
(Kép forrása. Getty Images)
Mit fejleszt a társasozás?
Jó, hogy ha van otthon egy-két olyan társasjáték, amit utazásra, kirándulásra, piknikezésre is be tudtok csomagolni magatokkal. Társasozni pedig nem csupán szórakoztató, de nagyon hasznos családi időtöltés is. Egyrészt vannak olyan játékok, amiket párban, csapatban kell játszani, így ez jó módja annak, hogy a különböző korú gyerekek, gyerekek és felnőttek közösen, csapatban dolgozzanak, közös célért – ezért érdemes kipróbálni kooperatív játékokat is.
A stratégiai, logikai társasok jól fejlesztik a problémamegoldási készségeket, a tervezést, a stratégiai gondolkodást. Emellett ezekre a játékokra általánosan igaz, hogy erősítik a kommunikációt, és olyan szociális készségek fejlődését, mint az osztozkodás, együttműködés, sportszerűség, a türelem és a kudarctűrés, és persze hogy hogyan lehet jól veszíteni vagy éppen nyerni.
Persze elsősorban nem a fejlesztés eszközeként vesszük elő a családi társasokat, hanem azért, hogy jól szórakozzunk és egy jó játékkal töltsük a közös időt. Alább ajánlunk nektek néhány olyan játékot, amiket a bőröndbe is bepakolhattok, ha éppen nyaralni készültök, és nem szükséges túl nagy hely ahhoz, hogy játsszatok velük – így akár a strandon, piknikezés közben, kempingben, vagy szinte bárhol előkaphatjátok ezeket egy gyors játékhoz.
Játékok, amiket az utazásra is vihettek

Körvonal – Rajz és mese (Kép forrása: butlers.hu)
A Körvonal beszélgetős kártyajátékai kedvelt partijátékok, amikből vannak családi változatok is, és kisebb gyerekekkel játszhatók. Az egyik ilyen a Körvonal – Rajz és mese, ami egy remek kreativitást és képzelőerőt fejlesztő játék. 6 éves kortól ajánlják, de segítséggel akár 5 évesekkel is játszható, és mivel egy pakli kártyáról van szó, könnyen magatokkal vihetitek az útra is. A további szükséges eszközök csupán némi papír és íróeszköz. A kártyákon egy-egy feladványt találtok, és mindegyikhez egy kategóriát: rajz esetén le kell rajzolni, mese esetén elmagyarázni. Játszható csak ketten vagy csapatban is, pontozással vagy anélkül: izgalmas lesz látni, ki hogyan áll neki egy feladvány megoldásának.

Taco, cica, pizza (Kép forrása: jateknet.hu)
Szintén egy kártyás társasjáték a Taco, cica, pizza, ami az ismert partijáték könnyített változata, így akár négyéves kortól is játszható. A pörgős társas gyerekverziójában meg kell tippelni, mi lehet a következő kártyán, és ha egyezik a szó és a kártyán látható rajz, a következő játékos letehet még egy lapot. Ha pedig a „Nasi” kártya jön elő, számít a gyorsaság, mert le kell csapni a lapra. Egy gyors játékidejű, szórakoztató, szinte bárhol játszható társas.

Similio – Mesék (Kép forrása: reflexshop.hu)
A Similio társasjátékból többféle típusú pakli készült már: a Mesék társasjátékban jól ismert mesehősök kerültek a kártyákra. A cél, hogy hasonlóságok és különbségek segítségével egyre közelebb jussatok a megoldáshoz, vagyis, hogy melyik karakter a „titkos mesehős” a tizenkettő közül. Hétéves kortól ajánlják ezt a szuper kooperatív játékot, ami fejleszti a csapatmunkát, a közös gondolkodást és a részletek megfigyelését is.

Sushi Go! (Kép forrása: jateknet.hu)
Nyolcéves kortól ajánlják a Sushi Go kártyajátékot, ami szintén pörgős, gyorsan lejátszható, kis helyen is elfér, így a kirándulótáskába is be tudjátok dobni. A játékban a legtöbb pontot hozó étlapot kel összeállítani egy sushi étterem kínálatából, a különböző ételek és alapanyagok ugyanis különböző pontot jelentenek. Könnyed logikai játék, ami a számolási készséget is fejleszti.

Sweet & Spicy (Kép forrása: jateknet.hu)
Szintén nyolcéves kortól javasolják a Sweet & Spicy játékot is, ami egy humoros, blöffölős kártyajáték. Képpel lefelé kell kijátszani a kártyákat, azonos színből, de erősebb értékkel – és akár van ilyen lapod, akár nincs. A játékban fontos megfigyelni a többieket, hogy rájöjjünk, ki blöfföl éppen.

Gumikacsák (Kép forrása: jateknet.hu)
Nyolcéves kortól ajánlott a Gumikacsák kártyajáték, amit szintén akár a strandon is játszhatunk, köszönhetően a gyors fordulóknak. Itt a cél minél kevesebb pontot elérni, amit úgy lehet megtenni, ha minél kevesebb kupacba tudjuk összepakolni a saját gumikacsáinkat. A kacsákat az alapján pakolatjuk, hogy mit jelöl a kacsakapitány. Aranyos grafikájú, egyszerű stratégiai játék, ami a problémamegoldást és a stratégiai gondolkodást is fejlesztheti.

Panic lab (Kép forrása: jateknet.hu)
Remekül fejleszti a megfigyelést a Panic lab játék, amiben mindenkinek egyszerre kell dobnia a négy speciális dobókockákkal, amik megmondják, hogy melyik laborból elszabadult, milyen kinézetű amőbát kell elfogni. Ki fogj el a leggyorsabban? Aki a legtöbbet gyűjti össze, az nyeri meg a játékot

Pilvax (Kép forrása: bookline.hu)
Kilencéves kortól ajánlják a Pilvax társasjátékot, amivel négyféle játékot is játszhattok. A játékban kilenc híres magyar költő kártyái szerepelnek. A gyűjtögetős játékban először kapunk egy elrendezés lapot, ami szerint be kell gyűjteni a költőket: minél több lapot sikerül az elrendezés alapján, annál több pontot kapunk. Ezt lehet ketten vagy többen is játszani. Emellett játszhatunk a kártyákkal memóriajátékot és idézetfelismerést.

Jungo (Kép forrása: reflexshop.hu)
Tízéves kortól ajánlják a Jungo kártyajátékot, aminek a célja minél gyorsabban megszabadulni a saját paklinktól. Pörgős játék, amiben fontos, hogy gyorsak legyünk és jól fejleszti a megfigyelési készségeket. Fontos a taktika, a lapok ugyanis fix sorrendben maradnak a játékos kezében – ez alapján kell döntést hozni, hogy kijátszik-e egy kombinációt vagy új lapot húz. Izgalmas játék, ami szintén elfér kis helyen, és bárhol játszhatunk vele.

Instant lista (Kép forrása: reflexshop.hu)
Kicsit nagyobbakkal, tizenkét éves kortól ajánlják az Instant listát, ami az Ország, város.. játékhoz hasonlít valamelyest. A játék során adott kategóriában kell válaszokat adni, amelyek olyan betűvel kezdődnek, mint amilyen kártya a játékos kezében van. Ezt pedig különböző akciókártyák teszik még izgalmasabbá. Egy jó kis esti játék lehet az utazáson.