Terhesség

Hosszú Katinka: „Még nem voltam anyuka, ami most következik, teljesen új lesz számomra”

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka még nem tudja hogyan fog a baba mellett sportolni.
2023. Április 24.
Hosszú Katinka
Kép: Ian MacNicol / Getty Images

Interjút adott az M4 Sportnak Hosszú Katinka, anyaságról, az Iron Lady-ség nyomasztó súlyáról is beszélt.

Még nem voltam anyuka, ami most következik, teljesen új lesz számomra – mondta Hosszú Katinka az M4 Sportnak adott interjúban. – A sportolói státuszom jelenleg is aktív, még nem tudom elképzelni, hogyan fogok a baba mellett sportolni, mennyi idő és energia jut majd rá. Ez a kihívás még előttem áll, érdekes időszak lesz az életben.

Az interjúban rákérdeztek arra is, hogy miért most döntöttek férjével a babavállalás mellett, amikor már majdnem megvan a célként kitűzött 100 érem.

Nem azt mondom, hogy ez a lezárása ennek a fejezetnek. Az, hogy a pályafutásom során sikerült mindent is elérnem, amit szerettem volna, sőt, többszörösen is, az egy sportolónak szerintem a legnagyobb megnyugvás mindig. Hogyha most már bármit teszek, az mindig plusz. A nagypapám mondta nekem az elmúlt években, hogy Katinka, te most már bármit csinálhatsz az úszásban, az már csak plusz, az már csak bónusz. Beszéltem a 100 éremről, készültem arra, de van 97, és már az is a legtöbb a világon, azért így nem olyan nehéz most nem ott lenni mondjuk egy országos bajnokságon és a vb-re készülni.

Az interjúban azt is elmondta, hogy nem az utóbbi időszak kevésbé sikeres eredményei miatt vállalt éppen most gyermeket.

A kettő nem függ össze. Azt tudtam, hogy készen állok, de az életemnek ezt a részét nem szerettem volna úgy megtervezni, mint az úszást. Van, amit nem kell túltervezni és úgy érzem, erre most van is lehetőségem.

A háromszoros olimpiai bajnok az Iron Lady-brand szerepéről is őszintén beszélt.

Hosszú éveken keresztül úgy éreztem, hogy tényleg csak Iron Lady vagyok és mindig csak a kemény, kegyetlen fókusz számít, miközben az emberi értékeim háttérbe szorultak, emiatt volt némi küzdelem az Iron Ladyvel. Nem volt időm barátkozni, nem volt időm szociális életet élni, amit minden ember szeretne és a legtöbbünknek szüksége is van rá. Szeretek beszélgetni, egy-két kedves szót szólni bárkihez, de az állandóan feszített tempóba és az Iron Lady-módba ez nem fért bele.

Ma már úgy gondolom, az, hogy ennyi éven keresztül ilyen magas színvonalon teljesítettem Iron Lady-üzemmódban, egy nagyszerű készség, amit én elő tudok venni, ha szükség van rá. Energiám sem jutott a sporton kívüli emberi szükségletekre, hogy baráti kapcsolatokat építsek vagy tartsak fent. Ettől függetlenül szerencsés vagyok, hogy megmaradtak a barátaim az úszóközegben, de volt időszak, amikor erre nem jutott idő.”

forrás: sportal.blikk.hu