Egy ideje tudjuk: a magzatok nemcsak az édesanyjuk hangját ismerik föl, hanem azt a dallamot, verset vagy akár prózai szöveget is, amelyet a mama sokat ismételgetett a várandóssága alatt. Az újszülöttek sajátos módon válaszolnak ezekre az emlékekre. A genetikai kódokon kívül a többi között ennek is köszönhető, hogy a muzsikus családba született picinyek vagy maguk is zenészek lesznek, vagy ha nem, az életük során akkor is sajátos vonzalmat, affinitást mutatnak a zene iránt.
Egyetemes hangok
Világszerte folyik a kísérlet a zenével, ezzel az univerzális “beszéddel”. Valójában azt már nem kell bizonyítani, hogy a zene jótékonyan hat a magzatra, aki a születése után pontosan fölismeri a hallott dallamokat.
De mint annyi más területen, mi az ilyen kísérletekben is elöl járunk. Volt (van) ugyanis egy mesterünk, aki azt mondta annak idején: a módszeres zenei nevelést, amelynek hatására a gyermek műértővé válhat, a születés előtt kilenc hónappal kell elkezdeni.
Kodály Zoltán szavai Fellegi Ádám zongoraművészt nemrégiben arra sarkallták, hogy ő is kísérletezésbe fogjon, de egészen másképp, mint ahogyan azt manapság teszik a zenével világszerte.
Tudomásunk szerint ő abban első, hogy rendszeresen élő zenét közvetít a magzatoknak. Vagyis leül a zongorájához, és tudatosan összeválogatott repertoárt ad elő az egyelőre még láthatatlan, de érző, befogadó közönségnek, a pocaklakók sokaságának.
A zenei kísérlet ötletét a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája karolta föl. Az oda járó kismamák lehetőséget kapnak arra, hogy – ha akarják – hetente kétszer koncertre vigyék a magzatot. Fellegi Ádám egyszer a klinikán, egyszer pedig a saját otthonában játszik, hogy néhány hónap múltán a világra jött babák igazolják vagy cáfolják a hipotézist: az élő muzsika sokkalta többet nyújt, mint a konzervált zene.
Belépünk a világukba
Recsegő hideg volt azon a vasárnap estén, amikor Fellegi Ádám lakásán jártunk. A belvárosi otthon hatalmas szobája ennek ellenére zsúfolásig telt – csaknem negyven várandós mama hozta az anyabölcsőben a közönséget. Leírhatatlan atmoszféra alakult ki az alkalmi koncertteremben. Nem az édesanyák viselkedtek másképp, hanem mintha a magzatok jelezték volna: itt vagyunk, felkészültünk, mert tudjuk, hogy olyasmire készültök, ami mindnyájunknak nagyon jó lesz.
Nem őket vontuk be a mi világunkba, hanem mi léptünk be az övékbe. Amikor fölcsendült Mozart A-dúr szonátájának első tétele, az édesanyák szinte kivétel nélkül a pocakjukat kezdték simogatni.
Aki már adott életet, tudja: ez anyai reakció a baba pozitív jelzéseire. Ahogy szárnyalt a muzsika, a magzat Lóciból óriás lett, mi pedig hasonlatossá váltunk az ártatlan, édeni ősteremtményhez.
Anyaillatú művészet
És a tiszta Gyermek megmutatta magát a művészben. Mint hajdanán a Bernsteinben lakó lélek, aki a művészekre annyira jellemző zárkózottságát levetve “kiszólt” a felnőtti testből.
– Minden művész összes alkotása az anyának szól – mondja Fellegi Ádám. – Nézd, mama, hogy én mire vagyok képes! Ezt bizonygatja a Mozartban élő zseni is. Egy nagy felkiáltás, amellyel az édesanya elismerését akarja kivívni. A művészetnek anyaillata van.
Aztán jött Bach, Liszt. Majd friss klasszikusként Scott Joplin fergeteges Ragtime-ja, mert a ritmus a legősibb. Arra mindenki nagyon fogékony, hiszen az az élet nagy szervezője. Lélegzet, szívverés, évszakok, tengermorajlás, alvás és ébrenlét, a mozgás és az artikulált emberi beszéd ritmusa.
A magzatok jeleznek: ez is jó, értjük, ismerjük.
Az nem szorul bizonyításra, hogy a muzsikának gyógyhatása van. Fellegi Ádám zongoraművész rendszeresen látogatja a Pszichiátriai Intézet gondozottjait, hogy játékával megnyissa lelkük lezárt kapuit.
Bach zenéjére például még a súlyos katatón betegek is belépnek a jelenbe – átmenetileg.
Nem mérhető máshoz
Ebben a szentséges áhítatban senki sem fészkelődik, pedig többen már alig tudnak ülni a nagy pocakjuktól. Liszt szerelmi álmaira a magzat a testetlenség érzését adja ajándékul édesanyjának.
És ajándék a művész minden mondata, a közös zenehallgatás, a baba jó érzése, a közös aura gyermekkel, más anyákkal és a halhatatlan zsenikkel.
Az élő zene semmihez sem mérhető energiát közvetít. A szeretetét, az elfogadásét.
– Nagy kérdés, hogy a klasszikus élő zenén nevelt magzatok között szignifikánsan több lesz-e a muzikális gyermek. Szerintem igen, ez az én hipotézisem. Majd kiderül. Meggyőződésem, hogy belőlem is azért válhatott művész, mert az édesanyám a várandóssága alatt sok-sok koncertre járt. Amikor megszülettem, nyilván már ismerős volt a muzsika, ezért könnyen elsajátíthattam a formanyelvet.
Ott az erkölcs
Pihenésképpen egy kis szünet: üdítő, néhány szelet nápolyi és sütemény, a papáknak kávé. A pocakok megtöltik a lakás helyiségeit. Sokan vannak, de egyetlen hangos szó nem hallatszik. Van valami, aminek nem lehet (és talán nem is kell) nevet adni.
Fellegi Ádám hite szerint jobb emberré válik az, aki érti a zenét. Ahol muzsika, ott erkölcs is van. Megfordítva: ahol nincs zene, ott eluralkodhat a durvaság, az értetlenség, a földhöz ragadtság. Ott az anyagé a hatalom. Ha sikerül bizonyítani az előfeltevést, újabb feladatok elé nézünk. De megéri, hogy tegyünk valamit a lelkiségért Kodály Zoltán hazájában.
Forrás: Anyák Lapja
Kapcsolódó cikkek
