Terhesség

Komáromi Selye János Kórház

Komárom szőnyi részén áll az a kastély, amelyet gróf Gyürky Viktorné építtetett még az első világháború előtt. Az 1945-ös államosítás során alakították kórházzá. Az épületet növényritkaságokkal teli őspark veszi körül. Írásunk 2010 áprilisában készült.
2010. December 13.

Dr. Rokay László

Fotó: Haralambidou AnthoulaA nemrégiben felújított főépületben található a szülészet-nőgyógyászat. Dr. Rokay László osztályvezető főorvos Tatabányán kezdte pályafutását, így jól összevethette, mi a különbség egy kis és egy nagy kórház között.

– A kis kórház rendkívül családias. Itt a nővérek sok kismamával tegeződnek, hiszen legtöbbjüket ismerik, mindenkit a keresztnevén szólítanak. Eleinte furcsa volt ez nekem, de nem bántam meg, hogy hagytam! Bensőségesebb kapcsolat alakul ki, s a futószalag-ellátás elől inkább hozzánk jönnek szülni a nők. Nálunk azonnal ugrik valaki, ha a páciens jelzi, hogy szüksége van valamire.

A főorvos büszkén mutatja szobája falán azt a fotót, amely bizonyítja, hogy kisunokája is itt született, lánya császármetszésénél ő maga segédkezett.

Szülésznőt nem lehet választani, ez a dolgozók egyöntetű döntése volt. Az osztályvezető főorvos elmondta, hogy náluk csak fekve lehet szülni. A vajúdás könnyítésére rendelkezésre áll labda és bordásfal, sőt, zenét is hozhatnak a családok, hiszen a szülőszobai magnót használhatják. Akinek azonban extra igényei vannak a szülési testhelyzetet illetően, az más kórházat válasszon!

Az újszülöttek azonnal édesanyjuk hasára kerülnek, azonban pár perc múlva elviszik őket fürdetni, felöltöztetni, és a kétórás megfigyelési időt inkubátorban töltik. Ezután a mama kisétál az osztályra, és viheti a babáját, ha szeretné, de ezt általában nem szokták kérni, mert fáradtak, kimerültek – tájékoztat Körmendi Miklósné főnővér. Az első szoptatás akár a szülőszobán is megtörténhetne, de nem jellemző.

Komáromi Selye János Kórház

Erdély Györgyi izgatottan várja kislánya

megszületését. A szülés a kiírt időpont után

egy nappal még nem indult meg

Fotó: Haralambidou AnthoulaA gyermekágyas osztályon 12 órás rooming-in működik, éjszakára beviszik a csecsemőket az újszülöttosztályra. Ritkán, de az is előfordul, hogy egy anya egyáltalán nem szeretne rooming-int. A főnővér elmondása szerint a gyermekgyógyászok nem támogatják a 24 órás együttes elhelyezést, mert nem biztos, hogy az édesanyák észreveszik, ha baj van a kisbabájukkal.

Az első napokban minden csecsemő kap vizet.

– Muszáj – mondja a főnővér -, szomjas az a gyerek, amíg nincs anyatej! Tápszert azonban csak akkor kapnak a kisbabák, ha a mamájuknak nincs teje.

Arra a kérdésre, hogy min szeretnének változtatni, a főorvos és a főnővér is azt felelte, hogy ilyenek szeretnének maradni.

Tények, adatok

  • Éves születésszám 2008-ban: 555
  • A császármetszések aránya: 25 százalék
  • Egy kétágyas szülőszoba van, az ágyakat paraván választja el egymástól.
  • Az apa jelenlétét a szülésnél támogatják, császármetszésnél nem lehet bent a műtőben.
  • A beöntés, borotválás kötelező.
  • A fájdalmat kúppal lehet csillapítani, EDA-t ritkán alkalmaznak.
  • A gyermekágyas osztályon kilenc kórterem van, ezek két-három ágyasak. Két-két szobához tartozik egy fürdőszoba.
  • Elviekben támogatják az igény szerinti szoptatást.
  • A kórházban terhespatológia működik, újszülött intenzív részleg nincs.
  • Down-szűrést végeznek, kombinált tesztre és integrált tesztre is van lehetőség.

Forrás: Kismama magazin