Terhesség

Gyönyörű lánynév a ’60-as évekből, ami után két kézzel kapkodtak a szülők

Hiába csodaszép ez a lánynév, ma már szinte senki nem adja az újszülött babájának, így a Top100-ból is jó ideje kikopott.
2026. Július 21.
kislányok egy retró fotón

Fotó: Fortepan / Reményi József

Ez a gyönyörű lánynév 1955 és 1964 között élte a fénykorát, akkoriban annyira tetszett a szülőknek, hogy ezernél is több kislány kapta, ma erről viszont nem is álmodhatnak azok, akik beleszeretnek.

Hogy ne csigázzunk tovább, el is áruljuk, hogy ez a klassz lánynév nem más, mint a Márta, ami sok más mellett a rövidsége miatt is megállná a helyét 2026-ban. Valamiért mégsem tudta megvetni a lábát a Top100-ban.

A Márta név eredete, jelentése és további érdekességek

  • Arameus eredetű bibliai női név, ami annyit tesz, úrnő, uralkodó nő.
  • Az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont utónévkeresője is megerősíti: míg korábban a nagyon gyakori nevek közé tartozott, ma már csak nagyon ritka besorolást kap.
  • A Top100-ban már az 1955 előtti időkben is helyet kapott, a rossznak egyáltalán nem mondható 19. helyen. 
  • Fénykorában olyan nevek előzték meg a legnépszerűbb lánynevek rangsorában, mint a Magdolna, az Irén, az Edit, a Julianna és az Erika, maga mögé tudta viszont utasítani a következőket: Ilona, Klára, Piroska, Gabriella és Gyöngyi.
  • Utoljára 1994-ben jutott be a Top100-ba, azaz több mint 30 éve kiszorult a legfelkapottabb lánynevek listájából. Akkor a 73. helyen intett búcsút a szülők kedvenc lányneveit összefoglaló rangsornak.
  • A hazai naptárban két névnapja is van a Mártának: akit így hívnak, január 19-én és július 29-én is ünnepelhet.
  • Legismertebb becézője, a Márti mára önálló névvé nőtte ki magát, vagyis akár ebben a formában is gond nélkül anyakönyvezhető.