Az érzelmi intelligencia mértékét a gyerekek érzelmi életének kiegyensúlyozottsága, illetve az határozza meg, hogy mennyire urai az érzelmi életüknek. Természetesen ne várjuk két-hároméves korban, hogy gyermekünk élete dühkitörésektől, hisztiktől vagy egyéb, sokszor irracionális, intenzív érzelmi hullámzásoktól mentes legyen: a düh, a harag, a szorongás vagy a félelem is természetes érzelmi jelenség, vagyis nem a kikerülés vagy az elfojtás a cél.
De ha a gyermek jobban kézben tudja tartani az érzelmeit, ha megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát, miként értelmezze más emberek érzéseit és alakítson ki szorosabb kapcsolatokat a kortársaival, akkor tudni fogjuk, hogy érzelmi intelligenciája fejlett, amiből ő és a környezete is csak profitálni fog.
A mai felfogás szerint mindez erőteljesen befolyásolható a korai életszakaszban, a családnak pedig kulcsszerepe van a folyamatban. Valójában az érzelmi intelligencia formálása már csecsemőkorban megkezdődik: igen fontos visszajelzést jelent ugyanis, ahogyan a szülők a baba igényeire, mindenekelőtt a sírására reagálnak. Amikor pedig a gyerekek már nagyobbak lesznek ahhoz, hogy beszélhessünk velük az érzéseikről és mindennapos gondjaikról, a következőket érdemes észben tartani, illetve megpróbálni.
Igyekezzünk észrevenni a gyermek érzelmi változásait. Ebben a korban még nem képes úgy átadni a problémái lényegét, mint amikor már iskoláskorú lesz, így olykor érdemes nekünk átgondolni helyette, hogy mi és miért nyugtalaníthatja. Nem kap meg valamit? Megváltozott valami a mindennapjaiban? Megijedhetett valamitől, amit hallott vagy látott? Félreértett valamit? Érdemes például figyelni, hogy miket mond szerepjátszás közben, amikor sokkal több minden előbukhat belőle, mint egy direkt beszélgetés során. Ha pedig úgy látjuk, hogy a mi hibánkból érzi rosszabbul magát, akkor ne habozzunk elnézést kérni!
A negatív reakciókat is tekintsük lehetőségeknek, melyek alkalmával lényeges tudást adhatunk át gyermekünknek arról, hogyan kezelheti az érzelmeit (miképp nyugtathatja meg magát, milyen ártatlan dolgok lehetnek a sokszor ijesztőnek tetsző jelenségek mögött, és így tovább.)
Figyeljünk rá, hogy mit mond nekünk érzelmeiről a kisgyerek, és ha lehet, mondjuk is vissza neki érzelmi gondját-baját egyszerű, pontos szavakkal – ahelyett, hogy azonnal kijavítanánk, amit mond. Így érezni fogja, hogy megértjük őt, ezután pedig már könnyebb magyarázatokat adni neki. Jó ötlet lehet a saját életünkből példákat venni, hogy a gyerek lássa: mi is szoktunk ilyesféle dolgokon keresztülmenni, érzéseivel nincs egyedül, ezek az érzések pedig kezelhetőek.
Mindemellett azért is érdemes gyermekünkkel sokat beszélni az érzésekről, mert ezzel szavakat tanítunk meg neki, amelyekkel a későbbiekben már pontosabban leírhatja az érzéseit, ami nagy segítség lesz nekünk, szülőknek is – például ha már különbséget tud tenni düh, harag, csalódottság, szomorúság vagy félelem között.
Végül érdemes határokat felállítani, miközben az érzelmekről beszélünk gyermekünkkel. Elmondhatjuk például, hogy helyénvaló, ha zaklatott lesz, amikor kistestvére kiveszi a kezéből a játékot, és nyugodtan hangot is adhat nemtetszésének, ugyanakkor nem ütheti meg a kisebbet (illetve persze másokat sem). Ezzel máris kulcsot adtunk a kezébe egy nehezebb érzelmi helyzet kezeléséhez. Ugyanígy sokat segíthet, ha megmutatjuk neki, hogy bábuival eljátszhatja, vagy akár le is rajzolhatja, ha érez valami rosszat.
Érzelmi kérdések esetén különösen jó, ha észben tartjuk, hogy a gyerekek könnyen lemásolhatják a viselkedésmódot, amelyet tőlünk látnak: ha kiabálunk velük, ha túl ideges reakciót adunk valamire, akkor ezt sajátítják el problémamegoldási módszerként. Igyekezzünk magunkat is megnyugtatni, mielőtt reagálunk, és kerüljük a nyílt, nyersebb kritizálást, illetve legfőképp a fizikai erőszakot, beleértve a finomabb fenekelést is. Ne rejtsük el saját negatív érzéseinket a gyermek elől, mert akkor szégyellnivalónak, rejtegetendőnek hiheti ezeket, hanem inkább beszéljünk róluk – és arról is, hogy miként küzdhetünk meg velük. Dicsérjük meg minden alkalommal gyermekünket, amikor sikerül jól kezelnie az indulatait – kezdetben nem feltétlenül lesz sok ilyen alkalom, de a visszajelzések is sokat számítanak abban, hogy minél eredményesebben fejlődhessen ezen a területen.
Kapcsolódó cikkek:
- Az agresszivitás okai totyogóknál
- Mikortól igényli egy kisgyerek, hogy más gyerekekkel is játszhasson?
- IQ kontra EQ: melyik fontosabb az életben való boldoguláshoz?
- Így fejlődik az intelligencia
Kapcsolódó cikkek
