A szomorú hírről a telex.hu számolt be amerikai források alapján, melyek szerint a kisfiú öt órát töltött a 35 fokban felhevült autóban.

A kisfiú az édesapjával találkozott felügyelet mellett, majd a gyermekvédelmi munkatárs feladata lett volna, hogy visszavigye őt az óvodába. A nő a beszámolók szerint azonban nem az óvoda, hanem egy szupermarket felé vette az irányt, azután felkeresett egy dohányboltot és hazavezetett.
Semmit nem tudtak tenni a kisfiú megmentéséért
A nő bement a házába, a gondjaira bízott gyereket pedig a bezárt kocsiban felejtette a gyerekülésben, és csak öt órával később döbbent rá erre, amikor az óvodából felhívták a kisfiú hogylétéről érdeklődtek.
Birmingham város rendőrségének közlése szerint a délutáni órákban riasztották őket a nő házához – idézett a Telex a New York Times cikkéből. A kisfiút a helyszínen holtan találták, halálának hivatalos okára eddig nem derült fény, de a helyi halottkém egyelőre nem lát más okot, mint az autóban extrém magasra emelkedett hőmérséklet.
Az ügyben nyomozást indított a rendőrség, az alkalmazottat pedig azonnali hatállyal elbocsátották az állásából.
Fotó: Getty Images – Alona Siniehina