Bundy-Gerőházi Anna szülésznő tapasztalatai szerint hazánkban – országos szülészeti protokoll hiányában – nagyon nagy különbségek vannak az egyes intézmények között. Mivel nem követelik meg egységesen a dolgozóktól a haladó szemléletű szakmai irányelveket, a szülészetek korszerűsödése igen lassú, és bizonyos helyeken sok tekintetben megmaradt a 70-es évekbeli paternalista modell.
Az orvos, mint apostol
A hagyományos, orvosközpontú megközelítés szerint az orvos nagy presztízzsel és autoritással rendelkező szakértő, aki el tudja dönteni, hogy mi a jó a betegnek, diagnózisa pedig kétségbevonhatatlan tény (Bálint Mihály pszichológus nagyon találóan nevezte ezt az orvos apostoli funkciójának).
Ebben az atyáskodó felállásban az orvosnak meg kell győznie a beteget a saját igazáról, akinek viszont – megfelelő ismeretek híján – semmi beleszólása sincs a vele történtekbe, és igényei is háttérbe szorulnak.
- Kapcsolódó cikk: Káros szülészeti gyakorlatok
S mi történik, ha a várandós mégsem hajlandó magát és születendő gyermekét maradéktalanul rábízni a szakember döntésére?
A szülésznő tapasztalatai szerint, ha egy kismamának folyamatosan azzal kell foglalkoznia, hogy az akaratát szembeszélben is érvényesíteni tudja, az nem hat jótékonyan a testében zajló folyamatra. A határozott elképzelésekkel rendelkező szülőnőt jellemzően el szokták könyvelni “problémás kismamának”. Megesik, hogy a szakemberek ebben a szituációban kiesnek a szerepükből, és személyes síkra terelik a konfliktust. Így aztán olyan mondatok hangozhatnak el, aminek nem lenne szabad.
Női páciens-férfi orvos
A szülőnő-férfi orvos hierarchikus kapcsolatban különösen nehezített pályán mozognak a várandósok, akiknek gyakran lehetőségük sincs arra, hogy egyanrangú félként pozicionálják magukat, visszajelzéseket adhassanak, és megengedtessék nekik, hogy felelős döntéseket hozzanak saját testük felett. Nőként ráadásul a szülőszobán is épp azokkal az elvárásokkal kell szembesülniük, mint amelyeket a társadalom évszázadok óta támaszt velük szembe: legyenek jó kislányok; akkor nyomjanak, amikor utasítást kapnak; ne kiabáljanak, mert zavarják a többieket – azaz legyenek alkalmazkodók és irányíthatóak.
Kinga a császáros műtétje során erős hányingert tapasztalt, és jelezte, hogy nincs jól:
“A nyálamat sem tudtam már lenyelni, és először azt köptem a vesetálba. A hölgy, aki tartotta a fejemhez, közölte, hogy úrinő nem köpköd. A következő pillanatban lehánytam, és akkor annyit mondott, hogy “…Vagy akkor ez más helyzet.” Utána kaptam gyógyszert. Nagyon kedves volt az altatóorvos, aki azzal nyugtatott, hogy nincs semmi baj: épp olyan részt varrnak össze, ami hányingert szokott okozni.”
Egy ilyen megjegyzés, mint amit Kinga kapott ebben a testileg-lelkileg kiszolgáltatott helyzetben és érzékeny állapotban, komoly, akár életreszóló pszichés sérüléseket, testi traumákat okozhat.
Még döbbenetesebb – ahogy Edina beszámolójából is kiderül -, amikor az újszülött kislány kapja meg a problémás címkét azért, mert nem viselkedik az egészségügyi személyzet elvárásainak megfelelően:
“Sürgősségi császár után folyamatosan elájultam, ezért a nővér utasított, hogy adjam be a babám éjszakára a csecsemősöknek, mert így nem biztonságos. Reggel ott volt mellette a cukros üveg, és közölték velem, hogy »Rossz kislány volt!« (az egy napos babám), mert egész éjjel sírt. Hiányolta az anyukáját. Azóta is lelkiismeret-furdalásom van.”
