Terhesség

Nagyon szép nevek, a jelentésük viszont kevésbé szerencsés

Hidd el, nem időpocsékolás utánajárni annak, mit is jelent pontosan az a név, amibe első hallásra beleszerettetek!
2021. Augusztus 23.
Egy életre kibabrálhat a kicsivel a rosszul megválasztott keresztnév (Fotó: Getty Images)

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Utónévbizottsága dönt hazánkban arról, hogy engedélyeznek-e egy-egy új, a szülők által kérelmezett keresztnevet. Ők is nyomatékosan felhívják a kérelmezők figyelmét arra, hogy semmiképpen nem szerencsés olyan névvel előrukkolni, ami jelentése negatív: “Nem javasoljuk az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben vélhetően káros lehet, amely miatt például csúfolhatják, kiközösíthetik őt.”

Ennek ellenére számtalan olyan név van használatban ma is, amelyek kellemetlen jelentéssel bírnak, ám erről sokszor sem a nevet választó szülők, sem a név felnőtt viselői nem tudnak. Az utónévtár böngészése során tehát mindig érdemes ügyelni az adott név jelentésére is, mielőtt véglegesítenétek a döntéseteket. 

Korábban jó szándékkal adtak hajmeresztő neveket

Régebben előfordult, hogy a gyerekeknek olyan kedvezőtlen jelentésű neveket adtak, amelyek nem szorultak különösebb magyarázatra. Ezek voltak az úgynevezett óvónevek, amiknek a célja az volt, hogy elvegyék az ártó szellemek kedvét attól, hogy a gyereket bántsa, rosszat tegyen vele. A szülőket tehát vitathatatlanul jó szándék vezette, ám ez akkor sem biztos, hogy vigaszt nyújtott annak a gyereknek, akit például Féregnek vagy Hitványnak neveztek el.

Hogy “elrejtsék” a betegségek vagy a halál elől a kicsit, volt, hogy a szülők olyan nevet választottak neki, ami azt sugallta, hogy a gyerek nem is létezik – ilyen volt a Nemvagy, Nemél vagy a Halaldi. A negatív jelentésű nevek között szerepelt még Féreg, a Csúnyácska vagy a Hitványka. Ezeket az egykor létező neveket természetesen ma már nem lehet anyakönyvezni, de nem is hinnénk, hogy bárki fontolgatná, hogy ezek közül a nevek közül válasszon.

Szépen csengenek, de a jelentésük kevésbé szerencsés

A ma anyakönyvezhető nevek között is találhatunk olyanokat, amik mögé nézve nem biztos, hogy kedvező jelentésre bukkanunk. Amellett, hogy a hangzásuk szép, semmi nem utal arra, hogy kellemetlen jelentéssel párosulnak, érdemes tehát megfogadni a hozzáértők tippjeit az ideális név kiválasztásához! Az alábbi listából némelyik számunkra is meglepetést okozott!

Emma – ez a dallamos név nem véletlenül áll a tavalyi év legnépszerűbb női nevei között a 6. helyen (vagyis rengeteg kislány viseli). A szülők közül valószínűleg nem mindenki tudja, hogy az Emma azt jelenti: háború istene, zivatar démona.

Klaudia – ez a latin eredetű, közepesen gyakori név azt jelenti: béna, sánta.

Lívia – igazán szépen hangzik, a jelentése viszont kevésbé pozitív (ugyanez igaz férfi változataira, a Líviuszra és a Lívióra): ólomszürke, kékes, irigy, rosszakaró.

Ludovika – ez a játékos hangzású név a Lajos női megfelelője, így azt jelenti: háború.

Mónika – napjainkban már nem sok kislány kapja ezt a kedvesen hangzó nevet, az anyukák körében viszont még ma is gyakori. Egyes források szerint istennőt jelent, görög gyökerei viszont azt sugallják, hogy a Mónika magányt, egyedüllétet is jelent.

Ábel – ez a méltán népszerű, héber eredetű fiúnév Káin és Ábel története nyomán elmúlást, múlandóságot jelent.

Trisztán – francia eredetű, elegánsan csengő név, a jelentése viszont az: szomorú.

Vendel – mindössze 1 betűvel tér el a dicsőséget jelentő Vencel névtől, és máris egészen mást sugall, a Vendel ugyanis azt jelenti: vandál, vandálokhoz tartozó.

Zalán – a legnépszerűbb fiúnevek 100-as toplistájában az előkelő 7. helyet foglalja el, azt jelenti: dobó, ütő. Zalán a honfoglaló magyarokkal vívott harcban vereséget szenvedett, majd elmenekült (erről szól Vörösmarty Mihály eposza, a Zalán futása).

Zádor – ez a szláv-magyar eredetű, gyakorinak nem nevezhető, ám jól hangzó név azt jelenti: erőszakos. (A hangzásban hozzá közel álló Zámor név pedig azt jelenti: romboló, pusztító.)