Itt az év sokaknak legszebb időszaka, az advent. Háromgyerekes édesanyaként hogyan készülsz az ünnepekre?
Mi próbáljuk visszalassítani a folyamatokat. Nálunk minden akkor történik, amikor annak történnie kell.
És hol fog történni, az, aminek történnie kell?
Az elmúlt években rengeteg verzió volt. Állandóan rohantunk, sehol nem töltöttünk elég időt. Volt olyan is, hogy Stockholmba utaztunk, ahol apukám svéd-magyar attaséként dolgozott, de előfordult, hogy kivettünk egy házat az erdő közepén, és a családból mindenki odacuccolt pár napra. Idén viszont végre itthon töltjük a szentestét, és csak másnap kezdjük a családlátogatást.
Mi kerül az ünnepi asztalra a Czutor családban?
Zolinak van egy szenzációs, szegediesen elkészített harcsapaprikás-receptje túrós csuszával. Azt már előre meg fogjuk főzni; ő csinálja, én a keze alá dolgozom. Tizenhat literes fazékban készül, a nagycsaládnak is jut belőle. Franci mindent megeszik, a fiúk viszont fújjolnak, így velük most az az alku, hogy legalább kóstolják meg a harcsapaprikást, és arra az esetre, ha mégsem jön be nekik, készülök egy rántott hús-sült krumpli kombóval. A srácok nem édesszájúak, ha desszertet is csinálok, azt „háromgyerekes, időbarát” verzióban teszem, mondjuk zserbógolyó vagy mákos guba formájában.
Fotó: magánarchívum
Nálatok az őrült rohanásról vagy az elengedésről, a megélt pillanatokról szól a szent nap?
Utóbbi. A szeretet, a meghitt hangulat, az együttlét számunkra sokkal fontosabb, annál, mintsem, hogy bármit is túlzásba vigyünk, és megszakadjunk a ránk váró teendőkben. Én sem kimerült anyaként szeretnék este asztalhoz ülni. A teljes őrület helyett inkább előre dolgozunk, közösen terítünk, étkezünk, és nem állok neki azonnal rendbe tenni a konyhát. Az két óra múlva is pont úgy lesz, ahogy hagytam, más úgyse fogja megcsinálni helyettem. Szeretnék én is a gyerekeimmel lenni, játszani velük a kapott ajándékokkal, együtt társasozni, örülni az örömüknek.
Mi a koncepciótok az ajándékokat illetően?
Nem vagyok hajlandó túlzásokba esni! Nem szeretném, ha sok ajándékot kapnának a gyerekek, és azt sem, ha drágák lennének. Én ilyenkor már nem szeretek boltokba sem járni. Amit lehetett, azt már novemberben megrendeltem.
Három csillogó szempár várja, hogy megérkezzen a Jézuska, vagy esetleg már tudják az igazságot?
Részben. A nagyok elképesztően jó fejek. Anélkül, hogy felhívtuk volna a figyelmüket arra, hogy légyszi, tartsuk titokban a „Jézuska sztorit” addig, amíg lehet, maguktól is így tesznek. Az eggyel kisebbnek nem árulják el a titkot, meghagyják nekik a varázst. Egyébként hiába veszem én az ajándékokat, a mai napig izgatottan várom, hogy kibontsuk őket, és mindig van bennem egy mesebeli érzés, hogy mi van, ha tényleg létezik a Télapó és a Jézuska? Bevallom őszintén, mindig elérzékenyülök a fa alatt.
Beszéljünk egy kicsit az anyaság nem éppen cukormázas oldaláról is! Három gyerek háromszor annyi vita, háromszor annyi feszültség, háromszor annyi esély a betegségekre, háromszor annyi aggódás…
Én sosem voltam „paramami”. Ha volt bármiféle aggodalmam, azt Zoli a tapasztalatával elhessegette. Aztán megszületett Franci, és paramami lettem. Ha megfújta a szél, már aggódtam. És a fiúkat is jobban féltettem mindentől. Talán, mert lányom lett, aki törékeny és sebezhető, és talán mert a születése után akadt némi probléma az egészségével. Bepánikoltam, és Zolinak kellett visszarántania a földre. Szerencsére tökéletesen egészséges. Stramm kiscsaj.
Fotó: magánarchívum
Egy nagyon vitatott témával folytassuk. Nevezetesen a digitális kütyükkel. Mivel különböző korosztályú gyerekeitek vannak, ezek szabályozása sem lehet egyszerű.
