Fotó: Getty Images
Mi is az önállóság valójában?
Az önállóság több mint praktikus ügyesség: belső érzés, felelősségvállalás, döntéshozatali képesség és bizalom. Ám semmiképp nem szabad siettetni, az önállóság fokozatos építkezés eredménye.
Érdekes megállapítás: ha már kisgyermekkorban szoros, bizalmi kötődés alakul ki, az később az elválás képességét is erősítheti, vagyis az erős együttlét paradox módon támogatja a későbbi függetlenséget és önállóságot.
Minden életkorban mást jelent önállónak lenni és épp ezért fontos, hogy tudatosítsuk: mit várhatunk el, és mivel segíthetjük a gyermeket.
Életkoronként: mit jelent az önállóság, és hogyan támogassuk?
Csecsemőkorban (0–1 év) az önállóság alapja az alapbizalom. A baba felfedezi saját testét, mozgásait, és az „én” első határait. Ebben az időszakban a legfontosabb a megbízható, következetes jelenlét, ha érzi, hogy a szülő mindig reagál, bátrabban kezdi felfedezni a világot. Engedd, hogy tapasztaljon: biztosíts neki biztonságos környezetet és sok-sok lehetőséget a kísérletezésre.
Kisgyermekkorban, óvodásévekben (1–5 év) megjelennek az első önkiszolgáló próbálkozások: kézmosás, öltözködés, pakolás. Itt a kulcs a választási szabadság és az elismerés: „Sárga vagy kék pólót szeretnél?” – ez már önálló döntés! Hagyd, hogy segítsen a házimunkában, próbáljon egyedül enni, öltözni, és minden apró sikerért dicsérd meg. Fontos, hogy ne csináld helyette, de ne is sürgesd, a próbálkozás most a legnagyobb eredmény.
Iskoláskorban (6–11 év) az önállóság új szintre lép: a gyerek már képes felelősséget vállalni a saját feladataiért. Engedd, hogy maga pakolja be az iskolatáskáját, és ne te szervezd helyette minden percét. A jó kérdések, például „Mikor szeretnéd megcsinálni a leckédet?” – segítenek az időbeosztás kialakításában. Adj neki konkrét feladatokat, mint viráglocsolás vagy kis házimunka, mert ezek megerősítik az önálló döntéshozatalt. Fontos, hogy a hibákból való tanulásra is legyen tere: ne rohanj azonnal megmenteni, ha valami nem sikerül.
Serdülőkorban (12 év felett) az önállóság már az életvitel, a tanulás és a kapcsolatok területén is megmutatkozik. A kamasz szeretne döntéseket hozni, saját célokat kitűzni, és időnként hibázni is. A legjobb, amit ilyenkor tehetsz, ha társ és tanácsadó maradsz, nem parancsoló szülő. Beszélgess vele kérdések formájában, ne utasításokban, és támogasd abban, hogy megtalálja a saját stratégiáit. Engedd be az életébe a „felnőttes” döntéseket is – például kisebb pénzügyi felelősséget vagy szabadidős választásokat –, hiszen ezekkel tanulja meg, hogy képes irányítani az életét.
Az önállóság tehát nem az elszakadásról szól, hanem arról, hogy a gyermek biztonságos keretek között próbálgathatja a saját szárnyait és te mindig ott vagy, ha egy-egy próbálkozás után vissza kell térnie egy kis biztonságért.
Buroknyitási trükk: a kulcs
Sok szülő hajlamos a „most még nem alkalmas erre” reakcióra, így a gyerek komfortzónája csak nagyon lassan nyílik. Egyfajta védőburokban tartjuk a gyereket, majd fokozatosan engedjük szabadabban tapasztalni. Az alábbi módszer segíthet gyorsabban, de finom módon lépegetni a függetlenség felé. Képzeljünk el egy kis burkot: a gyerek jelenlegi kompetenciáit körülveszi egy láthatatlan burok, ott biztonságban marad, de kijárónyílások vannak. Kulcsos átjárók: egy-egy új feladat átjárót nyit ezen a burkon (pl. „te töltöd meg a palackodat”, „te viszed ki a szemetet”). Minden átjáró-kulcsánál fontos, hogy mi az, amit ő már meg tud csinálni.
Kapcsolódó cikkek
