A lányom nemrég ismerkedett meg a Roblox platformmal, egyfajta több játékot egyesítő programmal, aminek az a fő specialitása, hogy másokkal tud együtt játszani távkapcsolatban. További előnyének találtam, hogy erősen ineraktív, kreatív, például szerepjátékokat tartalmaz, családokat és épületeket (meg minden mást) lehet építeni benne, közös időtöltéseket kitalálni és hasonlók. Nyilván láttam az addiktív jellegét, ami nem jó, de láttam az előnyeit is: kicsit olyan, mint régen, amikor együtt barbiztak a barátnőivel, csak most külön helyiségekben csinálják ugyanazt digitális barbikkal (vagyis avatárokkal). Persze-persze, miért nem játszanak akkor offline közösen, satöbbi, satöbbi, de egyrészt játszanak úgy is, másrészt az életünk ma már egyszerűen nem olyan, mint tíz éve. Nem mindig tudnak összejönni, és nem mindig elég neki a gyöngyfűzés egyedül. A világ változik. Ha viszont már változik, akkor próbálom a jobb verziókat megtalálni ebben az új, digitálisban. És azt gondoltam, a Roblox jobb sok minden másnál, például annál, hogy idétlen rövid videókat pörget mindenféle felületeken, amiben persze szintén fel lehet fedezni értéket, de egyrészt nyomokban, másrészt míg azokkal szembesül, át kell rágnia magát annyi felesleges agyzsibbasztáson, ami engem kiborít, és nem akarom neki ezeket a hangos, harsány, buta hatásokat. Ráadásul a videónézés (pörgetés) passzív. Ennél sokkal jobbnak találtam, ha mini világokat épít a – hangsúlyozottan – valós barátaival, merthogy ők csak egymás közt játszanak az osztálytársaival sokszor úgy, hogy élő hangban együtt vannak. Emiatt – eddig – veszélyesnek sem találtam a dolgot, hiszen azt láttam, hogy idegenekkel itt nem tud kapcsolatba kerülni, csak azzal, akit ő „barátnak fogad”, ahogy ők mondják: befriendel (vagy valami ilyesmi), tehát – abban bíztam – hogy random senki nem tud rácsetelni. Ha mégis, arról külön többször beszélgettem vele (inkább beszéltem neki), hogy ez szigorúan tilos, ezt nem engedem, igyekeztem azt is elmondani, hogy miért, de egy tizenegy évesnek az ember még nem akar explicit módon beszélni a pedofíliáról, hiszen még a szexről sem explicit módon beszélünk (másképpen igen). Úgyhogy maradtunk a „rossz szándékú felnőttek” értelmezési körön belül.
Öröm majd meghasonulás
Csakhogy most jött a Telex cikke, és én (már megint) meg kell, hogy hasonuljak szülőként. A cikk arról számol be, hogy ezen a bizonyos népszerű (inkább elképesztően népszerű), gyerekek által használt platformon rendszeresen előfordulnak pedofil zaklatások és bűncselekmények, illetve olyan incidensek, amikor felnőttek kiskorúakat próbálnak rávenni szexuális tartalmú kommunikációra. Tényleg, az embernek már olyan érzése van, mintha két bolygó létezne, az egyik az, amin utazunk a buszon, és van, ami van, meg egy másik, egy láthatatlan, ahol igazából mindenki a kislányokat stíröli. Szörnyű érzés, és sajnos úgy gondolom, ezt is a digitália (és a pornóipar), (és az általános boldogtalanság… de ez hosszú) rántotta ránk. Az ember tényleg nem tudja, hogy egy viszonylag normális világban él, ahol a többség viszonylag normális, csak annyi hírt olvasunk az extrém esetekről, hogy az torzítja a környezetérzékelésünket, vagy tényleg a kvázi-pedofilok tombolási felülete lett a világunk. Napi szintű a dilemma, hogy engedjem-e öt megállót egyedül menni a gyerekemet a nagymamájáig vagy sem… végül persze nem engedem, de szerintem ennek nem így kellene működnie.
“Azt kérte, vegyük le a ruháinkat”
A Telex cikkében mindenesetre egy Noénak nevezett tizenhárom éves gyerek mondja el, hogy személyesen is érték zaklatások, és emiatt már nem is játszik a játékkal — mert „nem érzi magát biztonságban”. Egy magát nőnek kiadó karakter például azt kérte tőle, hogy vegye le a ruháját (virtuálisan), és feküdjön mellé. Ijesztő. Pedig ez még nagyon messze van (hisszük mi) attól, hogy 2018 óta legalább két tucat ügyben történt letartóztatás az Egyesült Államokban azokkal a felnőttekkel szemben, akik a Robloxon keresztül ismerkedtek meg kiskorúakkal, s aztán offline zaklatták őket – ami gyakorlatilag az életveszély kategória.
A hamis személyiséget használó Arnold Castillo elcsalt egy kislányt valós találkozóra, végül zaklatás és gyermekrablás miatt ítélték el. Egy jószándékú Youtuber állítása szerint „egy év alatt hat ember letartóztatását segítette elő” bizonyítékok gyűjtésével.
Nem segítenek eléggé
A platform moderációja a cikk szerint csak részben hatékony: bár a cég azt állítja, hogy van egy gyermekvédelmi csapat, valamint szöveg- és audioüzeneteket is vizsgáló rendszer, nagyon kevés a moderátor. Az anonimitás szabályozása is gyenge: regisztrációkor nem kell hitelesíteni az életkort, így a rendszer „egy név és egy emailcím” által alapesetben elég — és ez könnyíti a kizsákmányoló felhasználók dolgát – írják. A Telex megkeresésére a magyar rendőrség közölte, hogy itthon is érkeztek olyan bejelentések amelyek online zaklatáshoz és a Robloxhoz köthetők. A rendőrség tanácsa: „ha valakit online zaklatnak, három szabályt érdemes betartani: ne válaszolj, ne vágj vissza, és mentsd el a bizonyítékot.”
Ezeknek a tippeknek nagyon örültem, mert tudom, hogy most rengeteg szülő azonnal letiltja az alkalmazás használatát, a gyermeke meg nem érti, hogy miért veszik el tőle azt, amit annyira megszerettek a barátaival. Én (egyelőre) nem tartozom ezen szülők közé, mert látom, hogy a gyerekem mennyire élvezi, és nem tartom feltétlen kártékonynak, ha időtartam, és egyéb korlátok közé szorítom a használatát. De azért bennem van a szorongás emiatt, és jobban oda fogok figyelni, mi történik a felületen. Most ez a legtöbb, amit teszek, de könnyen lehet, hogy egy hét múlva már a tiltók táborába tartozom én is.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál van lehetőség internetes zaklatás jelzésére az „Internet Hotline” szolgáltatáson keresztül.
Kapcsolódó cikkek