- Kapcsolódó cikk: “Anyuka, pihenjen csak, majd később megkapja a babát”
Az elefántos hálóing, avagy kiskorúsított nők a szülőszobában
Amikor belépsz az egészségügybe, pillanatokon belül úgy érzheted magad, mintha kiskorúsítanának, és nem tudnának partnerként kezelni – ez derült ki számomra a velem megosztott szülésélményekből, amelyekből az is világossá vált, hogy a nők rengetegszer érzik magukat kislányként a várandósgondozás és a szülés idején.
Bundy-Gerőházi Anna egy nagyon szemléletes képpel is érzékeltette, hogy milyen viselkedést is várnak el a nőktől a várandósgondozás és a szülés alatt:
“Létezik egy olyan fajta hálóing, aminek a mellkas része két oldalt legombolható. Sok kismama azért választja ezt a ruhát a szüléshez, mert kisbabáját a világrajövetel után rögtön mellre is helyezheti. Aki azonban ezeket a gyakran rajzfilmszerű állatmintákkal díszített ruhákat tervezte, az még nem látott szülést.
Egy ilyen öltözékben egy nő a legkevésbé sem hasonlít egy ősanyára, aki éppen életet ad egy másik embernek, akiről élete végéig gondoskodni fog tűzön-vízen, bármilyen fájdalmon át. Ez az öltözék nem tükrözi azt a hatalmas női létből fakadó őserőt, azt a küzdelmet és szexualitást, ami egy szülésnél jelen van. Az elefántos hálóruha beletesz egy jó kislány-skatulyába, ahonnan nincs kiút. A jó kislányokon pedig bármit keresztül lehet vinni” – teszi hozzá a szakértő.
Kicsim, édesem, anyuka – kiskorúsítás a kommunikációban
Az alá-fölérendeltségi viszony az infantilizáló nyelvhasználatban is erősen tükröződik, ennek tipikus példája a hagyományos női szerepkörben használatos “anyuka” kifejezés vagy az atyáskodó “édesem”, “kicsim” megszólítások, amelyek azt sugallják, hogy a nő gyámoltalan és az orvos/egészségügyi személyzet segítségére szorul.
Bundy-Gerőházi Anna úgy véli, hogy már a várandósgondozás idején számtalanszor kiskorúsítják a nőket azzal, hogy a “kötelező vizsgálatok” kifejezést használják, holott Magyarországon a várandósok jogilag szabadon választhatják meg azokat a vizsgálatokat, szűréseket, amelyeket szeretnének elvégeztetni.
- Kapcsolódó cikk: Férjöltés gátmetszés után: a szülészeti erőszak egy formája
A “kötelező” szó valójában az egészségügyi személyzetre vonatkozik, aki – ha a nő azt igényli -, köteles elvégezni a kért vizsgálatokat és beavatkozásokat. Ezekről azonban minden esetben a várandós joga dönteni. A szakemberek legfeljebb tanácsot adhatnak, de nem kötelezhetnek – jelezte a szakértő, aki kiemelte, hogy az infantilizálás a szülőszobában is folytatódik a szülés ütemének, tempójának külső meghatározásával.
Kiskorúsítás a szülőszobán
Azok a kismamák, akik megosztották velem szülőszobai élményeiket, többször is utaltak rá, hogy gyakran olyan érzésük volt, mintha az orvos lenne az, aki megenged nekik valamit (vezeti a szülést, utasít, beavatkozik); az ő testük pedig csupán passzív elszenvedője az eseményeknek.
Ahogy Dóra – aki császármetszéssel hozta világra gyermekét – fogalmazott:
“Nem is én voltam, csak egy rakás szövet, amit éppen felboncolnak. Nyilván hozzájárult ez az élmény ahhoz, hogy utólag rettenetesen éltem meg a műtétet. Ma már sajnálom, hogy nem mertem szólni, nem mertem emberként jelen lenni, mert annyira semmibe vettek.”
