Terhesség

Törvényt sértett a génmódosító kínai kutató

Bajban van az a kínai kutató, aki nem régiben csecsemők génszerkesztését végezte el. Kína bizonyítottnak látja, hogy etikai szabályokat és törvényeket is megsértett a kutató.
2019. Január 22.
Törvényt sértett a génmódosító kínai kutató

A hatósági vizsgálat szerint a kutató súlyosan megsértette az állami szabályozást már akkor, amikor szülőket toborzott a kutatásához.

Ho Csian-kuj, ahogy arról mi is beszámoltunk még tavaly jelentette be egy konferencián, hogy megtermékenyítési eljárás során hét pár embrióját módosította, közülük egy jutott el a terhességig. Csien-kuj azt is elmondta akkor, hogy úgy módosította a babák DNS-ét, hogy ellenállók legyenek az AIDS-et okozó HIV vírussal szemben. Bejelentésével akkor sokkolta a világot, többen etikailag elfogadhatatlannak és emberkísérletnek minősítették a beavatkozást. Jelenleg ugyanis nem sokat tudunk arról, hogy a génszerkesztésnek milyen következményei vannak.

A hivatalos vizsgálat most megerősítette, hogy valóban megváltoztatta az emberi embriók génjeit. “Ez a viselkedés súlyosan sérti az etikát, a tudományos kutatás integritását, így károkat okoz mind Kínában, mind külföldön” – idézi az Index a Xinhua kínai állami hírügynökség. Jelentésük szerint Ho és társai “a személyes hírnév és a vagyon kedvéért” végezték el a kísérletet.

Máris megszólaltak olyan hangok, amik kétségbe vonjak, hogy Ho egyedül, a hatóságok és a feljebbvalói nélkül meg tudta volna valósítani a kísérletet.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu