
Fotó: RTL/ Sajtóklub
A 36 éves énekes-műsorvezető márciusban még az eljegyzéséről számolt be, most pedig újabb örömhírt osztott meg: ősszel érkezik első gyermeke, akiről már azt is tudják, hogy kislány lesz.
„Fiús anyukaként képzeltem el magam, mert bennem is van egy ilyen »rosszaság«; szeretek nő lenni, de nem vagyok az a csicsergős, csajos csaj. Érdekes tanulási folyamat lesz, mert én nem voltam kislányos gyerek: matchboxszal játszottam babák helyett, légpuskával lövöldöztem. Hát, majd most finomodok” – mondta a hot!-nak Lola, aki már várandóssága félidejénél jár.
Azért is várt ilyen sokáig a bejelentéssel, mert ahogy mondja, 20 éves kora óta folyamatosan küzd valamilyen nőgyógyászati problémával, januárban is éppen a biopszia eredményére várt, amikor kiderült, hogy anya lesz. Párjával nem gondolták, hogy a nehezítések ellenére ilyen gyorsan megfogan a gyermekük. Ráadásul Lola nem csak testileg, de lelkileg is nehéz helyzetben volt, miután az orvosa megalázta őt.
Tavaly az egyik orvosom azt mondta, öreg vagyok már… kívülről talán nem, de belülről biztosan.
„Ez elképesztően arcon csapott, hogy egy orvos hogyan mondhat ilyet. Azzal jött, hogy becsapok mindenkit a külsőmmel, mert fiatalabbnak tűnök a koromnál, és hogy kapjam össze magam, mert tegnapelőtt kellett volna kezdenem gondolkodni, ha gyereket szeretnék; akkor ez nagyon rosszul érintett. Megalázónak éreztem, ahogy mondta: »Maga nagyon fiatalnak tűnik, de hazudik mindenkinek. Főként magának« Nem éreztem, hogy hazudok magamnak! Egy vérvétel alapján úgy fogalmazott, ha meg is tapad a baba, úgysem marad meg sokáig. Értéktelennek éreztem magam… Csupán a korom és a külsőm miatt megaláztak. Szerintem egy orvos nem mondhat ilyet.”