Franci háromévesen még kicsi ezekhez, Miksa kilenc éves, neki van egy otthoni, játszós telefonja. Hétköznap nem használhatja, hétvégente napi maximum két órát. És hát, igen, Simonnak már van okostelefonja, amit visz magával az iskolába. Ő tizennégy éves. Időkorlát van a készülékén, az iskolához szükséges appok korlátlanul elérhetők számára, és bizonyos játékok, de mást nem engedélyezünk. Illetve itt jön a képbe, hogy Simon nem átlagos gyerek, én nem egy átlagos anyuka vagyok, és a családunk sem átlagos. Mivel neki van egy zenekara, ami jelen van a közösségimédia-felületeken, időnként kénytelen vagyok megengedni, hogy megnézze a saját oldalaikat.
Tévét nézhetnek a gyerekek?
Ha elvégezték a dolgukat és van szabadidejük, akkor mesét vagy velünk régi filmeket igen. Nagy kedvenceink például a Louis de Funes-filmek. Franci digitális detoxban van. Nagyon megtoltuk a nyarat, sokat utaztunk, és vállalom, gyenge voltam ahhoz, hogy nemet mondjak neki, és felvállaljam utána a balhét. Sokat megengedtem neki. Miután azonban hazaértünk, éreztem rajta, hogy állandóan fel van pörögve, neki ez sok volt. Most ott tartunk, hogy néha egy-egy Bogyó és Babóca mesét megnézhet.
Van olyan, amiben úgy érzed, anyaként fejlődésre szorulsz?
A feladatok utáni számonkérésben. Jó lenne a korosztályuknak megfelelően több dolgot rájuk bízni, és azokat nyomon követni. Nekem ez nagyon nehéz, ebben nem vagyok jó. Ilyenekre gondolok, hogy kipakolni a mosogatógépet, rendet tartani a szobájukban, bepakolni a szekrénybe a tiszta, szépen összehajtogatott ruhákat. Amikor viszont meglátom, hogy csak úgy bedobálták őket a szekrénybe, van, hogy eldurran az agyam, és megcsinálom inkább én.
Ha azt mondom: testvérháború…
Akkor azt válaszolom, hogy mindhárom gyerekemnek egyedi karaktere van, és mindenki másképp viselkedik a tesókkal. Simon és Franciska között van a legkevesebb konfliktus, Simon és Miksa között a legtöbb, és Miksa és Franci is szokott veszekedni. Ilyenkor meghallgatom az érintett feleket, és utána döntök, mi legyen.
Milyen opciók jöhetnek számításba?
Franci még cuki, betartja, amit kérek tőle. Miksánál abszolút működik a hétvégi telefonmegvonás, és bármilyen nehéz, kitartok a döntésem mellett. Siminél bajban vagyunk Zolival, de nála szintén a telefon korlátozása szokott lenni, illetve az, hogy nem mehet ide vagy oda.
Jó, hogy említed. A fiúk már szabadon közlekedhetnek Budapesten?
Rátapintottál az érzékeny pontomra. Tudom, hogy az elengedésnek van folyamata és törvényszerű, viszont féltem őket a tömegközlekedéstől. Nem a gyerekeimben nem bízom, hanem a világban. Próbálok egyre inkább szabad kezet adni nekik, de egyedül azért nem mehetnek sehova. Simi már tömegközlekedik. A szabály az, hogy csak társaságban mehet, és telefonon jeleznie kell, mikor indul, és azt is, ha megérkezett, én pedig nézem a lokátoron keresztül. Annak idején apukám is így kérte tőlem, akkor ez idegesített, ma már értem. Miksát pedig egyelőre még az „anyataxi” szállítja ide-oda.
Nagycsaládos anya vagy. Mikor aludtad ki magad utoljára?
Szerencsére nyár óta tudok pihenni éjszakánként. Miután Franci leszokott a cumiról és szobatiszta lett, átalussza az éjszakákat. Én nagyjából négy évig nem aludtam rendesen, mert a terhesség ötödik hónapjától már nem tudtam. Utána pedig jöttek az éjszakai ébredések. Emiatt sokszor voltam ingerült, nyűgös és fáradt.
Fotó: magánarchívum
A kipihentség pedig nem utolsó szempont, főleg most, hogy dolgozó anya lettél.
Egyelőre home office-ban dolgozom, kommunikációs asszisztens vagyok egy cégnél. Még tanulom ennek a napi négy órának a beillesztését az itthoni életünkbe, hogy azért ki legyen mosva a szennyes, legyen főzve, bevásárolva, elmenjek a gyerekekért az oviba, iskolába… Ez most egy tanulófázis. Fizikailag nem is tudok ettől többet vállalni. Az őszi szünet is arról szólt, hogy anyuci multifunkcióban letolta a szünetet… de így szép és jó minden. Mi Zolival nagyon jól kiegészítjük egymást, boldogok és hálásak vagyunk a három gyermekünkért, még ha magunkra kevesebb idő jut is. Egyszer majd úgyis eljön a pillanat, mikor ketten maradunk, és ha majd összenézünk, arra fogunk gondolni, milyen jók is voltak azok a zűrös, macerás évek.
Szerző: Turcsán Anna
Kapcsolódó cikkek
