31 hetes kismama vagyok, az első gyerekemet várjuk a férjemmel. 2011. december 1-én házasodtunk össze, és azonnal neki is láttunk sajátos családtervezésünknek. Mivel voltak ismerős párok a környezetünkben, akik sokat próbálkoztak, akár évekig is, hogy összejöjjön a baba, mi biztosra akartunk menni. Én azonnal kiműveltem magam a megtermékenyülés fortélyaiból, mint hőmérsékletmérés, diagramkészítés a kapott adatokból, számítási módszerek, ételek és helyzetek, amelyek segíthetik a fogantatást. És kezdetben minden tervszerűen ment. Egy hónapig. A férjem eleinte örült a sűrű együttléteknek, de az első negatív terhességi teszt után elkezdett lohadni a kezdeti lelkesedés. Én nem hagytam magam, a tervnek mennie kellett, hiszen mindent kiszámoltam.
Azonban az akarat nem uralkodik minden esetben a test felett. Ezt az erőltetett menetet a női szervezet sem bírja. Először felfázással nyomtam az ágyat, és hagytam ki értékes termékeny napokat, majd influenzás lettem, s ezzel további fogantatásra alkalmas időt vesztegettem el. Legalábbis akkor én így éreztem. A lassú gyógyulás után azonban újra nekivágtam a megtermékenyülésnek. A férjem szusszanhatott egyet, épp ideje volt, hogy újra ringbe szálljon. Azonban elfagyott egy vízvezetékcső a kertes házunk alatt. S bár az én hites uram azonnal megpróbálta elhárítani a problémát, az olyan mélyről eredt, hogy végül barátoknál, ideiglenes szálláson kötöttünk ki. Mondanom sem kell, hogy történt mindez „azokon” a napokon.
De még mindig nem adtam fel. Gondoltam, ha már ennyire összefogott minden ellenünk, csalok kicsit, és rásegítek a termékenységre. Az egyik barátnőm és a férje rendeltek a netről egy termékenységet és szexuális vágyat fokozó tablettát, s nem sokkal a használat után többéves próbálkozásuknak meglett a gyümölcse. Nosza, én is rendeltem egy adagot. A hatás nem maradt el. A kitűzött terv teljesítése jobban ment, sőt, könnyebben is. Nem tudni, hogy eme csodaszernek vagy inkább a tavasznak köszönhetően, de végül valamikor április elején teherbe estem. Amikor április végén én is megbizonyosodtam a tényről, majd később a nőgyógyász is megerősített ebben, akkor megfogadtam, a tervszerűségnek ezzel vége. A baba összejött, most már minden megy a természet által kiszabott útján, nem olvasok több szakirodalmat, nem stresszelem magamat és a babát különféle babonákkal, diétákkal, pszichológiai halandzsákkal, és főleg nem a többi kismama rémtörténeteivel.
Elhatározásom szép terv volt, ha azt vesszük. Amint a családtagok hírét vették az új jövevénynek, azonnal bevásároltak a szakirodalomból. A barátnők lelkesen adták kölcsön a könyveiket, és én illedelmesen elfogadtam őket. Természetesen sokáig nem olvastam, de aztán mégiscsak belelapoztam némelyikbe. Mivel eleinte dolgoztam, sok minden elterelte a figyelmemet másállapotomról. Szerencsére nem voltam sem ájulós, sem hányós, így a szervezetem sem jelzett, hogy megváltozott valami. Az egyik legbensőbb fogadalmam valahogy így hangzott: én nem fogok mindig a várandósságról beszélni. Nem traktálom ismerőseimet a baba súlyával, állapotával, nem csinálok kismamaképeket, nem járok kismamaklubba, és nem fogom megengedni, hogy mindenki a gömbölyödő hasamat tapogassa. Szép tervek voltak. De hogy alakult a valóság? Kismamaruhákat hordok, és nagyon szeretem őket. Minden szerdán kismamajógára járok, ahol többet hallok és tudok meg a szülésről, mint eddig bármikor. Légzéstechnikák tanulásával készülök a vajúdásra, kismamabarátokat szereztem, akikkel minden héten újabb és újabb információkat cserélünk az orvosokról, kórházakról, szülési előkészületekről, más kismamákról. És nagyon élvezem. Bárki megérintheti a hasamat, különösen a volt tanítványaim. Számomra máig érthetetlen okból ez valami földöntúli örömöt szerez nekem is és nekik is. És folyton a várandósságról, a szülésről, az előkészületekről, a vérvételeim eredményeiről és Emmáról beszélek mindenkivel és mindenhol, ahol tehetem. Éppen most is.
Ballók Olga
Kapcsolódó cikkek
