Összevásároltuk a megfizethető csokinyuszikat – a maximum árat önkényesen 800 forintban állapítottuk meg –, megnéztük, hogy néznek ki be- és kicsomagolva – írja az nlc cikke (a leleplezett nyulakat IDE kattintva egyesével is megnézhetitek). “Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy különösebb gyakorlati jelentősége nincs az egésznek, tekintve, hogy a csomagolás letépése és a gyerekek szájpadlása közti utat ezek a csokik átlagosan 0,8 másodperc alatt teszik meg, ezalatt pedig viszonylag korlátozottak a lehetőségek a műértelmezésre, de éppen azért vicces és tanulságos az egész, mert még senki sem csinált hasonlót” – írják.
Fotó: nlc
Az alapértelmezett
Bemelegítésnek tökéletes a Lidl sajátmárkás terméke, amely szépen illusztrálja a nagyüzemi csokinyuszigyártás esztétikai visszásságait; állatorvosi ló, mondanánk, ha nem lenne fura lelovazni egy nyulat. Becsomagolva cuki, ahogy társai többsége, ő is úgy néz ki, mint egy klasszikus, egész estés Disney-mese statisztája, akit végül kivágtak a filmből, a kézben szorongatott tojás és a csokornyakkendő is mind visszatérő motívum, ahogy a tekintet is, amelyet látva az jut az ember eszébe, hogy nem tudom, mit szed, de én is kérek belőle.
Levetkőztetve pedig rögtön kiderülnek a turpisságok: a részletek vagy hiányoznak, vagy csak érintőlegesen stimmelnek, de leginkább úgy sem. Mégis van valami különleges, már-már mágikus vonzereje a csupasz Favorina-nyuszinak, amelyet annál erősebben érzünk, minél tovább nézzük. Mint egy démonos-megszállós horrorfilm elején előkerülő pattintott kőkorszaki totem, amelyről kiderül, hogy valamit – vagy valakit – magával hozott a föld alól.
A rossz helyre küldött memó
A vállalati szinergia alapfeltétele a divíziók, projektmenedzserek és munkacsoportok közti akadálymentes, gördülékeny kommunikáció. A Lidl sajátmárkás nyuszija ambiciózus ugyan, de ezen a fronton valami félrecsúszhatott. A végeredményt látva az a tippünk, hogy egész más briefből dolgozott az öntőforma-designer team és a csomagolásért felelős grafikuscsapat. Az előbbiek egy klasszikus, a harmincas-negyvenes évek rajzfilmes esztétikáját idéző Disney-nyuszit terveztek, méghozzá nagy műgonddal (figyeljétek a kifejező kontúrokat, a csokiba óvatosan vájt apró részleteket!), az utóbbiak pedig egy kölniszagtól szédelgő, kissé megszeppent, de a jövőbe ettől még optimistán tekintő (révedő) egyedet.
Kíváncsiak vagyunk, milyen lenne fordítva.
A „szia, van egy perced gyermekvédelemre?”
Szintén éles, már-már tudathasadásos a kontraszt a kínai boltban vásárolt noname nyuszi csomagolása és valódi énje között. (Vagy éppen a csomagolás a valódi? Létezik-e egyáltalán a valódi, vagy mind a kozmikus energiák halovány árnyékai vagyunk csupán, hogy egy szempillantásnyi földi lét után visszatérjünk a Nagy Ürességbe?) A becsomagolt nyuszi mintha egy aluljáróba frissen kivezényelt adománygyűjtő lenne, aki még hisz abban, hogy az emberek eredendően jók, és pozitívan fogadják majd a címben jelzett, kissé passzív-agresszív kérdést, a levetkőztetett nyúl pedig valószínűleg éppen most van túl élete első pitiáner bolti lopásán, és el sem hiszi, hogy nem bukott le.
A kivitelezés ettől még – nem csak a kategóriájában, hanem egyébként is – meglepően igényes.
További fura, minimalista vagy épp horrorisztikus műremekeket láthatsz a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.
Kapcsolódó cikkek
