Megpofozott, amikor bejelentettük, hogy kisöccse fog születni
Tímea (55): Harmadik babánk érkezését sokáig titkoltuk. Szerettük volna “karácsonyi ajándékként” adni a bejelentést a családnak, beleértve két nagyobbik lányunkat is. Az én kis nyomozóim, – az akkor 7 éves Brigi és a 9 éves Szonja, – azonban több nyomot felfedezve (Anyu furcsa hasfölé húzott harisnyái, a gratuláló emberek Apa céges mikulás buliján, és még sorolhatnánk…) megsejtették, hogy kistesó érkezik. Egyik este vacsora után nekünk szegezték a kérdést, hatalmas vigyorral az arcukon. Mi nem bírtuk tovább, átöleltük egymást a párommal és elmondtuk nekik, hogy bizony kisöccsük fog érkezni.
Egy pillanatra teljes csend lett, majd Brigi örömujjongásba és ugrálásba kezdett. Szonja viszont zokogásban tört ki és berohant a gyerekszobába. Meg sem állt az emeleteságy tetejéig. Utánamentem, hogy megvigasztaljam, de elképesztő hisztit vágott le. Össze-vissza csapkodott a kezeivel lefelé az ágyról, és azt kiabálta, hogy neki nem kell több testvér. Egy ízben még pofon is vágott, valószínűleg véletlenül a nagy őrjöngésben. Ezek után nagyon izgultunk, milyen lesz a viszonya a kisöcsivel. Mi lepődtünk meg a legjobban azon, hogy Szonja szinte azonnal “anyuka” üzemmódba váltott, amint a kicsit hazahoztuk a kórházból. Tomi lett a szeme fénye. Később is mindenben segítette, mindig tanítgatta, együtt írták a leckét. Ma már felnőttek, de még mindig ugyanolyan imádattal van öccse irányába, mint gyerekkorában.
Otthagyta volna a kishugát Spanyolországban
Eszter (31): Marci 3 éves volt, amikor Maya megszületett. Eleinte semmi gondunk nem is volt. A nagyfiam imádta a kicsit, mi pedig a párommal marha büszkék voltunk magunkra, hogy ez biztosan azért van így, mert annyit “programoztuk” Marcit a kicsi érkezésére a terhesség alatt. Akárkivel találkoztunk mindenkinek az volt az első kérdése, hogy hogyan fogadta az új családtagot a nagyobbik, mi pedig minden alkalommal dagadó mellkassal újságoltuk, hogy egyszerűen imádja és szerencsére testvérféltékenységnek nyoma sincs. Ahogy teltek múltak a hónapok és Maya cseperedett, elkezdte felfedezni a világot. Ekkor vettük észre a kisfiunkon, hogy már máshogyan szemléli a hugicáját. Sokszor inkább átvonult a másik szobába, nem akart ott lenni, ahol a kicsi. Kivonta magát a baba körüli segítségnyújtásból, a közös tevékenységekből. Körülbelül 1,5 éves volt a kisebbik, amikor egy nyaralás alkalmával, hazaindulva a hotelből Marci teljesen komoly fejjel elénk állt: “Anyu, akkor Mayá-t ugye most itthagyjuk? Már nem kell… ” Egymásra néztünk a férjemmel, próbáltuk nem elröhögni magunkat hiszen a helyzet nagyon is komoly volt. Marci akkorra értette meg, hogy a kistesója nem holmi látogató lesz az életünkben hanem egy állandó családtag.
Szeretetből meg akarta betegíteni az új jövevényt
Bea (38): Harmadik babánk pont a téli időszakban született, a bölcsis és ovis baciáradat kellős közepébe. Nagyobbik lányom Hanna és a középső gyermekem Áron éppen egy izmos, köhögéses betegségből lábalt ki épp, amikor hazaérkeztünk az újszülöttel a kórházból. Nagyon sokat beszélgettünk velük a kicsi érkezéséről, és kiemelten kértük őket, hogy amíg betegek ne hajoljanak közel a babához és ne puszilgassák. Nagyon szerették volna megölelgetni, megdögönyözni a kicsit, de én teljesen kiborultam, mert nagyon féltettem, hogy a kicsi alig néhány naposan benyal tőlük majd valami légúti nyavaját. Főleg a 4 éves Hanna bírta magát nehezen tűrtőztetni. Egy ízben rá is dörrentem egy kicsit, mert már majdhogynem nyalogatta a kicsi kezét. Ezt nagyon zokon vette és később én is ráébredtem mekkorát hibáztam. Ezután ugyanis többször rajta kaptuk Hannát, hogy belopódzott az alvó babához és direkt ráköhögött. Szerencsére a baba nem kapott el végül semmit. Minden fejmosás ellenére, a nagylányom még most is előszeretettel köhög a testvéreire, s amikor megkérdezzük miért teszi, a válasz: “csak úgy szeretetből”.
