Rendkívül szomorú hír rázta meg a héten az országot: holtan találtak egy kéthetes csecsemőt Nagydorog külterületén. Azóta őrizetbe vették az anyát, írta meg a Telex. A kisbabát először eltűntként kereste a rendőrség, majd néhány órán belül, még ugyanazon a napon megtalálták.
A szakértők hamar megállapították, hogy idegenkezűség okozta a kicsi halálát. Néhány nappal később pedig a hatóságok meggyanúsították a huszonöt éves anyát tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével. Őrizetbe vették, elrendelték a letartóztatását és börtönbe szállították.
A Blikk információi szerint az anya azt állítja, hogy gyermekét elrabolták tőle. Elmondása alapján augusztus 20-án, amikor délelőtt babakocsival sétált, leütötték, és elvették tőle a kisbabát. Állítása szerint egy fekete autó jelent meg, amelybe betették a csecsemőt, majd elhajtottak. A polgárőrség elkezdte keresni a feltételezett fekete autót, azonban a Blikk szerint senki sem látta.
A gyermek halálának pontos okét csak további vizsgálatok után fogják megállapítani. A Teol.hu-nak nyilatkozó klinikai szakpszichológus elmondta, hogy a csecsemőgyilkosságok „90–95 százalékában a közvetlen hozzátartozó, az apa vagy az anya az, aki felelős. Ennek több oka is lehet: gondatlanság, türelmetlenség vagy egy súlyos pszichés állapot.” Kitanics Márk azt is elmondta a lapnak, hogy viszonylag gyakori halálok a „megrázott baba szindróma”, amikor a síró gyermeket türelmetlenségből megrázzák. De szerepet játszhat szülés utáni pszichózis is.
A szülés utáni pszichózis ezer kismamából egyet érint, írja a Házipatika cikke. Leggyakrabban a szülést követő első két hétben jelentkezik, de kialakulhat akár néhány hónappal a szülés után is. Ez a betegség jóval ritkább és súlyosabb, mint a szülés utáni depresszió.
Ilyenkor az anya viselkedése, gondolkodása hirtelen megváltozik: bizarr dolgokat mond vagy tesz, téveszmék, agresszív gondolatok jellemzőek erre az állapotra.
A szülés utáni pszichózis tünetei lehetnek:
- hangulatingadozás;
- zavartság
- hallucinációk, téveszmék;
- a babával kapcsolatos irreális félelmek ;
- öngyilkossági vagy gyilkossági gondolatok;
- feszültség, szorongás
A statisztikák szerint a szülési pszichózisban érintett kismamák körében az öngyilkosság aránya 4-5%, a csecsemőgyilkosságé pedig 4%.