Gyerek

Ilyen előnyei is vannak a társasjátékozásnak

Amellett, hogy a társasjátékozás nagyon szórakoztató időtöltés, több előnye is, köztük a gyerekek fejlődésére is.
2024. Április 24.
társasjáték
(Kép forrás: Getty Images)

Korai tanulás

A legkisebbeknek készült, a velük is játszható társasjátékok segítik a kicsiket a színek tanulásában, a mezők számával a számolásban, emellett pedig fejlesztik a szem-kéz koordinációt és a kézügyességet, ahogy a játéktáblán kell mozgatniuk a figurákat. De a sorok kivárásáról és a szabályokról is tanít a játék.

A nagyobb gyerekeknél is hozzájárul az agyfejlődéshez

A stratégiai játékok hasznosak lehetnek az agy elülső lebenyének fejlődése során, Beatrice Tauber Prior klinikai szakpszichológus és szerző szerint, írja a Scholastic. Ez felelős a végrehajtó funkciókért, amelyek között van a tervezés, a szervezés és a döntéshozatal is.

Fejlesztik a szókincset

A beszélgetős, történetmesélős játékok segítik bővíteni a szókincset. Azok a játékok, amikben több információt kell megjegyezni (például ki mit csinált, hol stb.) a szövegértési képességeket is segíthetik.

Fejlesztik az összpontosítás készségét

Ha a társasjátékokat megszakítás nélkül játsszák, az segíthet, hogy hosszabb ideig tudjon figyelni, valamire fókuszálni a gyerek.

Csapatmunkára tanít

A csapatos, kooperatív társasjátékok összefogásra, közös munkára, csapatmunkára ösztönöznek, ami nagyon hasznos képesség az élet folyamán.

Segít megtanulni veszíteni

Bizony, nem érdemes állandóan nyerni hagyni a gyerekeket, azonban veszíteni is fontos megtanulni. Ez fejleszti a megküzdési készségeket és az ellenállóképességet.

(Forrás: Scholastic)