
(Kép forrása: Getty Images)
Ahogy egy édesapa remek videói is rámutatnak, a háromévesek történeteiből akár fülbemászó dalok is születhetnek, igazán izgalmas dalszövegekkel! „Volt egy lila medvehercegnő” – énekli például az egyik dalban Stephen Spencer, aki a HuffPost UK-nak elmondta, hogy amióta lánya beszélni tud, azóta alakította zenévé a szavait – akkor még úgy, hogy visszaénekelte neki, dallamokat talált ki azokhoz, amiket mondott.
Az apa, aki a New York-i Hunter College egyetemen dolgozik zenei oktatóként, elmondta a portálnak, hogy dalszerzőként és zeneelmélet professzorként „vonzzák a szokatlan, szórakoztató ritmusú vagy rejtett hangvételű mondatok, és úgy tűnik, hogy a lányomnak végtelen készlete van belőlük”.
Ezért aztán valódi dalokká alakította a hároméves kislány történeteit – köztük a boldog egérről, akinek ébredé után reggelire volt szüksége, „egy ropogós és egy rágós dologra és valami édesre”, és nagyon-nagyon szeretett volna valami különlegeset:
Ebben a dalban pedig egy olyan kisasszonyról van szó, aki nagyon szeretett ringatózva mozogni, de az anyukája azt mondta, hogy nem ringatózhat, ezért bement a szobájába, és ismét ringatózni kezdett.
Az apa azt is elmondta a portálnak, hogy nagyon gondosan kezeli a történeteket, mint bármelyik másik dalszerzői projektjét. Zongorán dolgozik, és olyan dallamokat és akkordokat keres, amik erősítik kislánya szavainak pattogó ritmusát és a szellemes ötleteit.
Azt is megosztotta, lánya mit gondol a dalairól: nagyon szereti meghallgatni a végeredményt, bár gyakran van utána néhány megjegyzése, új fordulatokat javasol a cselekményben, vagy azt mondja, hogy édesapja kihagyott néhány fontos részletet. „Nagyon gyakorlatias együttműködő.”
És nem csak kislányának tetszenek a dalok: három videójának már több mint 2,5 millió megtekintése lett, és sokan kérték tőle hozzászólásban, hogy adjon ki egy albumot.
A kisgyerekeknek igazán különleges a fantáziája, és nagyon aranyos és meghökkentő dolgokkal tudnak előrukkolni. Sok szülőt inspirál a gyermeke, és többeket ihlet meg valamilyen művészi területen is: korábban írtunk például egy apáról, aki gyermekei állatos rajzait keltette életre a photoshop segítségével, nagyon aranyos és szórakoztató végeredménnyel.