Anna ennek kapcsán megemlítette, hogy a szülés során megtapasztalt egyik legkellemetlenebb élmény a vezetett kitolási szaknál gyakran hallható mondat (“Nyomjon, nyomjon, ide lefele, mintha kakilna!), ami óriási szégyenérzetet válthat ki abból a felnőtt nőből, ezzel a kifejezéssel legutóbb óvodás korában találkozhatott.
A problémás kismama
A szakértő kiemelte, hogy nagyon nehéz dolga van egy szülőnőnek, ha nem támogató környezetbe érkezik. Ha ugyanis egy kismamának folyamatosan azzal kell foglalkoznia, hogy az akaratát szembeszélben is érvényesíteni tudja, az nem hat jótékonyan a testében zajló folyamatra.
A határozott elképzelésekkel rendelkező szülőnőt el szokták könyvelni “problémás kismamának”, a szakemberek pedig – szerepükből kiesve -személyes síkra terelik a konfliktust. Így aztán sok olyan mondat hangozhat el, aminek nem lenne szabad – hangsúlyozta Bundy-Gerőházi Anna.
A kiskorúsítás, mint szülészeti erőszak
Szülészeti erőszaknak tekinthető mindenféle olyan beavatkozás és bánásmód, ami a szülőnő beleegyezése, tudta és akarata nélkül történik vele és újszülöttjével a szülészeti ellátás bármely szakaszában. Kevéssé ismert tény, de a nőket kiskorúsító, megalázó beszédmód szintén a szülészeti erőszak körébe tartozik.
Réka maga is számtalanszor átélte ezt a kórházi tartózkodása idején, de különösen megalázónak a következő esetet írta le:
“Az osztályvezető elég nyersen közölte, hogy menjek a vizsgálóba, és 5 perc múlva levetkőzve legyek az asztalon. (…) a vizsgálat után mondtam, hogy nem szeretnék semmilyen beavatkozást, amíg be nem töltjük a 41. hetet, mert a babám látványosan nem akar kijönni, és mindketten jól vagyunk. Erre indoklásként, hogy szerinte miért is kell elindítani a szülést, lekicsinylően kijelentette: “10 perccel a baj előtt Micimackó is azt mondta, hogy nincsen baj” Megköszöntem a választ és úgy döntöttem, hogy nem piszkáljuk a gyermekemet.”
- Kapcsolódó cikkek: Kristeller-féle műfogás: amikor az orvos segít kinyomni a babát
Döntőképes felnőtt nő vagyok!
Hogy állhat ki magáért intézményi keretek között egy várandós, és miként jelezheti az egészségügyi személyzet felé, hogy döntésképes, felnőtt nő?
A szakértő azt javasolja a várandós nőknek, hogy a babakelengye összeállítása mellett arra is szánjanak időt, hogy testileg-lelkileg felkészítsék magukat a szülésre.
Érdemes abban az intézményben részt venni a szülésfelkészítőn, ahol szülni fognak, így már korábban megismerkedhetnek a dolgozók stílusával, szemléletével, és nem éri őket meglepetés, ha eljön a nagy nap.
Amennyiben már a várandósság alatt kiderül, hogy nem egyeznek az értékrendek, a preferenciák, akkor válasszanak más intézményt. Bár a “fogadott orvosok kora” lejárt, az intézmény választás joga továbbra is fennáll – emelte ki a szülésznő:
“Arra biztatom a várandósokat, hogy hiteles, evidence based (bizonyítékon alapuló) forrásból tájékozódjanak, fogalmazzák meg az igényeiket, kérdezzenek, akár kérjenek másodvéleményt és hozzanak döntéseket! A saját és gyermekük érdekében ne adják ki a kezükből a várandósságukat és az azzal járó döntéseket!
Használják ki a kompetenciájukat, álljanak ki jogaik mellett, hiszen a későbbiekben, a gyermeknevelésben is nagy szükségük lesz erre a képességre. Ha ezen az úton párjuk is maximális támogatással velük tart, azt biztosan meghálálja majd a gyermekük.”
- Kapcsolódó cikk: Így készülj fel a szülésre
Kapcsolódó cikkek
