Másfél éves volt a kicsi, amikor úgy adódott, hogy a barátnőmmel, annak férjével és gyerekeikkel elmentünk étterembe. A férjem meg a nagy nem voltak ott, a barátnőm gyerekei már iskolások voltak, nem volt különösebb gond velük. Az enyémmel se lesz – gondoltam, hisz szeret enni, így az étterem lesz az ő „szuperhelye”. Kihozták a pizzát, meg neki a spagettit, imádja, gyúrta is magába, amíg észre nem vette a barátnőm tányérján a salátahegyen pihenő paradicsomkarikákat. Kérte, a barátnőm adta is neki, de nem elég gyorsan, így a kicsi megfogta a tányérom mellett pihenő kést, és olimpikon gerelyhajítókat meghazudtoló mozdulattal úgy dobta át az étterem másik felébe, hogy mindenki megdermedt.
Végre nem te főzöl – totál harakiri?
Amíg nem volt gyerekem, és egy vendéglőben dolgoztam, kivétel nélkül mindig forgattam a szemem, ha egy asztalfoglalás úgy szólt, hogy – például – két felnőtt és két gyerek. Tudtam, hogy az az egy-másfél óra olyan lesz, mint egy szerencsejáték: vagy megússzuk az ordítást, vagy nem. Az anyák, apák általában mindent megtettek azért, hogy gördülékeny legyen a vacsora, de láttam rajtuk a félszet, hogy mi lesz, ha. És ’ha’ volt bőven: kiborult az étel, az ital, eltörött a pohár, nem volt jó a hasábburgonya, inkább a tesó kajája kell, nem jó a tányér, túl nagy a villa, satöbbi. Csóváltam a fejem, nem értettem, hogy miért nem lehet normálisan viselkedni, hisz nem babák voltak, hanem (és itt jön a varázsszó) kisgyerekek. A legtöbbjük a dackorszak kellős közepében. Aztán született nekem is kettő, és egyből más szemmel tekintettem az ilyen helyzetekre.
Illusztráció: Getty
Megértés, empátia
Az idén nyáron ugyanabban a vendéglőben dolgoztam egy hónapot, ahol korábban forgattam a szemem, és csóváltam a fejem. Ezúttal másképp tekintettem az anyákra, sőt, szóba is elegyedtem velük. Az egyikük, egy kétéves és egy négyéves kisfiú anyukája azt mondta, hogy az éttermekben is nagy a nyomás az anyákon, hisz ha a gyerek nem viselkedik, a szülő rászól, megvetik, hogy szigorú. Ha nem szól rá, megvetik, hogy engedékeny. Bármit tesz, vagy éppen nem tesz az anya, valakinek nem jó. „Elegem van a megfelelési kényszerből, egyszerűen azt szeretném, ha legalább a nyaralás alatt nem főznék, és normálisan tudnék vacsorázni” – mondta majdnem sírva, én pedig azt éreztem, hogy nem vagyok se pszichológus, se terapeuta, se coach, se pedagógus, csak anya, és hogy mennyire megértem. Elkönyveltük együtt, hogy a dackorszak, a kisgyerekkor ilyen, az ember legjobb belátása szerint cselekszik, de tökéletesek nem vagyunk.
Játszósarok – a jackpot
Egyre több helyen találni játszósarkot a vendéglőkben, ez segítség a szülőknek, hisz amíg a kicsik elfoglalják magukat, anya és apa szusszanhat egyet. Egy nyolc- és egy tízéves gyerek szülei elmondták, hogy az övéik se voltak különbek, de azt vallották, hogy minél többször vannak a gyerekek ilyen helyen, annál könnyebb lesz egy idő után, hisz megszokják, hogy ez bizony egy nyilvános helyiség, nem a nagyi nappalija, ahol mindent lehet.
Mit tegyen a pincér?
Találkoztam extrém helyzetekkel is, amikor a gyerek az étterem közepén verte földhöz magát, a szülők pedig semmit nem tettek. A többi vendéget ez nyilván zavarta, így megkértem az anyát meg az apát, hogy legyenek kedvesek fölvenni a gyereket, megnyugtatni, egyet sétáljanak, majd jöjjenek vissza, hisz ez már a jóérzés határát súrolja. Duzzogva mentek el, nem fizettek. Az esetek többsége azonban nem ilyen volt, a szülők általában ezerszer kérnek bocsánatot a balesetekért, felajánlják, hogy kifizetik a törött poharat, szakadt abroszt. Ha pedig megértést látnak a pincéren, megnyugszanak és ilyenkor a „gyerekszörnyek” is megszelídülnek.
És mi lett a „késdobáló szitu” vége? Villámgyorsan kivettem a kicsit a gyerekszékből, és kivittem az udvarra. Egy fél percig ordított a paradicsom után, majd amikor annyira lenyugodott, hogy figyelni tudott rám, elmagyaráztam, hogy ez miért nem jó. Nem tudom, hogy megértette-e, de tény, hogy ilyen többé nem fordult elő. Visszamentünk, a gyerek civilizáltan evett, bocsánatot kértem a többi vendégtől, a pincéreknek pedig zsíros borravalót adtam.
Kapcsolódó cikkek
