
Fotó: Fortepan / Földvári Mihály
Több olyan névre is tudunk példát mondani, ami a ’80-as években megingathatatlanul népszerűnek tűnt, aztán mégis kiszorult a Top100-ból. Ilyen az akkor előkelő helyen álló Nikolett, Anita, Katalin, Krisztina vagy épp az Andrea, amiket ma már cseppet sem számítanak gyakorinak a kislányok körében.
Ez a héber eredetű, több pozitív jelentést is hordozó, nem mellesleg szépen is csengő lánynév nemhogy nem szorult ki, de még az akkorinál is gyakoribbá vált az azóta elmúlt évtizedek alatt!
Ez a kedves lánynév nem más, mint a Rebeka, ami a ’80-as évek közepén debütált a 100 legfelkapottabb női név között, és azóta egyszerűen kirobbanthatatlan onnan!
Tündöklését a 94. helyről kezdte, de mindössze 10 év elegendő volt ahhoz, hogy elképesztően sokat ugorjon előre: a ’90-es évek közepén már a 21. helyet birtokolta!
A Rebeka név jelentése, gyakorisága és változatai
A Rebeka név annyit tesz, megigéző, megbabonázó és jól táplált, ami semmiképpen sem mondható negatív jelentésnek! Ki tudja, talán ez is inspirálhatta a szülőket arra, hogy egyre gyakrabban és gyakrabban adják a kislányoknak, amivel kiérdemelte, hogy az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont Utónévkeresőjében korábban „elég ritka” besorolást kapott, ma viszont már a „nagyon gyakori” nevek között tartják számon.
A legtöbb baba 2006-ban kapta Magyarországon a Rebeka nevet, ami a friss listában a továbbra is jónak számító 38. helyet foglalja el. Akinek tetszik ez a név, de kevésbé elterjedt változatban szeretné a lányának adni, gond nélkül anyakönyveztetheti itthon a Rebekából eredő Bekka nevet is!