Megígértem, hogy nem fogok panaszkodni a magyar egészségügyre, de mint írónak és újságírónak az őszinteség és a tájékoztatás is kötelességem. Valahol ott hagytuk abba, hogy bejelentettem magunkat a kötelező ultrahangra és egyúttal a kombinált szűrésre is. Ezt természetesen nem kevés izgalom és félreértés előzte meg.
Magyarországon 35 év fölött kötelező a Down-szűrés, ennek két módja van. Vagy elmész egy kombinált szűrésre ultrahanggal, vérvétellel, vagy választhatod az amnioszkópiás, tehát magzatvízvizsgálatot is. Ez utóbbiról hallani mindenfélét, főleg rosszat, és sem az orvos, sem a védőnő nem teheti le a voksát sem egyik, sem másik mellett. Én személy szerint már az elején eldöntöttem, hogy nem szúratom meg magamat, még akkor sem, ha emiatt a nőgyógyászom nagyon csúnyán nézett rám, és bele is írta a terheskönyvembe, hogy „nem hajlandó elmenni”. Miért is tenném ki magam ennek, ha egy egyszerű vérvizsgálattal kiváltható ez a metódus? Közben persze a világban szanaszét élő családom is kíváncsi a gömbölyödő pocakomra, apukám születésnapjára vagyunk hivatalosak, négyórányi repülőútra tőlünk. Lehet ezt? Repülhet az ember várandósan? Milyen hatással lesz ez rám és a babánkra?
Miközben a kórházban fekszem, és egy borzasztóan kedves néni kocogtatja a pocakomat, mert a gyerkőc egyáltalán nem hajlandó úgy fordulni, hogy meg lehessen mérni a nyaki redő méretét, bedobom a kérdést, hogy repülhetek-e a második trimeszterben. Hirtelen ledermed, és rám néz a szemüvege mögül: Egy kismama ne utazzon! – mondja, én pedig magamban visszavonom az imént beígért kedves jelzőt, és megmarkolom a kedvesem kezét. Mindez persze két perc múlva már egyáltalán nem számít, mikor a nő ismét mosolyog: kisfiú lesz! Most mondjam azt, hogy biztos voltam benne?
Hogy ennek a hírnek miért örülnek jobban a nagypapák, biztos hagyomány kérdése, de tény, apám szinte őrjöngött, mikor megtudta a hírt. A másik nagypapa röviden csak ennyit tett hozzá: örültünk volna a lánynak is, de így még jobban örülünk, csak viccelek, ne tedd le! Na persze, az én kisfiam, aki olyan ficánka, hogy alig lehetett követni az ultrahangon, lehet, hogy hamarosan megtapasztalja a repülés élményét, én pedig tiszta ideg vagyok, hogy szabad-e egy ilyen kalandnak nekivágnom.
Olvasok, kutatok, érdeklődöm, hiszen apa szülinapja nem tréfadolog, arról nem is beszélve, hogy esélyünk sincs a következő hónapokban megszökni, utána pedig örülök, ha aludni lesz időm. Nyilván nem lesz. Az orvosom persze mosolyog: Fél a repüléstől? Mert akkor ne menjen! Annyi idegeskedést nem ér az egész! – Dehogy félek! – felelem. – Akkor menjen! – írja alá a terheskönyvemet, és a fejét rázza. Azt hiszem, jó időbe telik még, míg megbocsátja nekem, hogy kihagytam a magzatvízvizsgálatot. De én már ezzel nem törődöm, biztos vagyok abban, hogy a kombinált szűrés rendben lesz, hogy jól vagyunk, és az eredményt már egy mediterrán ország vízpartja mellett fogjuk megtudni. Nyomás, kölyök! Öt nap szabadságra megyünk az életünkből! Vár a repülés!
Kapcsolódó cikkek
