Fájdalomból tragédia? – Nem kell, hogy így legyen!

Van egy téma, amiről ritkán beszélünk, pedig mindannyiunk életében jelen van. Nem azért hallgatunk róla, mert ne lenne fontos, hanem talán azért, mert mi magunk sem tudjuk, hogyan kellene szembenéznünk vele. A saját fájdalmunk kezeléséről van szó. 

Nagyon fontos téma, hiszen ha nem tudjuk feldolgozni a minket érő fájdalmakat, azok könnyen tragédiává alakulhatnak át – nemcsak a mi életünkben, de a gyermekeinkében is. Mert sajnos az a helyzet, hogy az elfojtott fájdalmak öröklődnek. A mi feldolgozatlan sebeink az ő életükben ejthetnek mély vágásokat.

Fájdalomból tragédia – nem kell, hogy így legyen. 

A karácsonyi időszak Jézus születésének ünneplése, a megváltásunk reménye mellett a visszatekintés időszaka is. A családi karácsonyfadíszek által felidézett régi-régi történetek, őseink sikerei és kudarcai egyszerre erősítsenek és felkavarnak minket.

A cikk végén beszélek a reményről és megoldásról, de most elmesélek két tipikus magyar családtörténetet, amelyek látszólag elérő dinamikát hordoznak, ugyanakkor közös bennük, hogy mindkettőben a fájdalomból tragédia született.

Két történet a fájdalom öröklődéséről

Az első történet egy jómódú polgári családról szól, akik az első és második világháború, majd a kommunista államosítások idején mindent elvesztettek. Az értelmiségi családoknak akkoriban sem volt könnyű: elveszítették az állásukat, házukat, jövőképüket. Mindennapi életükben tovább evickéltek, gyermekeiket igyekeztek tisztességben nevelni, de a veszteségek fájdalma nem múlt el nyomtalanul.  

A következő generáció – a ’60-as, ’70-es években felnövő gyermekek – mindent megtettek, hogy visszaszerezzék az elvesztett egzisztenciát. A fájdalom feldolgozatlansága generációról generációra halmozódott, és a tragédia tovább gyűrűzött, mert a pénz, amely elődjeik számára a tanulás és tisztes élet következménye volt, céllá vált, így hozott magával görcsösséget, csalódást, válásokat és sérült családokat. 

A másik történet látszólag egy másfajta tragédiát mesél el. Egy egyszerű sorból származó fiatalember igyekszik mindent megtenni, hogy a társadalmi ranglétrán előrébb jusson. A nehéz úton kudarcok érik, és végül börtönbe kerül. A fájdalom, amit a sikertelen élet jelentett, betölti az életét. Gyermeke a nagyszülőkhöz kerül, majd később tanulva apja történetéből mindent megtesz azért, hogy neki sikerüljön. Tisztességes és sikeres életet igyekszik építeni. Ám a fájdalom ott van benne, és a görcsös akarás arra készteti, hogy amikor úgy érzi, nem tud megfelelni az előtte tornyosuló akadályoknak, és nem éri el a célját, végleg feladja a harcot.

Mi a tanulság?

Bár tűnhet úgy, hogy mindkét eset regénybe illő, sok-sok családtörténetet ismerve tudom, ez a hétköznapi valóság, ez a mi életünk. Ha nem is akkora kihívásokkal nézzünk szembe, mint az előző két történet szereplői, a fájdalmainkat nekünk is minden nap kezelnünk kell. Modern szülőként felelősségünk, hogy szembenézzünk mindazzal, ami minket ért, és úgy dolgozzuk fel, hogy közben a környezetünk a lehető legkevésbé sérüljön. De legfőképpen az a dolgunk, hogy ne adjuk tovább fájdalmainkat feladatként a következő generációknak, hogy később tragédiává eszkalálódhassanak.

Hogyan léphetünk ki a fájdalom ördögi köréből?

Beszéljünk róla! Merjünk segítséget kérni, ha kell! Dolgozzunk azon, hogy a fájdalmaink ne váljanak tragédiává! Együtt fejlődjünk, tanuljunk meg bánni az érzelmeinkkel, és tanítsuk meg ezt a tudást gyermekeinknek is. Mert az ő életük sem lesz könnyebb, a boldogság kulcsa számukra is a fájdalmak feldolgozásában rejlik. Ezer és egy módszer áll ma már rendelkezésünkre, hogy dolgozzunk az elakadásainkon, de a legfontosabbat nem kerülhetjük ki: szembe kell néznünk saját magunkkal, és a családunk történetével.

Fájdalomból tanulás, tanulásból lehetőség, lehetőségből öröm – ez a körforgás teremthet boldogabb jövőt.