Család

Néhány dolog, amire érdemes figyelni az ételek fagyasztásakor

Mit hogyan fagyasszunk, és mit nem érdemes a mélyhűtőbe tenni? Hoztunk néhány tippet a fagyasztáshoz.
2023. Február 06.
ételek lefagyasztása
(Kép forrása: Getty Images)

Ahogy arról korábban a Gyerekszoba.hu is beszámolt, tavaly július óta nagyon megugrott a fagyasztók iránti kereslet. A rezsicsökkentés szabályainak tavaly nyár végi megváltoztatása után egyetlen hónap alatt 64 százalékkal nőtt ennek a termékfajtának az értékesítése, írta a G7.

A megnőtt kereslet hátterében valószínűleg a rezsicsökkentés módosítása mellett állhat az árstop is, illetve az emiatt kialakult átmeneti élelmiszerhiányok. A fagyasztás valóban az egyik legjobb tartósítási módszer, azonban érdemes néhány dologra odafigyelni. Mit fagyaszthatunk, és mi az, amit inkább ne tegyünk a mélyhűtőbe? Összegyűjtöttünk néhány hasznos fagyasztási tippet, hogy még jobban ki tudd használni a fagyasztódat!

Fagyasztással azért tudjuk hosszabb ideig megőrizni az élelmiszereket, mert képes megakadályozni a mikroorganizmusok szaporodását, lassítja azok mozgását, így a mikrobák alvó állapotba kerülnek. Ahogy arra az amerikai Élelmiszer-biztonsági és -Felügyelő Hatóság is felhívja a figyelmet, a mikrobák azonban nem pusztulnak el a fagyasztással, és az ételek felolvasztása után ismét aktívvá válhatnak és szaporodhatnak. Ezért sem szabad visszafagyasztani azt, amit egyszer már kiolvasztottunk.

Mit lehet lefagyasztani, és mi az, amit nem érdemes?

A legtöbb ételt szerencsére le lehet fagyasztani, köztük a zöldségek és gyümölcsök többségét, jól fagyaszthatók a hús- és halfélék, kolbászok, sonkák, szalonnák, elkészített húsételek, illetve más készételek is. Fagyaszthatunk kenyereket és más pékárukat, kekszeket, nyers süteménytésztákat, de liszteket is. A tejtermékek közül a keményebb sajtokat, a vajat és a margarint is a mélyhűtőbe tehetjük. Magas zsírtartalmuk miatt jól fagyaszthatók az olajos magvak is.

Azonban vannak olyan élelmiszerek, amiket nem tudunk nagyobb állagromlás nélkül lefagyasztani. Nem célszerű például olyan zöldségeket a fagyasztóba tenni, amiket nyersen szeretnénk fogyasztani, illetve amelyeknek magas a víztartalma, mint például az uborka, a saláta, a zeller, a paradicsom, vagy a gyümölcsök közül az alma és a citrusfélék. A tejet, a joghurtot, a tejszínt és a lágy sajtokat sem érdemes fagyasztani, mert darabosak lehetnek, akár a krémes, a majonézes, illetve tejszínes, tejfölös ételek. A főtt tésztás ételek állaga is romlik, ha lefagyasztjuk és kiengedjük.

Az egyes ételeket készítsük elő megfelelően fagyasztás előtt. A kenyeret alaposan becsomagolva fagyaszthatjuk például egyben, de szeletelve is eltehetjük, lezárható zacskóban. Bizonyos sajtok kiengedve morzsolódhatnak, ezért célszerű lehet ezeket reszelve, zárható zacskóban fagyasztani.

A zöldségek közül a gyökérzöldségeket meghámozva és feldarabolva fagyasszuk le, más zöldségeket – például a zölbabot, a borsót, a kukoricát, stb. – pedig tisztítás és darabolás után 3-4 percig forrásban lévő vízben előfőzve, majd hirtelen hideg vagy jeges vízben lehűtve (blansírozás), majd lecsepegtetés, szárítás után tegyük a mélyhűtőbe. A legtöbb gyümölcsöt tisztítva, szárítva és darabolva lehet fagyasztani, a bogyósokat pedig megmosva és szárítva. A csonthéjas gyümölcsöket jobb fagyasztás előtt kimagozni.

Paprikát és paradicsomot főzéshez lehet lefagyasztani – ezeket hasonlóan kell előkészíteni, mint a gyümölcsöket. Friss zöldfűszereket is tehetünk el főzéshez, kisebb adagokban – erre jó megoldás, ha a jégkockatartóba porciózzuk ki.

A tojásokat nem ajánlott lefagyasztani főtt állapotban vagy a nyers tojást egészben, a héjában, viszont feltörve, a sárgáját és a fehérjét külön-külön dobozban betehetjük a mélyhűtőbe.

Hasznos tippek a fagyasztáshoz

  • Hűtsük le az élelmiszereket fagyasztás előtt. Ha melegen kerülnek a mélyhűtőbe az ételek, az növeli a fagyasztó hőmérsékletét, és más ételek elkezdhetnek kiolvadni, írja a BBC Goodfood.
  • Minél jobban megtöltjük a fagyasztót, annál gazdaságosabb a működtetése, mert nem kell annyira keringetnie a hideg levegőt, így kevesebb energiára van szükség.
  • Lehetőleg frissen fagyasszuk le az ételeket.
  • Mindig ügyeljünk arra, hogy megfelelően csomagoljuk be vagy tegyük jól zárható edénybe az élelmiszereket, különben úgynevezett fagyási égés történhet, aminek során az étel vízmolekulákat veszít, és megváltozik a színe, és kiolvasztás után érezhető különbség lehet az ízében, állagában is.
  • Ha készételt fagyasztunk, porciózzuk ki akkora adagokra, amekkora mennyiségben egyszerre fogyasztunk majd belőle.
  • Ha nem vagyunk biztosak egy étel esetében azzal, hogy mennyi ideig volt lefagyasztva, inkább dobjuk ki. A fagyasztás nem pusztítja el a baktériumokat – inkább ne kockáztassunk. Hogy ezt elkerüljük, érdemes mindent felcímkézni, mielőtt a fagyasztóba tesszük.
  • Rendszeresen olvasszuk le a fagyasztót, mert a jeges fagyasztószekrény és -láda nem hatékony.

Mit meddig tároljunk a fagyasztóban?

A csomagolt termékek esetén kövessük a csomagoláson található ajánlást.

Az amerikai Élelmiszer-biztonsági és -Felügyelő Hatóság a következő maximális fagyasztási időket javasolja:

  • darált hús: 3-4 hónap
  • szeletelt vagy darabolt húsok: 4-12 hónap
  • főtt hús: 2-3 hónap
  • egész baromfi: 12 hónap
  • baromfi részek: 9 hónap
  • baromfi belsőség: 3-4 hónap
  • főtt baromfi hús: 4 hónap
  • vadhús: 8-12 hónap
  • sonka, szalonna és kolbász: 1-2 hónap
  • levesek és raguk: 2-3 hónap

A Good Housekeeping a gyümölcsök és a zöldségek, illetve a halak fagyasztása kapcsán a következőket ajánlja:

  • gyümölcsök és gyümölcspürék: 6 hónapig
  • blansírozott zöldségek: 12 hónap
  • nem blansírozott zöldségek 3 hónap
  • zöldségpürék: 6 hónap
  • fehér húsú halak: 6 hónap
  • olajos halak: 3 hónap

Források: fsis.usda.gov, goodhousekeeping.com, bbcgoodfood.com, independent.co.uk, greatist.com