Kisgyerek

Kis mór teknősök keltek ki a debreceni állatkertben

Ez az első alkalom, hogy sikeresen kikelt három utód a mór teknősöknél.
2024. Október 03.
(Kép forrása: @Zoo Debrecen/Facebook)

(Kép forrása: @Zoo Debrecen/Facebook)

A Debreceni Állat- és Növénykertben három apró mór teknős bébi látta meg a napvilágot szüleik kifutójában, természetes körülmények között – számolt be róla Facebook-oldalán az intézmény. Az első kisteknős szeptember 12-én, míg a másik két testvér szeptember 19-én bújt ki a tojásból. Ahogy bejegyzésében az állatkert írja, ez az első alkalom, hogy sikeresen kikelt három utód a mór teknősöknél.

„A kicsik kikelésére általában 60-100 napot kell várni, és az idei nyári hőség kifejezetten kapóra jött és kedvezően hatott a kelés sikerességére. A három életerős kis teknős természetes körülmények között kelt ki szüleik kifutójában, majd a Pálmaház kulisszái mögött kialakított teknősoviba költöztek, ahol szeretettel gondoskodunk róluk. Jelenleg boldogan falatoznak fűféléket, pitypangot, lóherét és vörösherét fogyasztanak, vitaminokkal kiegészítve, de az abszolút kedvencük a hibiszkusz virág” – olvasható az állatkert posztjában.

A mór teknősök (Testudo graeca) a CITES egyezmény hatálya alá tartoznak, tartásuk pedig szigorú engedélyhez kötött. A természetes élőhelyük folyamatos csökkenése miatt fajuk szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, ahol sebezhetőként van nyilvántartva, így megőrzésük kiemelten fontos – írják.