Kisfiú vagy kislány lesz? Hogy fogják hívni? Nekünk legtöbbször ezeket a kérdéseket tették fel a barátok és ismerősök, miután megtudták, hogy babát várunk. Az első kérdésre nem tudtunk választ adni: én azért nem, mert tényleg nem tudtam, a férjem pedig tiszteletben tartotta a kérésemet, hogy én nem szeretném előre tudni a gyerek nemét, ha pedig már többen tudják, valaki biztos elszólja magát. Így adott volt, hogy akkor fiú- és lánynevekben is kell gondolkodnunk.
Mármint keresztnevekben – gondolná mindenki. De nálunk előrébbvaló volt a vezetéknév! Nem, nem azért, mert nem tudtuk eldönteni, hogy a születendő gyerek az apja vezetéknevét kapja, hanem azért, mert a házassági anyakönyvi kivonatunkba helytelenül írták be. Ez az apróság közel három évig nem érdekelt minket, de amikor kézzelfogható közelségbe került, hogy egy kis csöppséget egy adminisztrációs hiba miatt Geönöczeölnek fognak hívni Geönczeöl helyett, akkor azért már tudtuk, hogy lépnünk kell. Egy szép meleg nyári napon – amikor úgyis arrafelé volt dolgunk – elmentünk az anyakönyvi hivatalba, és kértük, hogy javítsák ki a hibát. A hibát azonnal kijavították, s immár a Geönczeöl névhez kerestünk keresztnevet. Fiúnévben nem igazán gondolkodtam, nem is voltak kedvenceim, csupán egy rövid tiltólistám. Lánynevekben pedig nagyon határozott voltam: több generáció óta a családunkban mindenki Mária, én is szeretem ezt a nevet! A mai világban pedig már kifejezetten különlegesnek számít. A másik nagy kedvencem pedig az Emma volt. Ennek több oka is volt: így hívták nagypapám kedvenc testvérét, és kislánykorom óta az egyik kedvenc regényem Jane Austen Emmája. Emma Mária. Nagyon szép, a férjemmel meg voltunk elégedve a döntésünkkel, mindenkinek tetszett. Egyszerű, de szép nevek, amelyek igencsak illenek a bonyolult írásmódú vezetéknévhez.
Igen ám, de ha kisfiú lesz? A Csaba névben könnyen megegyeztünk. Szép, klasszikus magyar név, és a férjemet is így hívják. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a gyerekvárással kapcsolatos rendezkedések során a gardrób tetejéről egy kis kék rugdalózós, pisilős baba esett le, az én egyetlen régi fiúbabám, akit már négyévesen Csabinak hívtam. Szerettem volna második keresztnevet is, de a férjem véleménye az volt, hogy egy férfinak bőven elég egy név. Azért mégis belement a tervezgetésbe. Abban biztosak voltunk, hogy ha lesz második keresztnév, azt nem befolyásolhatják a divatirányzatok: semmi extremitás, semmi idegen hangzású név, semmi bonyolult. Ezek voltak az alapfeltételek, s abban is egyetértettünk, hogy klasszikus nevet szeretnénk adni a gyerekünknek. Elkezdtük végigvenni a férfirokonaink neveit, kihez milyen emlék fűz, és tetszik-e a neve. Én imádtam a nagypapámat, akit Ferencnek hívtak, és ez a név tetszett is. A férjemnek voltak fenntartásai, de még egy másik névvel függőben hagytuk a kérdést. Egészen a szülésig. Amint a kisfiunkat a kezünkbe vettük, a férjem rám nézett, és azt mondta: legyen a második neve Ferenc. S így lett a kisfiunk Geönczeöl Csaba Ferenc, aki azért hallgat a Maszatkára, a Csöpetre és néha-néha a Csabikaferikére is.
Geönczeöl-Györgyi Mária
Kapcsolódó cikkek
