Terhesség

Fogamzás orvosi segítséggel

A meddőségi központot felkereső pár gondozásának megvan a jól bevált menetrendje. Korszerű eljárásokkal, alaposan kivizsgálják az asszonyt és a férfit is.
2008. Február 03.

A telefonon egyeztetett első találkozás beszélgetéssel indul. Itt körvonalazzák a problémát, felmérik az esélyeket. A folyamat jogi és anyagi feltételeiről is tájékoztatást adnak. Ezután általános nőgyógyászati vizsgálat következik, melynek során emlővizsgálatra, hüvelyi ultrahangra és egyéb műszeres vizsgálatokra is sor kerül. Ekkor arra derít fényt a szakember, hogy nem áll-e a meddőség hátterében valamilyen fertőzés, gyulladás, anatómiai vagy hormonális eltérés, esetleg immunológiai probléma.

Közben az urológus-andrológus és a biológus a férfinál is elvégzi a nemi szervek és a spermiumok vizsgálatát. Felderítik, hogy az ondó esetleges fertőzöttsége, a hímivarsejtek mozgás- vagy alakbeli eltérése hátráltatja-e a megtermékenyítést. Ugyanekkor fölajánlják a párnak a pszichológus segítségét is.

A következő találkozás már a leletek értékelése után történik. Ekkor dől el, milyen irányban kell tovább haladni. A legegyszerűbb esetben a megfelelő kezelés, esetleg műtéti beavatkozások után a természetre bízzák a dolgot: a szerelem meghozza gyümölcsét. Ha ez nem lehetséges, mesterséges megtermékenyítést kell alkalmazni az asszony szervezetének hormonális előkészítése után. A harmadik út a lombikbébi program elindítása.

A lombikbébi-program

IVF+ET (In Vitro Fertilizáció és Embriótranszfer)Az eljárás első lépése, hogy petefészkekre ható hormonokkal (FSH) stimulálják az anya petefészkeit, de csak annyira, hogy kívánt mennyiségű (4-15) érett tüszőt kapjanak. Ezt hüvelyi ultrahang segítségével ellenőrzik, majd szintén ultrahangvezérléssel leszívják az érett tüszőkből a petesejteket.

Ezután a petesejteket három-hat órán keresztül táptalajban, testhőmérsékletű termosztátban “érlelik”. Ezt követi maga a megtermékenyítés. Egyszerűbb esetben csak összehozzák a petesejteket darabonként körülbelül százezer ondósejttel. Ha ez nem jár sikerrel, egyetlen kiválasztott hímivarsejtet juttatnak szúrópipettával a petesejtbe (ez az úgynevezett ICSI eljárás). Ezután táptalajban két-három, illetve egy másik módszer esetén öt-hat napig tárolják az embriókat. (Nem mind termékenyül meg, a veszteség nagyjából 25-45 százalékos.)

Utolsó lépésként visszaültetik az embriókat a méhbe. Ezt hívják embriótranszfernek. Négynél több jó minőségű embrió esetén a beültetésből kimaradtakat lefagyasztják, ezek később felhasználhatók.

A meddőségi kezelések ára

Magyarországon a meddőség kezelését és a kívánt terhesség bekövetkezésének orvosi eljárásokkal való elősegítését támogatja a társadalombiztosítás. A törvény pontosan meghatározza, melyek azok a meddőségkezelési eljárások, amelyeket a kötelező egészségbiztosítás keretein belül igénybe vehetnek az állampolgárok. A törvény szerint az állam állja a meddőség megállapítására és kezelésére irányuló beavatkozások költségeit, ha a beavatkozás orvosi szempontból indokolt, és ha azt az Egészségbiztosítási Alapból e feladatra finanszírozott egészségügyi intézményben végzik. Térítésmentesen vehetők igénybe azok a vizsgálatok, amelyek segítenek megállapítani, hogy mi a meddőség oka, illetve – szükség esetén – azok a vizsgálatok, amelyek az ivarsejtek, illetve embrió adományozásához kellenek.

Nem kell fizetni azokért a kezelésekért, amelyek növelik a fogamzás esélyeit. Ilyen például a petevezetők vagy az ondóvezeték átjárhatóságát biztosító beavatkozás, de még számos más eljárás is, a meddőség eredetétől függően.

Ugyancsak a társadalombiztosítás állja azoknak a beavatkozásoknak a költségeit, amelyek esetében a petesejt megtermékenyítésében és az embrió bejuttatásában is orvosi segítségre van szükség. Ebbe a körbe tartozik a házastárs, élettárs, illetve idegen (adományozott) ivarsejtjeivel végzett mesterséges megtermékenyítés. Ez legfeljebb hat alkalommal támogatható.

A közismert nevén “lombikbébi” eljárásból, vagyis a testen kívüli megtermékenyítés utáni embrió-beültetésből öt próbálkozást támogat az állam. Ha az embrió nem tapad meg, vagy ha a terhesség megszakad, a következő beavatkozás már újabb próbálkozásnak számít.

