Kedves Ismerőseim!
Ti valóban kedvesek vagytok, hiszen amikor először láttatok pár héttel azután, hogy a babám megszületett, nem győztetek lelkendezni azon, hogy milyen “jól” nézek ki. Hogy mennyire lefogytam, hogy milyen vékony vagyok, vékonyabb, mint mikor teherbe estem. “Nahát, máris fel tudtad venni a farmerod, ez elképesztő” – mondta például egyikőtök. “Mintha nem is szültél volna! Hogy csináltad ilyen gyorsan?” -kérdezte másvalaki.
Én meg mosolyogtam, és elfogadtam a bókjaitokat. Ahogy az illik, félig megköszöntem, félig pedig elütöttem őket valami ilyesmivel: “Köszönöm, lehet, hogy tényleg fogytam, de azért itt-ott még igencsak puha!” Vagy: “Ezek a magas derekú farmerek sok mindent elrejtenek ám!”
Most is nehéz arról írni, hogy milyen valóság áll a visszanyert alakom mögött, hiszen már annyira szakértője lettem az álcázásnak.
Valóban, kevesebb a súlyom, mint a terhességem előtt, mégis mostanában vagyok a legboldogtalanabb az elmúlt éveket tekintve.
Mert mit válaszoljak nektek a bókokra? Hogy a “varázslatos” fogyásom és a jó megjelenésem azért van, mert valójában egyáltalán nem vagyok jól?
Annak “köszönhető”, hogy van egy csecsemőm, aki ételallergiával és reflux-szal küszködik, és akit nem lehet letenni, ezért képtelen vagyok leülni és legalább pár falatot bekapni?
Mondjam nektek, hogy azért fogytam, mert a csecsemőm annyira nyűgös, hogy ha nem sétálok vele állandóan, akkor folyamatosan sír? Hogy a szuper diétás módszerem annyi, hogy naponta kilométereket gyalogolok vele, mert másként nem hagyja abba?
Megosszam veletek, hogy öt percem sincs magamra, nemhogy főzni bármit is? Hogy hetekig háromóránként pumpáltam a mellszívót, de a baba továbbra sem fogadja el a tejemet, ezért ez a munka hiábavaló volt?
Minden objektív mérce szerint felkészültem arra, hogy anya legyek, és boldoguljak. Van már egy nagyobb gyermekem, és egy támogató férjem. Vannak segítő nagyszülők, és barátok, akik felhívnak. De még így is elkeserítően nehéz otthon lenni a kisbabámmal naphosszat.
Fáradt vagyok, mert éjjel nem alszom, és szorongok, hogy mindent jól csinálok-e. A stressz pedig fogyaszt. Hát ezért ez a látványos vékonyság, ami valamikor ugyan boldoggá tett volna, most viszont inkább arra emlékeztet, hogy nem vagyok jól, nagyon nem.
Azt hiszem, arra van szükségem, hogy néha kicsit távol legyek a síró babámtól. Ha tényleg jót akarsz, inkább ebben segíts. Vagy csak beszélgess velem néha.
- Kapcsolódó: 7 tévhit a fogyásról
Tudom, hogy ezért én is tehetek valamit. Elhatároztam, hogy ezentúl, ha bókolnak nekem az alakomról, egy fokkal őszintébb leszek. Mondjuk azt mondom: “Köszönöm, de inkább a küzdelem miatt van. Nem egyszerű egy újszülöttel.” Egyszerű válasz, de közelebb áll az igazsághoz. És talán abban is segít, hogy megtudjam, mások is érezték már magukat így. Kívülről talán “nagyon jól néztek ki”, belül viszont egészen máshogy érezték magukat.
Forrás: Mother.ly
Kapcsolódó cikkek
