Terhesség

Mikor jelentsük be a terhességet?

Amikor megtudod, hogy várandós vagy, valószínűleg érzelmek egész sora jár át. Izgatott, ijedt, ideges, meglepett, boldog lehetsz és szeretnéd másokkal is megosztani a nagy hírt. De kinek, mikor és hogyan szóljunk, hogy babát várunk?
2022. Április 12.
Mikor jelentsük be a terhességet? (kép: Getty Images)

Nyilván az első ember, akinek szólsz a párod, ez nem is kérdés. Az viszont igen, hogy ki vagy kik legyenek a következők és főleg, hogy mikor. Ebben a kérdésben két tábor van: minél korábban, ahogy megtudja a pár, máris szól a szülőknek, barátoknak, rokonoknak, munkatársaknak. A másik tábor természetesen más gondol: nem szabad túl korán szólni, inkább várjunk addig, amikor már kevésbé lehet baj. Ez általában a 12. hetet jelenti.

Érvek a korai bejelentés mellett

Akik ezt a tábort erősítik általában az alábbiakkal szoktak érvelni a terhesség korai bejelentése mellett:

  • sok támogatást kaphatsz így már a terhesség korai szakaszában
  • végig lehet izgulni együtt az egész terhességet
  • több ember, több tanács
  • ha korán döntéseket kell hozni, másokat is meg tudunk hallgatni
  • ha veszteség következne be, akkor nagyobb támogatásra számíthat a pár

Érvek a későbbi bejelentés mellett

Ez a tábor pedig így látja:

  • túl sok tanács már a terhesség legelejétől
  • túl sokan tudják, ha veszteség következik be, ez rosszabb, mintha csak néhányan tudtak volna a terhesség meglétéről

Mint látható, nincs egyértelmű válasz. Lehet, hogy úgy döntesz, hogy korán elmondod, ilyen vagy olyan oknál fogva és az is lehet, hogy várni szeretnél a bejelentéssel. Ez egy abszolút egyéni döntés, nincs jó vagy rossz variáció. A lényeg, hogy ti ketten döntsetek, éppen úgy, ahogy nektek a legjobb.(Cikk forrása: verywellfamily.com)