Terhesség

5 gyönyörű lánynév, amit a ’60-as években imádtak a szülők

A '60-as években menőnek számító női neveket ma nem nagyon viselik kislányok, mégis akadhat köztük több olyan is, amelyik kedves lehet a szívednek!
2026. Szeptember 06.

A női nevek 100-as toplistáját a ’60-as évek elején itthon a Mária vezette, a sorban pedig az Erzsébet, az Éva, a Katalin és az Ilona követte. 

Az akkoriban felkapott nevek között több igazi szépségre is rábukkanhat az, aki figyelmesen tanulmányozza a ’60-as évekre vonatkozó névstatisztikát.

Retró fotó egy kislánynról a '60-as évekből

Ez a kislány ma már a hatodik ikszen is túl jár, és nagy eséllyel Máriának hívják! (Forrás: Getty Images)

Kapcsolódó cikk
Mosolygó kislány baba
lánynév
7 új lánynév bukkant fel a Top100-ban, egyik szebb, mint a másik!

(Forrás: Getty Images és Canva.com)

A ’60-as években cseppet sem számított népszerűnek a mostanában menő Hanna, Luca, Zoé vagy Léna, annak a kornak is megvoltak azonban a maga favoritjai.

Néhány olyan klasszikustól eltekintve, mint az Anna, az Eszter, a Nóra, a Dóra vagy a Viktória, szinte teljesen lecserélődött a lista, mert a mostani szülők egészen más típusú neveket részesítenek előnyben.

5 gyönyörű lánynév, ami nagy szám volt a ’60-as években

  • Márta – a ’60-as évek derekán a 17. helyen szerepelt a Top100-ban, ahonnan 1984-re ki is kopott. Arameus eredetű bibliai név, ami annyit tesz, uralkodónő.
  • Veron – a ’60-as években a szupernek számító 36. hely volt az övé, mára sajnos teljesen feledésbe merült. Nem nehéz kitalálni, hogy a Veronika önállósult becézője. Görög gyökerekkel rendelkezik, és annyit tesz, győzelmet hozó.
  • Olga – a ’60-as években a 43. helyet foglalta el, 1985-ben már viszont nyoma sem volt a Top100-ban. Germán gyökerekkel rendelkezik és szorosan összefügg a Helga névvel. Azt jelenti, megszentelt, boldog, egészséges.
  • Sarolta – a ’60-as években kereken az 50. helyen szerepelt a listában, ahol 1975-re már nem is jutott neki hely. Ez a lánynév török-magyar gyökerekkel rendelkezik, és azt jelenti, fehér menyét.
  • Berta – a ’60-as években az 52. hely büszke tulajdonosa volt ez a germán hátterű női név, ami annyit tesz, fényes, tündöklő, híres. Lendülete nagyon kevés ideig tartott, a ’60-as évek közepén és végén már a Top100-ba sem tudott bejutni.

Ajánlott videó