A Labubu első ránézésre tűnhet egy egyszerű gyerekeknek készült játéknak, egy furcsa plüssnek, azonban a vigyorgó-vicsorgó, hosszú fülű, puha figurának világszerte számos rajongója van, nem csak a kisebbek, de a felnőttek között is, akik gyűjtői ezeknek a “szörnyecskéknek”. Ezt nem is minősítenénk, hiszen ízlés kérdése a dolog, az pedig mindenkinek saját döntése, hogy mire költi a pénzét. Mindenesetre ha szeretnél egy kicsit többet tudni ezekről a játék-lényekről, amikért lehet, hogy a te gyereked is rajong – és amikből valószínűleg ő is szeretne egyet –, összegyűjtöttünk róluk néhány infót!

(Kép forrása: Getty Images)
Honnan indult a Labubu?
Labubu eredetileg egy hongkongi illusztrátor, Kasing Lung képzeletében született. Ő alkotta meg a The Monsters (A szörnyek) univerzumát, amelynek legismertebb figurája Labubu. Kasing Lung rajzstílusa egyszerre merít a skandináv mesékből és a kelet-ázsiai hagyományokból. 2015 körül jelentek meg először gyűjthető figurák a How2Work kiadásában, majd 2019-től a kínai Pop Mart vette át a sorozat forgalmazását és a nemzetközi terjesztést. Ekkor lett a Labubu globális jelenség.
„Zsákbamacskás” csomagok
A Labubukat úgynevezett blind boksz, vagyis zárt dobozos, „vakdobozos” csomagban értékesítik – mint egy zsákbamacskánál, itt sem lehet előre tudni, hogy melyik változatot kapjuk a csomagban. Ez a szerencsére bízott választás izgalmat ad a vásárlásnak, egy kis meglepetés-élményt, hogy egy ritkább darabot fogunk-e ki, megtaláljuk-e az áhított példányt (és persze annyival többet költünk, ha nem). Ennek az értékesítési modellnek a pszichológiája az egyik magyarázata a figura népszerűségének.
A „félelmetes-cuki” figura
A Labubu megjelenése egyszerre „gonoszkás” és szerethető: nagy fülek, kicsit bolyhos test, széles vigyor, élesnek tűnő fogacskák — ez a kombináció okozza a furcsa, de aranyos megjelenést. A jellegzetes kilenc fog, a pufók test és a puha plüssbunda mind olyan részletek, amelyek egyszerre keltenek vicces és enyhén ijesztő hatást. A dizájn tudatosan játszik a kontraszttal: „csúnya” vonásokkal hívja fel magára a figyelmet, miközben puha, ölelni való textúrát ad. Ez a különös kettősség lehet az oka annak, hogy sok felnőtt is gyűjti a figurákat. A Labubu népszerűségét az is növelte, hogy a rajongói között vannak hírességek és influencerek is, így divatos kiegészítő lett a figurából.
Nagy piaca van a hamisítványoknak is — mit érdemes ellenőrizni?
A hatalmas kereslet hamisítványokat is hozott magával, amik még nevet is kaptak: ez a Lafufu. Az utánzatokkal érdemes vigyázni, mert a nem eredeti figurák minősége, anyaga rosszabb lehet, esetleg levehető részeket tartalmazhatnak, és nem biztos, hogy megfelelnek a biztonsági előírásoknak, ami kisebb gyerekeknél veszélyes lehet. Vannak jelek, amik arra utalnak, hogy eredeti a Labubu: ilyenek a hivatalos POP MART hologram, a QR-kód, az UV-jelölés a figura talpán, valamint a doboz és csomagolás minősége. Emellett pedig a figura ára, hiszen az eredetik drágábbak, mint a Lafufuk. Ha semmiképp nem sikerül lebeszélni a gyermekedet az (akár ilyen, akár olyan) verzióról, és eredetit szeretnél vásárolni, akkor hivatalos forgalmazótól rendelj, majd vizsgáld meg a varrás minőségét, a címkéket valamint a kis alkatrészek stabil rögzítését.
A Labubu formailag puha, ölelhető plüss, és valódi játékélményt kínálhat a gyerekeknek. Ugyanakkor fontos megkülönböztetni a valódi játékértéket és a marketing hatását a vásárlásnál. Ha Labubut vásárolnátok, figyeljetek a biztonsági szempontokra, mindig ellenőrizzétek a korhatári jelzéseket, a varratok minőségét és a kisebb alkatrészek rögzítését!