
Fotó: TV2
Laky Zsuzsi legtöbb idejét jelenleg a Sztárboxra való felkészülés tölti ki, ami mellett komoly kihívás megszervezni a családi életét, főleg a nyári szünet kellős közepén.
„Értékelem Edinában (Kulcsár Edina, ő lesz Laky ellenfele – a szerk.), hogy négy kisgyerek mellett is bevállalta ezt a kőkemény versenyt. Az én lányaim viszonylag nagyok: Luca 14 éves, Lujzi pedig 11, de még nekem is gondot okoz a családi logisztika” – mesélte a Meglepetésnek az egykori szépségkirálynő, akinek kifejezetten harmonikus a kapcsolata gyerekeivel, a kamaszkor ellenére is.
„Rendszeresen csinálunk csajos programokat. Bemegyünk Budapestre, vagy csak elmegyünk a környékünkön fagyizni és a gödi Homokszigetre sétálni. A két gyermekem nagyon különböző személyiség, de azt szoktam mondani, attól változatos az élet, hogy megtanulunk egymáshoz alkalmazkodni. Lucának ráadásul már van egy komoly szerelme” – kezdte Laky Zsuzsi, aki jól kijön az udvarlóval is.
Nem tiltottuk el a lányomat a barátjától, mert amikor én voltam annyi idős, mint most Luca, a szüleim nagyon szigorúan fogtak, és elhatároztam, ha egyszer nekem lesz lányom, akkor én megpróbálok rugalmasabb lenni ebben a témában. Lucának így nem kellett titkolóznia, már tavaly bemutatta nekünk Matyit, és azonnal megkedveltük őt. Udvarias, okos fiú. Kifejezetten jó hatással van a lányunkra, többek között a tanulásban is segít neki.