
Fotó: Getty Images – Sanja85
Az idei október a rejtett igazságok felszínre kerüléséről szól, ami bizony sok mindent megváltoztathat minden kapcsolatban, de a párkapcsolatokban különösen.
Ezt hozza az október a csillagjegyeknek
Nincs helye a kifogásoknak, a hazugságoknak és a felesleges várakozásnak. Az, ami nem valós alapokon nyugszik, most látványosan meggyengül, sőt össze is dőlhet.
Ez elsőre talán ijesztően hangzik, de hosszú távon mindenképpen előrevivő, hiszen segít, hogy egyetlen csillagjegy se vesztegesse az idejét olyanokra, akik nem érdemlik meg.
A biztos alapokon nyugvó, stabil kapcsolatok viszont megerősödnek és gyarapodnak. Itt az idő kimondani, ki mire vágyik, mit vár a kapcsolattól és érdemes mostanra időzíteni a közös célok kitűzését.
A színjátéknak, a másik ámításának most véget kell vetni, és a közös jövő felépítéséhez nyílt lapokkal kell játszani. A valódi érzelmeken lesz a hangsúly, nem pedig azon, amit a külvilágnak mutattok magatokból – az most tényleg sokadrangúvá válik!