Terhesség

Szent Borbála Kórház, Tatabánya

Komárom-Esztergom megye önkormányzatának súlyponti kórházában havonta több mint száz újszülött látja meg a napvilágot. (Írásunk a 2009 júniusi állapotot tükrözi.)
2010. Szeptember 18.

dr. Molnár Mihály

Fotó: MélyvízBár az országos nagy ágyszámcsökkentés a tatabányai kórházat sem kerülte el, az osztályon mégis nőtt a fekvőbeteg-forgalom, a műtétek száma és szerencsére a szülések száma is!

– Szívesen jönnek hozzánk az anyák, mert barátságos körülmények, tisztaság, rend és fegyelem fogadja őket – mondja dr. Molnár Mihály főorvos. – Bizonyos szabályokhoz ragaszkodunk, vállalom, hogy ezek az én szabályaim, mert az újszülöttek és a szülő nők egészsége lebeg a szemem előtt. A szüléseknél örömmel fogadjuk az apákat vagy más kiválasztott hozzátartozót, ám a gyerekágyas osztályra nem engedünk be senkit. Nem szeretném ugyanis, hogy a látogatók zavarják a pihenni, szoptatni vágyókat vagy éppen a napi kezelések rendjét.

A babákat az édesanyák kivihetik az ajtóhoz, és az ablakon keresztül mutathatják meg őket. Négy szülőszobánk van, ezek egymásból nyílnak, de mindegyiknek van ajtaja a folyosóra is, ahol a hozzátartozók közlekednek. A szülőszobák sorát a császáros műtő zárja, így egy perc leforgása alatt juthat a veszélybe került anya a műtőbe. A szülőszobákhoz egy kétágyas vajúdó tartozik, ahol vizsgálatokat végzünk, de a kismama szabadon mozoghat, ahogy jól érzi magát. Ugyanez vonatkozik arra is, aki már a szülőszobában vajúdik, nem kötelező feküdnie.

Az anyák kérhetnek epidurális érzéstelenítést, a császármetszést spinális érzéstelenítésben végezzük, hogy a császáros anyák is azonnal megismerkedhessenek babájukkal. Szívesen alkalmazunk a hüvelyi szüléseknél egy bizonyos szülésvezető gélt, amely érezhetően gördülékenyebbé teszi a baba útját, ezt azonban az anyának kell megvennie.

Szent Borbála Kórház, Tatabánya

A műtőben Molnár főorvos éppen

császármetszést végez

Fotó: MélyvízA főorvos azt is elmondta, hogy gyakran történik az osztályon úgynevezett programozott szülés. Ennek szigorú szabályai vannak, de ha minden körülmény adott, elérkezett az idő, és nyitva a méhszáj, szívesen élnek a lehetőséggel. Előnye, hogy a teljes személyzet rendelkezésre áll, statisztikák mutatják, hogy ritkább a szülésbefejező műtét. A szüléseknél egyébként minden esetben kötelezően jelen van egy gyerekorvos is. A kör alakú épületben szinte adja magát, hogy az egyik oldalon legyenek a rooming-in szobák, a másikon pedig azok a kórtermek, ahol az anyát újszülöttje nélkül helyezik el. A három-négy ágyas szobákhoz fürdőszoba is tartozik. Választható egyágyas szoba is, de ennek térítési díja van.

– Bár legszívesebben mindnyájan rábeszélnénk a rooming-inre a mamákat, ezt csak nagyon finoman tehetjük – avat be Molnár főorvos. – Elmondjuk, hogy ez alatt a négy nap alatt szinte elsajátíthatják a babagondozás fortélyait. Öröm látni, ahogy fürdetik, vagy ha ezt még nem merik, törölgetik, pelenkázzák babájukat az újdonsült anyák. És akkor még az egész napos szoptatás lehetőségét nem is említettük!

Tények, adatok

  • Az éves születésszám 2008-ban 1358 volt.
  • A császármetszések aránya 34%.
  • A gátmetszés első-második szülésnél kötelező.
  • A beöntés, borotválás szokásban van.
  • Hüvelyi szülés esetén négy nap után engedik haza az anyákat, császármetszés után ehhez még egy-két napot kell hozzászámolni.
  • A gyermekágyas osztályon 24 órás rooming-in választható.
  • Az osztály munkáját saját védőnő és bejáró pszichológus is segíti.

Forrás: Kismama magazin