Család

Fagyasztási sérülés az ételen: ki kell dobni vagy még ehető?

Ha nem csomagoljuk be megfelelően fagyasztás előtt az ételt, fagyasztási sérülés lehet rajta. Meg szabad enni még ezután?
2026. Január 15.
fagyasztóban zöldségek és húsok

(Kép forrása: Getty Images)

A fagyasztó nagyon hasznos eszköz a háztartásban, hiszen remekül tartósíthatunk vele gyümölcsöt és zöldséget, tehetünk el kenyeret, hogy biztosan mindig legyen, ha véletlenül el is felejtettünk venni, és persze nagyszerű megmentője a maradék süteménytésztának vagy bármilyen ételnek is, amiből túl sokat főztünk.

De ha nem jól csomagoltuk be az ételt, mielőtt lefagyasztottuk, kialakulhat rajta úgynevezett fagyasztási sérülés, illetve fagyási égés is. Ez akkor alakulhat ki egy élelmiszeren, ha azt fagyasztás előtt nem csomagolják be légmentesen vagy a csomagolás a tárolás során megsérül, és ilyenkor a levegővel érintkező ételen jégkristályok képződnek, és a felülete kiszárad, magyarázta hasznos bejegyzésében az élelmiszeripari trendekkel, kockázatfigyelési hírekkel, érdekességekkel foglalkozó Rizikometer Facebook-oldala. „A gyümölcsön, a zöldségen vagy a húson ennek hatására fehér-szürke vagy barna foltok jelenhetnek meg” – írják.

A posztban felteszik a kérdést, hogy ezeket az ételeket ki kell-e dobni. „A fagyasztási sérüléssel érintett ételeket nem szükséges kidobni, mivel a foltok a legtöbb esetben nem jelentenek egészségi kockázatot” – magyarázták. Azonban érdemes tudni, hogy az ételek tápanyag-tartalma ilyen esetben csökken, és megváltozik az íze – éppen ezért az érintett részeket jobb eltávolítani. Van, amikor azonban jobb, ha kidobjuk az adott ételt: ilyen, ha a fagyasztási sérülés nagyobb felületre terjed ki, az élelmiszer állaga jelentősen megváltozik vagy száraz foltok jelennek meg rajta.

Az ünnepekkor ti is egy kicsit túlzásba estetek, és sok készült a finom karácsonyi vagy szilveszteri fogásokból? Ha ezekből került a fagyasztóba, jó tudni, hogy ugyan sokáig elállnak ott, de nem örökre: arról, hogy mi mennyi ideig tartható el a fagyasztóban, itt olvashatsz.