Trend

Tíz év után válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor

A két sportoló sajnos nem tudta megmenteni a házasságát.
2023. Február 02.
kucsera-gabor-es-tapai-szabina
Fotó: fotocentral

Már többször írtak az egykori kézilabdázó és az olimpikon kajakozó kapcsolatának válságáról, de hát melyik hírességgel nincs ez így… Arról nem beszélve, hogy tíz évnyi együttlét minden házaspárnál hoz bőven kihívásokat.

Sajnos Szabináék eddig tudtak kitartani, a friss Story magazin címlapjából kiderült: a válás mellett döntöttek.

A háromgyermekes édesanya úgy nyilatkozott a lapnak, hogy két évig várt a férjére, de végül nem sikerült megmenteni a házasságukat – idézi a Blikk. – Nem szépítem, volt megcsalás is – tette hozzá Tápai Szabina.

A házaspár 2013-ban tartotta az esküvőjét, és hamar jött első kisfiuk, Bence, majd öt, illetve nyolc év után Milla és Bella – ő még csak kétéves.

Bízunk benne, hogy a gyerekek minél kevésbé sínylik meg a változást. Egy ilyen helyzet minden résztvevőnek nehéz, bármi áll is a háttérben. De talán ha a kicsik szempontjait tudják szem előtt tartani, kisebb lesz a veszteségélményük.