Ami új: 1999-ben módosították a törvénynek azt a kitételét, mely szerint a beavatkozások legfeljebb az első eredményes szülésig ingyenesek. A lombikbébiknek tehát már testvérük is lehet!

Az állam fedezi az ivarsejtek vagy embriók fagyasztva tárolását, illetve letétbe helyezését is. Erre akkor lehet szükség, ha a pár valamelyik tagjának egészségi állapota miatt előreláthatóan későbbi meddőségkezelésre van kilátás. Az eddig ismertetett beavatkozások évente több alkalommal is elvégezhetők térítésmentesen, de két kezelés között legalább három hónapnak kell eltelnie. Ha a kezelés megszakad – vagyis az anya abbahagyja az eredményes beavatkozás előkészítéséhez szükséges gyógyszerek szedését, nem jár rendesen ellenőrzésre – akkor a szolgáltatás a továbbiakban már nem térítésmentes. Ha a kezelés megszakításának orvosi indoka volt, vagy ez az egészségügyi szolgáltató hibájából történt, akkor továbbra is díjmentesen folyhatnak a vizsgálatok, beavatkozások.

A gyógyszerek ára

A beavatkozások tehát ingyenesek, a hozzájuk szükséges gyógyszereknek viszont ára van, nem is akármilyen. A társadalombiztosítás a tabletták, injekciók költségeinek felét vállalja magára, de még így is ijesztő lehet az összeg, amit egy kezeléssorozatért ki kell fizetni. Biztosan feltűnt már olvasóinknak is, hogy egyes gyógyszerek – bár gyártójuk, csomagolásuk eltér egymástól – ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák, ennek ellenére eltérő az áruk. Többféle C-vitamin létezik, többféle acetilszalicilsav-tartalmú fájdalomcsillapítót vásárolhatunk meg különböző márkanévvel, más összegekért. Az egyes szerek használati módja, felszívódása, kiszerelése eltérhet, de ez többnyire nem jelent akkora minőségi különbséget, mint amennyit az árkülönbség miatt feltételeznénk.

Ugyanez érvényes a meddőségi kezelések során alkalmazott készítményekre is. Itt elsősorban a nő szervezetének előkészítéséhez kellenek a gyógyszerek. Mesterséges megtermékenyítés során pontosan és épp abban az ideális pillanatban juttatják célba a hímivarsejteket, amikor a petesejt a legalkalmasabb a nagy találkozásra. Ahhoz, hogy ezt az állapotot elérjék, a petefészkek működését szabályozni kell, tüszőket kell érlelni, és előkészíteni a szervezetet arra, hogy a petesejt megtapadjon a méh nyálkahártyáján.

A tüszők növekedését, több tüsző kiválasztódását, érését serkentő gyógyszerek tablettaként vagy injekció formájában kerülnek be a szervezetbe. Egy doboz tabletta lehet ötszáz forint, de ugyanazzal a hatóanyaggal, más gyártótól megkaphatjuk négyszeres áron is. A tüszőserkentő injekciók is hasonló képet mutatnak: azonos hatóanyaggal két-háromszoros áron kerülnek forgalomba. A gyógyszeres kezelés következő fázisa a tüszők növekedését serkentő injekciókúra. Az ár ampullánként ezer és ötezer forint között mozog. A program utolsó előtti lépése a tüszőrepedést előkészítő injekció. Ha ezt megkapja a leendő kismama, pontosan harmincöt óra múlva lesz kész a szervezete a megtermékenyülésre. Az injekció ára ezer-kétezer forint. Végül létre kell hozni a pete megtapadásához ideális körülményeket a méh nyálkahártyáján. Ezt sárgatesthormon pótlásával, progeszteron-bevitellel lehet elérni. A tablettát a terhesség tizenkettedik hetéig kell szedni. Egy doboz ára kilencszáz-ezer forint között mozog.

Az orvos gyógyszerválasztását több tényező befolyásolja. Előfordulhat, hogy létezik egy “bevált” formula abban a bizonyos intézményben, vagy az orvos találja az egyiket hatékonyabbnak, míg kevésbé jónak a másikat. Bizonyos esetekben az anya állapota határozza meg azt, melyik gyógyszert “veti be” az orvos. Előfordul, hogy egy sikertelen beavatkozás után másik kombinációt próbálnak ki a szakemberek.

Bár a meddőségi kezeléseket támogatja a társadalombiztosítás – a gyógyszerköltségek miatt nem minden család engedheti meg magának ezt a “luxust”. A meddőségi centrumok munkatársai szembesülnek leggyakrabban ezzel a problémával. A megoldást egyelőre abban látják, hogy alapítványokat hoznak létre gyermekre vágyó párok gyógyszerköltségeinek támogatására.

Ha a pár elkötelezte magát egy intézmény mellett, érdemes ott helyben érdeklődni, működik-e már ilyen alapítvány. Ha még csak keresgélnek, legjobb, ha felhívják a meddőségi forróvonalat (06-30- 30-30-191) Ezen a számon nem csak az alapítványokról, hanem bármilyen meddőséggel kapcsolatos kérdésről szívesen adnak felvilágosítást.

Forrás: Kismama magazin