Csak az a játék jó neki, amivel épp a másik játszik
Vivien (26): Nálunk a testvérféltékenység nyuzakodásban csúcsosodott ki. A fiaim nagyjából egész nap veszekszenek a játékokon, de olyan szinten, hogy azt időnként nem lehet elviselni. A nagyobbik fiam ugyanis már egészen a kezdetektől konkrétan minden játékot kivett a kisebbik kezéből. Akárhogy próbáltunk neki magyarázni, érvelni, tiltani, következményeket állítani, semmi nem érdekelte. Amihez a testvére hozzányúlt, az egy perc múlva már őnála kellett legyen és onnantól fogva folyamatosan az adott játékot tartotta a kezében. Ha a kicsi másik tárgyhoz nyúlt, a nagyobbik fogta és azt is elvette tőle és így tovább. Addig gyűjtögetett, amíg már potyogtak ki a játékok a kezéből. Amikor nagyobb lett, még magasabb szintre fejlesztette a játékirigységet. Már nem cipelte magával a megszerzett játékokat, hanem mindent, amit elvett felrakott olyan magasságba, ahol a kicsi még nem érte el. Szakembernél is jártunk ezügyben, de ő nem tapasztalta aggasztónak a helyzetet, és nyugtatott minket, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Igen ám, de mivel a kicsi folyton ezt látta, most már ő is ugyanezt csinálja a nagyobbikkal. Ennek nyilván egy agyfelrobbantó civakodás, egymás végtelenített nyúzása és az én idegeimen való táncolás az eredménye. Csak remélem, hogy ennek a korszaknak mihamarabb vége…
Nem találta elég szépnek a testvérét
Klári (38): Két gyermekem van, egy 3 és egy 1 éves. Nincsenek nagyobb zűrök, vagy olyan igazán nagy testvérféltékenység, de azért a nagyobbik meglepett már minket néhány jópofa beszólással. Egy alkalommal például benyitott a fürdőszobába, amikor zuhanyzás után törölköztem. Egy ideig nézett, majd odalépett hozzám és megnyomkodta a -második szülés óta még nem teljesen visszarendeződött- pocakom. Láttam rajta, hogy gondolkozik valamin. Elsőre azt gondoltam, hogy a pocakom “állagát” találja érdekesnek a saját kis feszes gyerekhasához képest. Erre megszólalt: “Mami, úgy látom még elég nagy a hasad, tegyük vissza a Matykót!” Hónapokig kuncogott a család a sztorin, pedig Ármin maximálisan komolyan gondolta, hogy neki az úgy lenne jobb, ha az öcsi még mindig anyu pocakjában lenne. Egy másik esetben, egy az unokatesóknál tett látogatás után lepett meg minket. A párom testvéréék külföldön élnek és akkor már egy jó ideje nem láttuk őket. A lányaik totyogósokból cserfes ovisokká cseperedtek és ezt a férjemmel a hazafele úton meg is vitattuk az autóban, mondván milyen “szép gyerekek lettek ezekből a lányokból”. Az esti szoptatás után Matykó elaludt a karomban, Ármin pedig mellém fészkelt. Egyszercsak megkérdezte: “Mami én szép gyerek vagyok?” Én pedig lelkesen válaszoltam: “A legszebb!”. Kis ideig nézte az alvó öccsét, majd újra megszólalt: “Szerintem ez nem lesz szép gyerek, ha megnő. Ki kellene cserélnünk egy másikra”.
Kapcsolódó írásaink:
- Tíz pontban a testvérféltékenységről
- Így mondd el a nagynak, hogy jön a kistesó
- Hogyan kezeljük a testvérféltékenységet?
Kapcsolódó cikkek
