Terhesség

Hazaküldték a kórházból, harminc perccel később az otthonában, a fürdőszoba padlóján szült

A kétgyermekes anyának hét-nyolc perces összehúzódásai voltak, de az orvosok szerint még nem vajúdott eléggé, ezért hazaküldték.
2023. Augusztus 07.
Baba
Kép: Getty Images

Shayanna Markham szüléstörténetét a TikTokon osztotta meg, a videó futótűzként terjed a közösségi platformon. Nem véletlenül. Miután az édesanyának beindult a vajúdása és 7-8 perces kontrakciói voltak, férjével bementek a kórházba. Ott azonban nem vették elég komolyan a vajúdás menetét, noha az anya már 5 cm-re ki volt tágulva, így hazaküldték.

Nem sokkal háromnegyed három után ért haza kaliforniai otthonába Shayanna és férje, Anthony, de három után nyolc perccel már újra útnak indultak volna, annyira előrehaladott lett a vajúdás. Erre azonban már nem volt idő. Percekkel később ugyanis a kis Harper megszületett.

“Csak lekaptam egy törölközőt a törölközőtartóról, a padlóra tettem, hogy egy kicsit felpolcoljam a térdem” – mondta Shayanna az NBC Bay Area-nak. “És néhány másodpercen később, miután megéreztem a fejét, nyomtam. Egyszerűen muszáj volt. És már kint is volt, akkor elkaptam őt.” Az anya egyedül volt a fürdőszobában, mert a férje épp a telefonjáért rohant, hogy hívja a mentőket. „Ilyen gyorsan történt.”

A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek és segítettek elvágni a köldökzsinórt, majd bevitték a kórházba anyát és babát. Mindketten jól voltak. A kis Harper már egy hónapos, boldog és egészséges.

A kommentelők megdöbbentek, sokan megosztották saját hasonló tapasztalataikat.

„Engem is hazaküldtek öt cm-nél a harmadiknál, végül a kocsifelhajtón szültem meg!” – írta egy anya.

Egy másik azt írta: „Szerintem annyira szomorú és veszélyes is, amikor hazaküldik a vajúdó nőket.”

„Időnként váratlanul történnek ilyen szülések” – mondja a kórház szóvivője a kidspot-nak. A kórház a történetet követően közleményt adott ki, mely szerint: “Mindig a betegeink biztonsága az első számú prioritásunk. Bár a betegek magánéletének védelme miatt nem beszélhetünk erről a konkrét eseményről, a szülések időnként váratlanul megtörténnek.”

forrás: kidspot.com.au