csak koffeinmentes kávét iszunk.

Nitrátban gazdag ételek

A nitrátok vonzóbbá és tartósabbá teszik az ételeket, ezért gyakran megtalálhatjuk őket felvágottakban, szalonna- és sonkafélékben, virslikben, szalámikban. A szervezetünkbe kerülve azonban olyan vegyületekké alakulhatnak, melyek növelik a daganatos betegségek, illetve a fejlődési rendellenességek kialakulásának rizikóját.

(via)

Ez is érdekelhet: